Világosabb beszédet vártunk volna Rómától

A bécsi parlament. "Még messze nem tettünk meg mindent"

– Röviddel a háború után Friedrich Heer katolikus történész és újságíró
leírt egy esetet, amint az azóta már elhunyt katolikus filmrendező, Axel Corti
berontott a "Furche" cím? katolikus hetilap szerkesztőségébe, és arról
panaszkodott, hogy a "város kellős közepén" antiszemita prédikációk hangzanak
el, és a "Stephansplatz", vagyis az érsek nem lép közbe. Siegfried Lochner tábori
pap pedig manapság is elmondhatja ebben a templomban, hogy "az ázsiai hordák ma már
nem Bécs kapui előtt állnak, mint 1683-ban, hanem itt élnek közöttünk. Ezért az
1998-as év fenyegetése veszélyesebb és végzetesebb a korábbiaknál". Egy másik
teológus, aki rituális gyilkosság elkövetésével vádolja a zsidókat, továbbra is
megmaradhat magasrangú katolikus pozíciójában. A "Stephansplatz" mindmáig nem
foglalt állást ezzel kapcsolatban.

– Az első, számomra botrányos esemény a bécsi Karlskirchében játszódott le,
ahol egy pap uszító prédikációt tartott. Erre Schönborn bíboros az egyházon belül
azonnal reagált. Olyan jelleg? istentisztelet, amilyet akkor ott tartottak, a jövőben
soha többet nem fordulhat elő. Egy katolikus papnak soha nem lett volna szabad ilyet
mondania, ez teljes mértékben ellentétben áll mindazzal, amit a katolikus egyház –
legalábbis a II. vatikáni zsinat óta, de sok esetben már korábban is – kijelentett.
Az ilyen túlkapások sajnálatosak, de megígérhetem, és ezt Schönborn bíboros nevében
is mondom, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ilyen soha többet ne
fordulhasson elő, ezt a papot pedig felelősségre vonják.

A második eset, amelyet említett, valószínűleg Robert Prantner professzorra
vonatkozik, aki kijelentéseivel az utóbbi években nemcsak a zsidóságot diszkreditálta
szégyenletes módon, hanem a világ előtt rossz színben tüntette fel a katolikus egyház
azon lázas igyekezetét is, amelylyel az a múltban elkövetett bűnöket feldolgozza.
Prantner nem egyházi méltóság, nem pap. Ha jól tudom, teológiát tanult, és a
heiligenkreuzi teológiai főiskolán etikát oktatott. Ezt már nem teszi. A Bécsi
Egyetem Katolikus-teológiai Kara megvonta tőle a vizsgáztatás jogát, nem utolsó
sorban ismétlődő antiszemita megnyilvánulásai miatt A rituális gyilkossággal
kapcsolatos kultikus hiedelmek felszámolása azonban valóban a katolikus egyház, ezen
belül elsősorban az innsbrucki püspök érdeme. Igen, büszkék vagyunk arra, és örülünk
annak, hogy Stecher egyházmegyei püspök – aki időközben kora miatt visszavonult –
nagyon egyértelm? módon elítélt egy a környéken széles körben elterjedt középkori
eredet? vérvádat, az Anderl-von-Rinn kultuszt, és bebizonyította róla, hogy történelmi
hazugság. Ezzel teljes mértékben abban a szellemben cselekedett, ahogyan már a II.
vatikáni zsinatot megelőzően egyéb kérdésekben is döntött. A zsinat által közzétett
"zsidónyilatkozat" után azonban a rituális gyilkosságokra való hivatkozás már
teljesen tarthatatlan. Véleményem szerint az egyház hivatalos álláspontját – az
olykor még előforduló szélsőséges esetektől eltekintve, melyeket nagyon sajnálok
– mégiscsak Róma kijelentései és tettei alapján kellene megítélni. A pápa húszéves
pontifikátusa során sok írásában állást foglalt ezzel kapcsolatban, mindenek előtt
az egyháznak a nem keresztény vallásokhoz való viszonyáról szóló zsinati
dokumentumban. Ezen kívül a bécsi érsekség, nem utolsó sorban König és Schönborn
bíborosok alapvetően szintén állást foglaltak ezzel kapcsolatban. Örülök, hogy ezáltal
sok minden egyértelművé vált, ami az egyház új gondolkodásmódját bizonyítja.

– Dr. Prantner a Máltai Lovagrendet képviseli, amely azonban katolikus fennhatóság
alatt áll. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen személy egy ilyen kijelentést követően
továbbra is egy katolikus szervezet képviselője legyen az osztrák köztársaságban?
Nem azt jelzi ezzel az egyház bizonyos köröknek, hogy embergyűlölő, idegenellenes és
antiszemita irányzatokat is tolerál, amennyiben ezek "pápahűek" maradnak?

– A szuverén Máltai Lovagrend semmilyen értelemben nem tartozik a bécsi érsekség,
illetőleg az ausztriai püspöki konferencia fennhatósága alá, hanem egy olyan egyházi
szervezet, vagyis rend, amely egyben állami jogokkal is rendelkezik. Ebből következik
hogy Dr. Prantner küldötti minőségben van itt, ami nem egyházi méltóság, hanem inkább
politikai tisztség. Az a tény, hogy Dr. Prantner még mindig betölti ezt a tisztséget
– azért mondom, hogy még, mert úgy hallottam, hogy mandátuma hamarosan lejár, és
nem kerül meghosszabbításra –, teljes mértékben a szuverén Máltai Lovagrend hatáskörébe
tartozik. A katolikus egyház képviselőjeként személyesen mondhatom önnek, sajnálom,
hogy a Máltai Lovagrend nem vonta le a konzekvenciát.

– A háború vége óta mennyiben változott meg az ausztriai katolikus egyház zsidókhoz
való viszonya?

– 1931-ben születtem, és bár gyerekként, de mégis öntudatom birtokában éltem
át a háborút. Még a háború után is éreztem egyfajta zsidóellenes hangulatot a
katolikus egyházban. Most azonban örülök, hogy a II. vatikáni zsinat révén az egyház
valóban teljesen hivatalos szinten fogalmazta meg, hogy új módon látja a kereszténység
és a zsidóság viszonyát, és ezzel egy újfajta viszonyulás vette kezdetét az egymás
közötti kapcsolatokban. Tisztában vagyok azzal, hogy még messze nem tettünk meg
mindent, és sajnálom, hogy bizonyos lépések még nem voltak elég egyértelműek, de
legalább már ráléptünk a helyes útra. Úgy gondolom – és ez zsidó oldalról is
sokszor elhangzott –, hogy az "Emlékezünk: Reflexiók a Soáról" cím?
nyilatkozat egy újabb előrelépés. Bár a dokumentumot katolikus körökben részben
kritika érte, ugyanis a katolikus egyház sok fiának és leányának bűneiről beszél,
de nem válik elég egyértelművé, hogy maga az egyház követette el a bűnt.

Ha visszatekint az ember, a történelemben teológiailag elkendőzve, de ezáltal még
veszélyesebb formában megtalálhatóak az antiszemitizmus és az antijudaizmus erős gyökerei,
melyek egyenesen a katolikus egyház tanításából származnak. A gyökerek különböző
helyekről erednek, némelyik még a kereszténység előtti időszakra nyúlik vissza. Kétségtelen,
hogy a keresztény gyökér egy kétezer éves korszakot átölelő, nagyon erős gyökér
volt, amely hamis bibliaértelmezésével és hamis tanításaival antijudaizmust szült.
Emiatt jobbnak tartottuk volna, ha Róma kijelentései még világosabbá teszik az egyháznak
ezt a bűnét, nem pedig egyes fiainak és leányainak tulajdonítják azt (bár a "fiak"
alatt papokat és püspököket is érthetünk), mivel ezáltal enyhítették a felelősséget
az ügyben.

– Az osztrák püspökök az 1938. novemberi pogrom 50. évfordulója alkalmából többek
között kijelentették: "Érdeklődésünk soha nem lankad azzal kapcsolatban, hogy a történelmet
a lehető legátfogóbban és legegyértelm?bben lássuk." Ennek megfelelően vajon
megnyitják-e majd az egyházi archívumokat? Tud-e nekünk végre "örömhírrel"
szolgálni ebben a kérdésben?

– Valóban jó hírrel tudok szolgálni: az Ausztriai Püspöki Konferencia 1997.
decemberi kiadványában az áll, hogy rendeletet hoztak az ausztriai katolikus egyház
archívumainak hozzáférhetővé tételéről 50 évre visszamenőleg, azaz 1947–48-ig.
Ez valamennyi egyházmegyére érvényes. Reméljük továbbá, hogy az archívumok
megnyitását követően a történészek átfogó képet adnak majd ezen évek történelméről.

– Lustiger bíboros szerint a nemzetiszocialista antiszemitizmus gyökerei a felvilágosodás
antiszemitizmusában, nem pedig a keresztény antiszemitizmusban keresendők. Másrészt
viszont a keresztény-zsidó párbeszéd fő szorgalmazójaként ismert dominikánus
Willehad Paul Eckert arra a kérdésre, hogy a nemzetiszocializmus idején egyházi intézmények
azért nem szálltak-e síkra "mások szabadságáért", mert középkori elvek alapján
gondolkodtak, melyek szerint elsősorban saját egyházunk szabadságát kell biztosítani,
a következőket mondta: "Erre egyértelm? igennel felelnék. Számomra egyáltalán
nem fér hozzá kétség, hogy egészen mostanáig a középkori gondolkodásmód volt az
uralkodó. Igazából majdhogynem ki kell hagynom a "volt" szót. Ma is ez a gondolkodásmód
az uralkodó

– Lustiger bíboros, aki lengyelként született és kikeresztelkedett zsidóként
lett Párizs bíborosa, rendkívül érdekes intellektuális személy. Nem tudom, hogy ezt
a két kijelentést szélsőséges ellentétként szembe lehet-e állítani egymással.
Korábban már említettem, hogy az antijudaizmusnak több gyökere van a történelemben,
és ha szégyenkezve is, de elismerem, hogy az egyik alapvető gyökér a kereszténységből
származik. Ám nem ez az egyetlen. Azt hiszem, túl egyszer? lenne, ha most a
nemzetiszocializmus fajgyűlöletét és fajfóbiáját kizárólag a keresztény
gondolkodásmódra vezetnénk viszsza. Ez túl kevés lenne, hiszen XI. Pius pápa és
Johannes M. Gföllner püspök Innitzer bíboros segítségével már felvette a küzdelmet
a feltörekvő nemzetiszocializmusból kiinduló rasszizmus ellen.

És most térjünk rá a felvilágosodásra. Visszatekintve – ezt a szót mindig nagyon
óvatosan mondom, mert a történelemből olyan sokat tanulhatna az ember, ha akarna.
Sajnos mi is túlontúl keveset tanulunk belőle. A katolikus egyház valószínűleg még
ma is szenved attól, hogy nem dolgozta fel a felvilágosodás pozitív vonásait. De miért
alakult ez így? Annak idején a felvilágosodás minden bizonnyal tüntetés volt az Európában
erősen domináns keresztény egyház ellen, amely olyan erősen hangsúlyozta a hitet,
mintha a hit az értelem fölött állna, és alig lenne valami köze az értelemhez és
az értelemmel kapcsolatos reflexiókhoz. A felvilágosodás bizonyára egy intellektuális
tüntetés volt az intellektuális élettől kezdve a tudományos életen át a házassági
törvényekig és még sok más területen az egyház által betöltött vezető szerep
ellen. Ezt követően a felvilágosodás ezen területekre vonatkozó emberi jogi követelései
tiltakozásképpen egyben keresztényellenes vonásokat is felvettek. Az egyháznak pedig
nem sikerült szétválasztani, hogy mi az, ami ennek a tiltakozásnak tudható be, és mi
az, ami egyébként teljesen helyes, és az egyháznak már rég el kellett volna fogadni
és meg kellett volna valósítani. Lustiger is azt írja egy Európáról szóló kötetben
megjelent cikkében, hogy a francia forradalom három alapeleme – szabadság, egyenlőség,
testvériség – tulajdonképpen a "kereszténység szökött gyermekei", melyeket a
kereszténység alapvetően mindig is helyeselt, és a történelem során sokkal erősebben
meg kellett volna valósítania őket. Ő maga is sajnálja, hogy a felvilágosodás kénytelen
volt a saját zászlójára írni ezeket, mert korábban nem valósultak meg. Az egyház
pedig, mivel úgy érezte, hogy a felvilágosodás antiklerikális képviselői legyőzték,
ezeket az elveket sem vette át. Másrészt azt tanultam meg a történelemből, hogy
ezeket a mélyen humánus – és mi azt mondanánk, hogy mélyen keresztényi –
alapelveket, a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget a felvilágosodást követően
a hittel szembeni tiltakozás miatt tulajdonképpen elferdítették. A francia forradalom
következménye természetesen nem szabadság, egyenlőség és testvériség lett, hanem
egy olyan harc, amely részben a bitófához vezetett.

Az embernek mindig különbséget kell tenni, hogy mi származik a politikából, mi a
hitből, és hogy milyen körülmények között hangzik el valami. Mindebből elsősorban
mindig a pozitívat, a humánust kell kihallanunk.