Paul Morley, az Egyesült Királyság egyik legismertebb könnyűzenei újságírója meglepő kijelentést tett a The Guardianben megjelent legújabb cikkében. „A pop a múlt századhoz tartozik. A klasszikus zene sokkal meghatározóbb a jövőre nézve” – olvasható a címben. A pop történetéről könyvet is író zenekritikus elmondja, hogy sokkal több komolyzenét hallgat az utóbbi időben, és hangsúlyozza, hogy ez nem egy időskori konzervatív, közhelyes szemléletváltás nála. Épp ellenkezőleg, a klasszikus komolyzenében találta meg azt a frissességet, amit a pop és a rock világából az utóbbi évtizedekben hiányolt. „A modern pop és a rock lett a status quo” – írja, ugyanazok a pózok, ugyanazok a viták, ismétlődnek a jelmezek.
Szerinte az új popsztárok, előadók sokkal inkább utazóügynökök, akiknek legfontosabb feladatuk eladni a legújabb telefonokat, tableteket, filmeket, valamint fenntartani az illúziót, hogy a világ ugyanolyan, mint amilyen akkor volt, amikor még valóban bővelkedett tehetségekben, műfajokban és stílusban. Az a rendezett, strukturált világ, amiben a pop és a rock a 20. század végén létrejött, már szétesett, az elmúlt évtizedekhez való szentimentális ragaszkodás pedig a jövőtől való félelmet jelzi. Ha viszont átlépünk a klasszikus zene formalitásain és „félelmetes korlátain”, megtaláljuk benne azt a máig alábecsült nyers erőt, amit az akusztikus hangzásvilág magában rejt, és azt a végtelen mennyiségű, dicső és forradalmi zenét, ami még most is olyan hatással bír ránk, mintha az egész ma történne – állítja az újságíró.
Az mindenesetre biztos, hogy a klasszikus zene még nem az a „kihalófélben levő dinoszaurusz”, aminek Morley korábban leírta. Pozitív hatásait tudományos kutatások sora igazolja, ami a pop- és a rockzenéről a legnagyobb jóindulattal sem mondható el. A rock eredetileg forradalmi célokkal született, tiltakozásul a gazdasági jólét ellenére fennmaradó társadalmi problémák, a rasszizmus és a hidegháború keltette feszültségek elleni lázadás kifejeződéseként. A rock forradalmának legnagyobb hatása talán az volt, hogy megnövelte a szakadékot a háború után felnövekvő tinédzserek és szüleik között, de magával hozta az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozását is. A felfordulás és a botrány életérzéssé vált, amit a média, a zene- és a filmipar kiválóan fordított a maga javára.
2014. 10. 22. (XVIII/43)
