De hogyan is indult ennek az igen népszerű édességnek a pályafutása? A szálak egészen a 19. század elejéig nyúlnak vissza. Kritikus történelmi időszakokban nemegyszer fordult elő, hogy szűkös élelemkészlet esetén leleményességgel kellett kipótolni az eredeti recepteket. A napóleoni megszállást követő kontinentális zárlat idején Itália északi részén a torinói csokoládékészítők az általános kakaóhiány miatt kikísérletezték a kakaó-mogyorókrém-keveréket (az édes krémnek 30 százalékát a mogyorómassza adta), így ugyanannyi kakaó felhasználásával több csokoládét tudtak értékesíteni.
Az 1850-es években már pici tömbökben árulták ezeket a csokoládédarabokat az édesszájúaknak Giandujot néven. Hogy az elsőre talán meghökkentőnek tűnő névadás érthetővé váljon – és az olasz nyelvet értők ne keressék hiába, hol fedezhetnek fel a terméknévben csokoládéra vagy mogyoróra tett utalásokat –, Gianduja a 16. században kialakult rögtönzött színjáték egyik szereplője, karaktere a torinói karneválok kulcsfigurája. Az édesség neve tehát ebből ered.
A második világháború alatt működő jegyrendszer idején sem volt könnyű dolga a cukrászoknak. Egy Pietro Ferrero nevű cukrász a piemonti Alba településén szintén a kakaópótló mogyorós megoldáshoz folyamodott – a térség ugyanis változatlanul bővölködött a csonthéjas gyümölcsben. Ferrero úr készítménye, a Pasta Giandujot egy ezüstpapírba csomagolt csokoládépaszta volt, melyen reklámarcként továbbra is a karnevál királya, Gianduja díszelgett. A cukrász pár évvel később továbbfejlesztette alkotását, amely így kenyérre kenhető, krémesebb állagú lett. Az ekkor már üvegben tárolt finomság a SuperCrema Giandujot nevet kapta. Pietro fia, Michele további kísérletezések során tökéletesítette az édes masszát, és az 1964-ben véglegesített változatot Nutellának nevezték el. (Az etimológusoknak itt már könnyebb dolguk van: a „nut” angolul mogyorót jelent, az „ella” szócskát pedig a lágyabb, olaszos csengés érdekében illesztették a szó végére.)
2014. 08. 15. (XVIII/33)
