Magyarország „keleti kapujaként” is ismert Nyíregyházán található Sóstó, mely nevét az itt található, két részre osztott, sós vizű szikes tóról kapta, mely 9,5 hektáron terül el. Gyógyhatása már Mátyás király korában is ismert volt, és úgy vélték, hogy gyógyítja a köszvényt, valamint az úgynevezett vérbetegségeket. Az azóta gyógyvízzé minősített jódos-brómos termálvizet reumatikus, mozgásszervi, nőgyógyászati panaszok enyhítésére szokták alkalmazni. Nem véletlenül itt épült fel a Sóstógyógyfürdő, mely a város központjától hat kilométerre található. A tó a fürdőzés mellett más lehetőséget is kínál, mint például csónakázást, vízibiciklizést és horgászást.
Sóstó néven azonban a helyiek nemcsak az itt található tavat jelölik, hanem a tó köré épült gyógyfürdőkomplexumot, a környező vadasparkot és a tavat körülvevő erdőt, amelyet a város tüdejének is neveznek, különlegessége pedig, hogy tavasszal intenzív akácillat lengi körül, maradandó élményt nyújtva az arra látogatóknak. A sóstói erdő ölelésében fekszik a helyi botanikus kert, ahol a megyére jellemző növénytársulások, sziklakert és egy mesterséges tó mellett láthatunk trópusi, szubtrópusi, mediterrán térségből származó növényeket is, valamint a „növénysimogatók” számára a legintenzívebb élményt nyújtó kaktuszházba is ellátogathatunk, ahol ölelni való kedvenceinkben gyönyörködhetünk.
A helyi kultúrát a sóstói Múzeumfaluban csodálhatjuk meg. Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma közel száz objektum segítségével mutatja be a Felső-Tisza-vidék változatos népi építészetét és mindennapjait. A múzeumban évente közel hetvenezer látogató fordul meg a különböző kiállítások és szervezett programok keretein belül.