Fiunk, Rotem születési rendellenességgel született, nyolchónapos korában újszülöttkori agysérülést diagnosztizáltak nála. A betegség lényege, hogy az éretlen, fejlődésben lévő agyat valamilyen inzultus éri, valamikor a magzati kortól a csecsemőkorig, emiatt elmarad a gyermek mozgásfejlődése. Emiatt Rotem képtelen volt járni. A fizikoterapeutája nem volt túl bizakodó azzal kapcsolatban, hogy valaha is képes lesz egyáltalán kúszni megtanulni. Napjának nagy részét ülve vagy fekve töltötte, a kezelőorvos szavai szerint nem tudta, mire valók a lábai, nem vett róluk tudomást.
Ez a tényszerű megállapítás sokkoló jelzés volt számunkra. Két hét teljes kétségbeesettség után elkezdtem a fiamat segíteni: állni és járni tanulni. Akkor kétéves volt. Zenész lévén abban reménykedtem, hogy a gyakorlás majd fejleszti Rotem jelenlegi képességeit. Tudtam, hogy nincsen messze attól, hogy tolókocsiba kerüljön, amit nagyon nem szerettem volna. Nem akartam belenyugodni a terapeuta javaslatába, így elkezdtem „mozgásba hozni” Rotemet. Ehhez azonban le kellett görnyednem vagy térdelnem hozzá, ami elég megterhelő volt, és nem volt több szabad kezem, hogy további támogatást nyújtsak neki.
Mikor történt a fordulat?
2015. 06. 05. (XIX/23)
