Magyarországra a török hódoltság idején került padlizsánt nevezik törökparadicsomnak is, de időnként találkozni az angol és német nevének tükörfordításaként született tojásgyümölcs elnevezéssel is. Ázsiában egyébként máig mindennap fogyasztott zöldség. A világ legnagyobb padlizsántermelő országai sorrendben: Kína, India és Törökország. Európa számos országában (Olaszország, Spanyolország és Görögország) szintén kedvelt alapanyaga a sült és főtt ételeknek egyaránt. Nálunk a 1970-es évektől végeztek kísérleteket a trópusi, melegigényes növény meghonosítása érdekében. Ennek a munkálkodásnak a hozadéka például a Kecskeméti lila nemesítése, illetve az Országos Fajtajegyzékbe való felvétele, amelyben jelenleg tizenegy fajtát tartanak nyilván.
A bogyók átlagos tömege 200–400 gramm, de ismeretesek 600–800 grammos gyümölcsöt termő fajták is. A termés alakja igen változatos lehet: gömb, kolbász, kígyó, rövid körte, megnyúlt körte, összetett körte, henger, tojás, ovális és görbe. A termés színe fogyasztásra éretten lehet sárga, sötétlila, fehér, fekete vagy cirmos. A biológiai érettség elérésekor valamennyi fajta termésének a héja sárgásbarnára színeződik. Amikor a termés a megfelelő nagyságot elérte, és megérett, a külső héja csillogó fényű, ilyenkor a bogyó az „ujjnyomásnak enged”.
Kevesen tudják csak, hogy az éretlen vagy félig érett padlizsán egy szolanin nevű mérgező vegyületet tartalmaz, melynek színe zöld és keserű ízű. Eleinte serkenti, majd gátolja a központi idegrendszert. A mérgezés kezdeti tünetei: szédülés, rosszullét, hányás és hasmenés. Ugyanez a vegyület található például a burgonyagumóban és a félig érett paradicsomban is (mindkettő a padlizsán rokona). Ezért a nem teljesen érett padlizsánt néhány napig szobahőmérsékleten kell tárolni. A későn szedett vagy hosszan tárolt termés viszont matt felületű lesz, fogyasztásra alkalmatlanná válik. Ekkor a magjai barnásak, míg a húsa szívós, kesernyés ízű.
2014. 08. 15. (XVIII/33)
