Huszonkét napig volt a jugoszláv nagykövetség épületében, a Hősök tere és
a Sztálin út sarkán. Nem sokkal azután, hogy menedéket kért ott, egy szovjet tank
belőtt a ház egyik ablakán és megölte a követség egyik beosztottját. De lehetséges,
hogy ez a belövés véletlen műve volt és nem azért történt, mert Nagy Imre az épületben
tartózkodott.
Ez alatt a huszonkét nap alatt a szovjet túlerő vérbe fojtotta a magyar forradalmat.
Budapesten befejeződtek a harcok; csak a Mecsekben, a Mátrában, a Bükkben folytatódott
az ellenállás december közepéig, végéig.
A fiatalok csodába illő hősiességgel harcoltak. De a küzdelem teljességgel reménytelen
volt. Ha egy ház ablakán kilőttek, a szovjet ágyútűz az egész házat szétverte. Ha
egy utcában próbáltak védekezni, a bosszú az utca egész férfilakosságát sújtotta.
A rombolás sokszorosan felülmúlta az első beavatkozás méreteit; a Rákóczi út, a Körút
egy része, az Üllői út környéke romokban hevert. Deportáló vonatok indultak a
szovjet határ felé; a nemzet ifjúságát az elhurcolás veszélye fenyegette.
Mindez azzal az ürüggyel történt, hogy Magyarországon új kormány alakult és az hívta
be segítségül a szocialista vívmányok és a szocializmus híveinek védelmére a
szovjet hadsereget. Az új kormányról elsőnek Münnich Ferenc adott hírt egy
ismeretlen rádióállomáson keresztül, közölvén, hogy Apró Antallal, Kádár Jánossal
és Kossa Istvánnal, a Nagy Imre-kormány volt tagjaival együtt megszakították ezzel a
kormánnyal minden kapcsolatukat, kiléptek a kormányból és egy magyar forradalmi munkás-paraszt
kormányt alakítottak.
A valóság az volt, hogy az egy Kádár János kivételével a másik három nem kilépett
a Nagy Imre-kormányból, hanem a forradalom napjaiban leváltották őket. Erős túlzásnak
látszott az is, hogy a "munkás-paraszt forradalmi kormányt" ők alakították. Bár
e kormány alakulási körülményei teljesen zavarosak – tagjainak egy része a
forradalom alatt Csehszlovákiába szökött, vagy átutaztában véletlenül ott ragadt s
onnan vitték át őket Moszkvába –, az ország és a világ benyomása sokkal inkább
az volt, hogy ezt a kormányt az oroszok alakították. Mindenesetre, ahogy a régi királyok
Isten kegyelméből, ez a kormány a szovjet fegyverek kegyéből került hatalomra.
Nem túlzás, hogy soha a magyar történelemben népszerűtlenebb és gyűlöltebb vezetése
nem volt az országnak, mint ez a "magyar forradalmi munkás-paraszt" kormány. A nép
úgy érezte, hogy ez a kormány se nem magyar – minthogy külföldi érdekeket képvisel
–, se nem munkás – minthogy a munkások fegyverrel harcoltak ellene –, se nem
paraszt – minthogy a parasztokhoz semmi köze nem volt. Árulásban fogamzott, testvérvérben
született és hazugsággal keresztelték meg.
Ez a kormány első nyilatkozatában fűt-fát ígért. Megígérte, hogy biztosítja a
nemzeti függetlenséget és az ország szuverenitását. Azt mondta: nem tűri, hogy a
dolgozókat, akik tevékenyen részt vettek a forradalmi eseményekben, bármilyen ürüggyel
üldözzék. Megbélyegezte a Rákosi-Gerő klikk bűnös uralmát. És megígérte, hogy
a rend és nyugalom helyreállítása után tárgyal a szovjet kormánnyal és a Varsói
Szerződés többi tagállamával a szovjet csapatok kivonásáról Magyarország területéről.
Legfőbb ígéreteit azután sorra megszegte. A nemzet ifjú függetlenségét, az ország
párnapos szuverenitását eladta.
A forradalmi harcok részeseit kíméletlenül üldözte; bitófa és börtön, internálótábor
és kenyérvesztés várta azokat, akik küzdöttek az idegen elnyomás és a belső
terror ellen. És végül egyezményt írt alá a szovjet kormánynyal, amelyben elfogadta
az ország további katonai megszállását.
De még ha százszor különb lett volna is ez a kormány, mint amilyen volt, ha ígéreteiből
egyet-mást meg is tartott volna, akkor sem lehetne letörölni megszületésének körülményeiről
a nemzetárulás bűnét: 1849 "muszkavezetőire" emlékeztetett.
(Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála,
Bibliotéka Kiadó 1989)
1998. 11. 07. (II/45)
