hetilap

A lubavicsi chabad rabbi áldása Netanjahura: "A Szent, áldott legyen, ezt az oldalt
támogatja"

Amíg azonban az első négy ünneppel kapcsolatban a zsidó lakosság többsége (azaz
a hatmilliós lakosság mintegy 80 százaléka) egyetért, sokan vannak, akik az egykor
hivatalban lévő miniszterelnök meggyilkolásáról inkább nem szeretnének
megemlékezni. Míg legutóbb Lea Rabin még maga jelölhette ki a szónokot a férje
sírjánál megrendezésre kerülő állami megemlékezésre, az illetékes miniszter már
most kijelentette, hogy 1999-ben az áldozat özvegye erre már nem kap lehetőséget.
Így államosítják Rabin emlékét.

Íme egy másik ellentmondás: a "Wye-egyezmény" aláírása során Rabin nevét csak
Jasszer Arafat említette meg. Netanjahut emiatt ez a vád érte a Knesszetben:
"Örököltél, és letagadtad az örökségedet." Netanjahut azonban nem csak
baloldalról kritizálják. Ma már néhány korábbi támogatója is támadja. Az 1996-os
választások előtt Netanjahu egy levelében azt ígérte a Chabad nev? ultraortodox
chászid messiási csoportnak, melynek tagjai általában nem teljesítenek szolgálatot
az "eretneknek" tekintett izraeli hadseregben, hogy Izrael területének egyetlen
darabkáját sem adja fel. Most Wye-ban megtörte ezt az ígéretét.

A Chabad a maga részéről az 1996-os választási küzdelemben ezt a szlogent
használta: "A zsidóknak csak Netanjahu jó". Ezzel egy olyan férfit támogattak,
aki az egyik legsúlyosabb bűnt követte el, hiszen saját bevallása szerint korábban
viszonya volt egy házas nővel. A Chabad kiadványaiból azonban az ortodoxok erről
semmit sem tudtak meg.

Sok rabbi – köztük anticionisták is – a "szent Föld" érdekében szálltak
síkra: akár erőszak és vérontás árán is, de az 1967-ben elfoglalt területekből
egy négyzetcentiméterről sem akarnak lemondani. Miután Jigal Amir, a vallásos Bar
Ilan Egyetem joghallgatója meggyilkolta Rabint, ezt azzal magyarázták, hogy a gyilkos
egy "esev sote", azaz vadhajtás. A gyilkos azonban nem őrült, és még ha
szélsőséges nézeteket vall is, a "nemzeti-vallásos" tábor centrumához tartozik.
A gyilkosság bűnügyi felelősségét egyedül ő viseli, de a politikai felelősség
azoké, akik nem voltak készek elfogadni a parlament demokratikus döntését, és a
parlamenten kívüli küzdelemben gyűlöletet és erőszakot szítottak az oslói
egyezménnyel szemben.

A jobboldal már röviddel a gyilkosság után elkezdett terjeszteni egy abszurd
összeesküvés-elméletet: a szörny? gyilkosságért nem a gyilkos a felelős, hanem
Avisai Raviv, az izraeli biztonsági hatóságok korábbi ügynöke, aki állítólag
felbujtotta Amirt a gyilkosságra. Bár Eljakim Rubinstein, a kormány jogi tanácsadója
kijelentette, hogy Raviv állítólag "nem tudott a tett pontos dátumáról és
tervéről", és ezzel kapcsolatos gyanú nem áll fenn, bizonyíték pedig végképp
nem áll rendelkezésre, Rubinstein mégis engedett a jobboldali nyomásnak, és éppen a
gyilkosság harmadik évfordulóján vádat emelt Raviv ellen.



"A Messiás szamara"



Amikor a Rabin- és a Peresz-éra éveiben a kormány csak az arab képviselők
támogatásával tudott többséget szerezni a Knesszetben, a Netanjahu által vezetett
jobboldal szinte rasszizmushoz közelálló hangnemben kritizálta ezt. Most Netanjahu is
csak az arab képviselők segítségével tudta keresztülvinni az 1999-es
költségvetést. Miután az izraeli televízió felidézte a miniszterelnök ezzel
kapcsolatos korábbi kritikáit, Netanjahu, aki anticionistákkal lépett koalícióra,
kijelentette, hogy az Izraelt érintő biztonsági kérdésekben csak "cionista
pártok" alkotta többséget fogad el.

