Már az indulásnál eldöntjük: útba ejtjük Mostart. Barcsnál lépjük át a határt, majd Horvátországon és Bosznia-Hercegovinán át végig a gyönyörű Neretva folyó völgyében, megkapó hegyvonulatok között vezet utunk. Jajcánál megcsodáljuk a 30 méter magas, világhírű vízesést, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar is megfestett. Mostarba érve pár órás pihenőt tartunk: a belváros lélegzetelállítóan szép, olyan, mint egy kis meseváros. A Neretva smaragdzölden kanyarog a völgyben, fantasztikus a város hangulata: apró színes házak, kacskaringós, macskaköves utcák, stílusos kisvendéglők, színes bazárok. A felújított Stari Most, vagyis az Öreg-híd lenyűgöző látvány, gyalog kelünk át, miközben megtudjuk: története kedves, és nemcsak azért, mert 1903-ban szintén Csontváry Kosztka Tivadar örökítette meg, hanem mert túlélte a törökök elleni harcokat és a világháborúkat is. Viszont nem menekült az esztelen pusztítástól a horvát–bosnyák háborúban: 1993-ban a horvátok a Neretvába ágyúzták. Végül nemzetközi összefogás eredményeként 2004-ben épült fel újra, és 2005-ben a világörökség része lett.
Ezután utunk már Montenegróba vezet, amely ugyan kis ország (körülbelül akkora, mint a Dél-Dunántúl), és mindössze 625 ezren lakják, ám hamar kiderül: ezen a kis területen minden megtalálható, ami egy turista számára vonzó lehet. A 2006-ban függetlenné vált állam sok szempontból különleges. Kevés ország kínál ennyi változatos, érintetlen természeti szépséget, kulturális és történelmi emléket ilyen kis területen.
Már az ország neve is vadregényes: fekete hegyeket vagy erdőket jelent. Ám mielőtt elérjük úti célunkat, „pihenésképpen” a Dinári-hegység néhány csúcsát is megmásszuk, és betérünk egy-két bosnyák faluba – ezt a vidéket kár lett volna kihagyni.
2017. 07.14. (XXI/28)
