Az eredmények szerint azok a megkérdezettek, akik több kérdésben is konzisztensen negatívan nyilatkoztak a zsidóságról, a harmincas években születtek és/vagy jártak iskolába. Ötven évvel a náci uralom után is bennük élt legerősebben az antiszemitizmus. „Nem csak arról van szó, hogy a náci iskolarendszer hatékony volt, vagy hogy ha valaki fiatal korban egy totalitárius rezsim alattvalója lesz, akkor az befolyásolni fogja a gondolkodásmódját” – jegyezte meg Hans-Joachim Voth, a Zürichi Egyetem oktatója, a tanulmány egyik szerzője. „A megdöbbentő az, hogy ezek a dolgok később sem múlnak el.”
Az 1933 és 1945 között beiskolázottak szisztematikusan a náci propagandát hallhatták az iskolákban, de a későbbi antiszemitizmusuk mértéke attól is függött, hogy olyan területről származtak-e, ahol a zsidósággal szembeni ellenérzések már a nácik megjelenése előtt is erősek voltak. Ehhez a kutatók összevetették a korábbi szavazások adatait, egészen az 1890-es évekig visszamenőleg. Megállapították, hogy az antiszemita pártok tradicionális hídfőállásain élők negatívabb véleménnyel voltak a zsidókról. „A náci iskolák hatékonysága nagyrészt attól függött, hogy a gyerekek olyan környezetben nőttek-e fel, ahol már eleve antiszemita nézeteket sulykoltak beléjük. Ez azt sugallja, hogy az indoktrináció működik, méghozzá egészen meglepő mértékben, de az is számít, hogy az emberek meglévő nézeteire erősít-e rá” – összegezte Voth.
Benjamin Ortmeyer, a frankfurti Goethe Egyetem kutatója szerint a tanulmány következtetései nagyon is hihetőek. „A propaganda jelentőségéről még nem volt sok szó. A náci tömeggyilkosságok mellett az agymosás kérdését eddig nagyrészt figyelmen kívül hagyták.” Ugyanakkor persze nehéz szóra bírni azt a korosztályt, amelynek tagjai épp a náci uralom alatt voltak fiatalok. Míg a holokauszt túlélői már elmondták, milyen megaláztatásokban volt részük iskolatársaik részéről, a nem zsidó németek többnyire csak úgy emlékeztek vissza erre az időszakra, hogy „békés” volt és „vidám”.
2015. 06. 26. (XIX/26)