Ezt a nyilatkozatát másnap a jobboldali beállítottságúnak tekintett Jerusalem Post
"rasszizmusként" jellemezte vezércikkében. A diákok igazságtalannak tartják a
költségvetést, és azt követelik, hogy a tandíjakat a felére csökkentsék.
Elégedetlenségüknek sokféleképpen adnak hangot. A pénzügyminiszter azonban
hajthatatlan, sőt még a törvény által garantált minimálbért, a munkanélküli
segélyeket és a nyugdíjakat is csökkenteni akarja.

A Netanjahu-kormány által előidézett gazdasági válság ellenére is akad azonban egy
terület, amelyen nem akarnak spórolni, ez pedig a vallásügyi minisztérium. Az
1996-97-es hatalomátadáskor 24 százalékkal emelték ennek a tárcának a
költségvetését. Ugyanabban az időszakban 159 ezerről 193 ezerre nőtt az
adófizetők pénzéből élő jesiva-diákok száma. Ez a nem várt növekedés még az
ortodox pénzügyminiszter figyelmét is felkeltette, aki revizorokat küldött ki annak
ellenőrzésére, hogy valamennyi állami támogatásban részesülő intézmény valóban
létezik-e, és hogy tulajdonképpen hány diák jár oda.

Az eredmény ijesztő volt: a diákok száma, pusztán az ellenőrzés hírének
hallatára, az 1997-es 193 ezerről 1998-ra 188 ezerre csökkent. Számítani lehet arra,
hogy az ellenőrök beszámolója után még a 188 ezres számról is bebizonyosodik,
fikció csupán. Végtére is nem csekély összegről: 880 millió sékelről van szó.

Tehát amíg az államnak nem áll módjában a katonai szolgálatot teljesítő diákok
tandíjait felére csökkenteni, ami 500 millió sékelbe kerülne, 880 milliót juttatnak
a jesiva-diákoknak, akik nem teljesítenek katonai szolgálatot és nem dolgoznak meg a
megélhetésükért.

Az ortodoxok a laikus többséget terheket viselő szamárnak tekintik, amelynek a hátán
ők lovagolnak. A fent említett okok miatt vált bestsellerré az Izraelben virágzó
messiási és obskúrus vallásos körökről és a nézeteiket nem osztó többség ellen
irányuló megvetésükről szóló "A messiás szamara" cím? könyv, melyből már
több tízezer példány elkelt.



Könyörtelen kultúrháború



Az ortodoxok azonban minden bizonnyal nem elégednek meg az anyagi zsákmánnyal.
Könyörtelen kultúrháborút is folytatnak a lakosság többsége ellen. Csak két
példa az utóbbi időből. A vallásos cenzúrának köszönhetően egy katonai vegyeskar
nem énekelhetett a Knesszetben, a nemzetközileg elismert "Batseva" táncegyüttes
pedig nem mutathatta be eredetileg tervezett programját az Izrael 50. évfordulója
alkalmából rendezett jeruzsálemi ünnepségen. Egy héttel később Dana International
(a magát férfiből nővé operáltató transzszexuális énekes – a szerk.) az
Eurovision első helyezettje lett, de nem örült egész Izrael a díjnak. Chaim Miller,
Jeruzsálem ortodox polgármester-helyettese azonnal kijelentette: "A következő
Eurovision nem Jeruzsálemben lesz, de lehet, hogy nem is Izraelben." Ez a nem ortodox
szervezők körében azonnal pánikot váltott ki, és mindjárt egy Jeruzsálemet
helyettesítő helyszínen kezdtek el gondolkodni. Mások inkább minden konfliktust
kerülni szeretnének az ortodoxokkal, és megértéssel elfogadják, hogy hitük szerint
a "női" énekhang nem elfogadható számukra, és hogy ez, ahogy Rabbi Bensiri
parlamenti képviselő kifejezte, "életfontosságú kérdés" az ortodoxok számára.

Az izraeli rádió november elején egy magas rangú tisztek találkozóján megtörtént
esetről számolt be, ahol is egy katonai együttes, melynek természetesen női tagjai is
voltak, két népszerű békedalt adott elő. Közvetlenül ezután a vallásos Jakob
Amidror tábornok, aki a katonai iskolák parancsnoka, a békedalok eléneklése ellen
szólalt fel. Nem sokkal ezelőtt ugyanez a tábornok a következőket mondta egy
interjúban: "a laikus izraeliták nem mások, mint ivritül beszélő nem zsidók"
– és bocsánatot kellett kérnie emiatt.



