A Magyarországon is népszerű, sokak által olvasott és kedvelt szerző A jól működő család 5 jellemzője című könyve tavaly jelent meg második kiadásban, és öt pontban mutatja be, melyek a szerető családok alapvető jellemzői.
Szolgálatkészség
Chapman a saját történetével vezeti fel, mit is ért ez alatt az egyre kevésbé divatos kifejezés alatt. Elmeséli, hogy mindössze fél év alatt hogy kerültek a boldog házasok a válás szélére. A szerző őszintén beismeri, hogy az esküvő előtt nagyrészt a saját boldogsága lebegett a szeme előtt, és azt gondolta, felesége boldog és elégedett lesz attól, hogy őt boldoggá teheti. Mivel ez természetesen nem így történt, Karolyn és ő egymást kezdték hibáztatni saját boldogtalanságukért, és mivel mindketten a saját igazukat fújva prédikáltak a másiknak, álmaikból hamar rémálom lett. A történet szerint a fiatal Gary a teljes elidegenülés határán bukkant rá egy régi igazságra, és saját elvárásai helyett azzal kezdett foglalkozni, hogyan tehetne felesége kedvére.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »