hetilap

A Bükk és az Alföld találkozásánál, Mezőkövesd és környékének néprajzi kultúráját nevezik matyónak – ide tartozik a két közeli falu, Tard és Szentistván népi művészete is. A név eredete vitatott. A kövesdiek kedvelik azt a legendát, miszerint a matyó elnevezés Mátyás királyra utal. A király hálás volt ugyanis „Mezew Kewesd”-nek, amiért a település felfegyverzett katonákkal, valamint élelemmel támogatta őt a husziták elleni hadjáratában, és külön kiváltságokban részesítette a várost. Mátyás 1472-ben a Szent László-napi búcsún személyesen is meglátogatta a települést, amelyet mezővárosi rangra emelt. A királyi kegy miatt hálás mezőkövesdiek gyakran keresztelték gyermekeiket Mátyásnak. Hiába erősítette meg azonban kiváltságaikat Ulászló király vagy II. Lajos, a várva várt fejlődést meghiúsította a török, amelynek uralma alatt a terület teljesen lakatlanná vált. A hódoltságot követően indult csak újra a fejlődés, új családokkal, amelyek száma Mezőkövesden 1715-ben még csak 41, 1828-ban pedig 630.
A 16. századi reformációt követő ellenreformáció sikere azt eredményezte, hogy Mezőkövesd rekatolizált lakossága különálló, katolikus tömbnek számított a környező, protestáns falvak között. Az említett állapotnak a fennmaradását biztosította, hogy a kövesdiek csak egymás között házasodtak. Erre az időre datálható a névadási történet másik verziója, miszerint a „matyó”-t csúfnévnek szánták, és az „a református tömbbe ékelődött, az ellenreformáció hatására katolikussá lett csoport megjelölésére szolgált már a 19. század elejének nyelvhasználatában is” – olvashatjuk a Matyó népélet című kiadványban. Herkey Károly, valamint Győrffy István néprajzkutatók is ezt a verziót tartják hitelesebbnek. „A Mátyás királyhoz való kötődést valamely köztük élő literátus ember találta ki és terjesztette el a matyók körében” – vélekedett Győrffy. A legenda azonban büszkeséggel töltötte el a „pápistákat”, s a katolikus vallási gyökérből öntudatos, virágzó népművészetet hoztak létre.
Az első ismert leírás a matyókról a Napkelet című folyóiratban jelent meg 1857-ben, az 1885-ös országos háziipari kiállításon pedig már országos figyelemre tesznek szert – „keleties tarkaságuk”, „élénk színeik” és a „kivarrott díszek” révén. Magyarország ekkoriban keresi azokat a forrásokat, amelyek megerősítik nemzeti identitásában. Nem véletlen, hogy a századvég ünnepelt festője, Munkácsy Mihály is a matyók között kutat köznépi arcok, modellek után „nemzeti” stílusához, így például Honfoglalás című festményéhez. Árpád vezér nejének alakjához egy tardi matyó asszony, Tuskó Hajdú Julcsa szolgált modellül – állítja Istvánffy Gyula néprajzkutató. (A Napkelet említett cikke szerint azonban a tardi emberek a tatárjárásból itt maradt néhány tatár leszármazottai – vagyis semmi közük a honfoglaló magyarokhoz.)
A matyók első sikerét újabb követi: az 1896-os millenniumi ünnepségeken  egy matyó házat mutatnak be az évfordulóra felállított néprajzfaluban. A nyilvánosság előtt megrendezett matyó lakodalmas látványosságai pedig a nagyközönséget is lelkesíti. „Óriási közönség bámulta (…) Matyónia egyik házát” – írja a Szabadság című lap tudósítója. Neves közéleti személyek támogatását nyerik el, háziipari műhelyek alakulnak, 1908-ban pedig már a londoni, 1911-ben a torinói, 1921-ben pedig a genfi világkiállításon is bemutatkozik a matyóság, mint a magyar nemzeti kultúra reprezentánsa. A nyilvánosság reflektorfénye azonban a visszásságokra is rámutat, s a dicsőséget követően megjelenik a gúny, szaporodnak a róluk szóló viccek. A millenniumi matyó lakodalmast követően „Matyó Matyika” viccfigurája esetlenül mozog a városban, Mezőkövesdből „Mezősárosd” lesz, a főutcájából pedig „Tehénkorzó”.

Cifra nyomorúság

Az első világháborút követően a matyó öltözködési divat „szinte hajszává változott”, írja Fügedi Márta Mítosz és valóság: a matyó népviselet című könyvében. „A divat egyre kevésbé vette figyelembe a matyók gazdasági teherbíró képességét. (…) A megerősödött matyó öntudat viszont a feltétel nélküli, minden áron való megfelelést követelte.” A népi kultúra a térség lakóinak identitástudatát olyan mértékben erősítette meg, hogy a matyó stílushoz történő ragaszkodásuk még a mindennapi megélhetésnél is fontosabbá vált. Erre utal a „hadd korogjon, csak ragyogjon” Alföld-szerte elhíresült mondás – a matyó öltözet ugyanis egy vagyonba került.
Jámbor László jezsuita páter vezetésével hadjárat indul a „túlzó divat” ellen, 1921-ben 3000 hölgy tesz fogadalmat, hogy elhagyja a matyó öltözet egyik ékességének, a ragyogónak a viselését. A helyi káplán arról prédikál, milyen káros a fölösleges fényűzés. A Mezőkövesd és Vidéke független politikai napilap 1925-ös vezércikkében pedig brutálisan ostorozza a hivalkodó luxust. „Nem is hinné az ember, hogy ez a bolondos divat mennyibe kerül” – egy konkrétan említett matyó menyasszonyi ruhára például „31 milliót” költöttek.  „Nem sajnálnak hiábavaló semmiségekre milliókat adni, az ősszel sem sajnáltak néhányan félmilliót fizetni azért, hogy a matyó pár az esküvőre minden jóízlésű ember kacagása közben autón menjen, melybe úgy illettek, mint borjú a bálterembe.” A cikk szerzője szerint ezt az összeget kórházakra, iskolákra, középületekre vagy éppen a hősök emlékoszlopára kellett volna költeniük, így azonban „a ragyogó sötétséget jelent”. A Borsod című keresztény politikai napilap az indiánokhoz hasonlítja a matyókat, akik üveggolyókért és tükördarabkákért elcserélték igazi értékeiket.
A kampány és a felvilágosító népgyűlések hatására bűnbánati körmenetet tartanak a matyók, majd nyilvánosan elégetik az eddig összegyűjtött ragyogó díszeket. „Az összegyűlt díszítéseket reggel az egyházi szolgák vitték ki a templom előtti téren felállított máglyára. (…) Mintegy tízezer főre becsülték az összegyűlt tömeget…” – tudósít a Pesti Napló. A „megtérésről” részletesen tudósít a Borsod is, példaként állítva a matyókat a magyarság elé.
A polgárosodást és a matyóság üzleti sikereit azonban a ragyogóégetés sem tudta megakadályozni. A matyó kultúra népi identitást erősítő ereje túlélte a kádári időket is, az UNESCO 2012-es döntése szerint pedig a matyó kultúra immár az emberiség szellemi kulturális örökségének részét képezi.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek