Úgy tűnik Magyarországon a Virágkarnevál végleg összenőtt Debrecennel. De honnan indult, miért és hogyan rendezték meg először?
– A múlt század elején, 1900 augusztusában a Debreczeni Polgári Kerékpáros Egyesület választmánya gyűlést tartott, melyen az egyesület tagjai elhatározták, hogy szeptemberben országos kerékpárversenyt rendeznek az egyesület új pályaterén – adta hírül a Debreczeni Újság. A verseny fénypontja a „nagyszabásúnak tervezett virágcorso, amelyet sok ízléssel, pompával akarnak megvalósítani”. Ezen a virágkorzón készülhetett az a fénykép is, amelyen egy kackiás bajszú ifjú áll bokrétával díszített biciklije mellett, amely a „kerékpár virágcorso és csata” emlékére készült.
1905 májusában felhívás jelent meg a Debreceni Mentő Egyesület alapítására. Ekkoriban ugyanis a 80 ezres Debrecenben, ha valakit baleset ért, időbe telt, míg orvost kerítettek. Az egyesület 1905. június 14-én megrendezte a virágkocsikorzót a város főutcáján azért, hogy a bevételből mentőkocsit vásároljanak. A menet, amely 23 kocsiból állt, a Simonyi úton haladt, ahová nézőként csak jeggyel lehetett bejutni. Élén Debrecen város fogata haladt, a bakon a város színeit viselő hajtóval és hajdúval, a díszítés is kék búzavirág és sárga akác volt. A nézők virágesőt zúdítottak a látványos kocsisorra. A zsűri az első díjat Debrecen város fogatának, a másodikat a Lawn Tennis Társaság fehér kocsijának ítélte. A tulajdonosok azonban lemondtak a díjról, így azután Fisch Ernő margarétás és Szunyogh Sándor vadrózsás fogatát díjazták. A legnagyobb tapsot a mentőkocsi kapta, ami szintén felvonult. A bevétel szép összeget tett ki: 1600 korona volt.