Ehhez az utazáshoz szükség van egy jó kenura, több erős, fekete nejlonzsákra – amelyben majd a holmijainkat tartjuk –, háromnapi élelemre és sátorra, hálózsákkal együtt. A zsákokat úgy kell bekötözni, hogy maradjon egy kis levegő bennük. Így ha nem is teljesen vízhatlanok, de borulás esetén egy darabig úsznak. A hordó is ezt a célt szolgálja, igaz, tö-kéletesen zár, de merevsége miatt több helyet foglal el. A kenuzáshoz csak a kormányosnak kell kicsit több evezési talentummal rendelkeznie, a többiek akár a nulláról is kezdhetik. Iskoláskorú gyerekeket nyugodtan el lehet vinni, főleg ha kibírják, hogy ne ugorjanak ki a hajóból az első bögöly láttán.
Vezsenynél szállunk vízre, és a tervek szerint a Tisza alsó szakaszát járjuk be, napi 25-30 kilométert evezve egészen Szentesig, Tiszakécske, Tiszasas megállókkal. A vízre szállásnál már érzékelhető a természet közelsége sok-sok kicsi béka formájában, amelyek riadalmukban nyálkás testükkel meg-megérintik a közéjük tévedő lábakat. A természettől elidegenedett ember számára ez csak a bemelegítés.
Kenuzván a kanyargós Tiszán gyorsan rájövünk, hogy egy másik világba csöppentünk: ez a víz dimenziója. Az agy gyorsan átáll egy szemlélődő funkcióra – őzek jönnének inni a Tiszához, de nem tudunk annyira csendben maradni, hogy ne riasszuk el őket. Így járunk a madarakkal is, az utolsó pillanatban nagy szárnycsapásokkal elrepülnek. Ha valaki követni szeretné a Tisza-túrát, csak javaslat, hogy készüljön egy kicsit madarakból. Nagyon kellemetlen, amikor a gyerek tizedik „Milyen madár ez?” kérdésére is csak találgatunk. A lábnyomokkal is ez a helyzet. A homokos-nedves part tele van madár-és vadnyommal, és csak egy kicsit kellene indiánnak lenni, hogy olvasni tudjunk azokból. De arra azért rájövünk, hogy róka járt a sátor közelében.
2017. 08.04. (XXI/31)