Az anticionista ellenforradalom



Ez az agresszív és fanatikus kisebbség nem éri be a többséggel szemben folytatott
kultúrháborúval. A laikusok – tisztelet a kevés kivételnek – csöndben eltűrik,
hogy bizonyos nyilvános buszjáratokon nem engedik a nőket elöl ülni, és megengedik a
rabbiknak, hogy előírják, hol legyen tilos szombatonként a nyilvános közlekedés,
mégpedig az állam központi területein, Tel Avivban és környékén, illetve
Jeruzsálemben. Hozzá kell tenni, hogy a szombat a hét egyetlen munkaszüneti napja.

Az utóbbi években egyre gyakoribbá vált az ortodox csoportok által elkövetett
erőszak, mint például a jeruzsálemi Bar Ilan főút szombati lezárásáért
folytatott harc és a Siratófalnál imádkozó nem ortodox személyek elleni támadás.
Korábban éveken keresztül megtámadtak olyan régészeket, akik – bár a rendőrség
és az állam rendszerint nem védelmezi őket – folytatják munkájukat az országban.
Sok esetben felgyújtottak nem kóser hentesüzleteket és vendéglőket is, leginkább
olyan településeken, ahol főleg az egykori Szovjetunióból érkezett bevándorlók
élnek.

Novemberben Jeruzsálem Mea Searim nev? ortodox negyedében botrányos esemény
történt: egy felhergelt charedi (ultraortodox) csoport megtámadta három nem zsidó
svájci nő otthonát, és egy lakást harsány "Miszszió!" kiáltások közepette
feldúlt.

Ezt az erőszakot már nem lehet "kultúrharcnak" tekinteni. Itt egy lopakodó
ellenforradalomról van szó, mely szemben áll a századfordulón elkezdődő, majd 50
év múltán Theodor Herzl liberális ideálja alapján modern, demokratikus állam
létrehozásához vezető cionista forradalommal. Ezzel magyarázhatók a legfelsőbb
bíróság és annak elnöke ellen intézett ortodox támadások, valamint az, hogy
radikálisan ellenzik egy egyének és kisebbségek számára szabadságot garantáló
alkotmány elfogadását.



A vallási fanatizmus visszaszorítása



Rabin meggyilkolásának harmadik évfordulója alkalmából az izraeli médiák
felvetették azt a kérdést, hogy vajon egy politikai merénylő megváltoztathatja-e a
történelem folyását. Egy zsidó fanatikus gyilkossága és a palesztin fundamentalista
terroristák Izraelben elkövetett, halálos áldozatok tucatjait követelő gyilkosságai
a békefolyamat megszakításához vezettek. Zsidó és muzulmán fundamentalisták kis
csoportjai bebizonyították, hogy képesek Izrael és szomszédai között jelentősen
megzavarni a békét. Míg korábban azt gondolták, hogy a fundamentalizmus csak a
tekintélyelv? uralom alatt lévő arab országokban erősödhet meg, most az egész
világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy ez még egy olyan demokráciában is
megtörténhet, mint Izrael, ha vallásos fanatikusok saját "halachájuknak", azaz
írásértelmezésüknek nagyobb tekintélyt tulajdonítanak, mint az állam
demokratikusan meghozott törvényeinek.

Tény, hogy Izraelben az összes zsidó gyermek egyharmada vallásos iskolába jár. Az
ilyen iskolák oktatóinak többsége tiszteletben tartja az állami törvényeket, de
ideológiájuk része az a meggyőződés is, hogy a zsidóság egyenlő az ő vallási
nézeteikkel, és hogy a zsidóság minden nép közül kiválasztott nép, és több joga
van a korábban brit uralom alatt lévő mandátumi területre, mint az ott élő nem
zsidóknak. Eszerint az ideológia szerint a rabbiknak, nem pedig a legfelsőbb bíráknak
kellene megszabni, hogy mi felel meg a törvényeknek és mi nem.

Ilyen körökből gyakran kerülnek ki kis terrorista vagy terroristákat támogató
csoportok, melyek esetenként szélsőséges rabbik nézeteire támaszkodnak. November
18-án a 48 éves Sabtai Bloch rabbit Cfatban (Szafedben) azzal a váddal vették
őrizetbe, hogy Netanjahu meggyilkolását tervezte. Bloch, aki ebben az észak-izraeli
városban a Chabad-csoport vezetője, állítólag azt nyilatkozta, hogy: "Netanjahut le
kell lőni." A fanatikus rabbi a kihallgatáson csak hallgatott. Fegyveres bűntársát
napok óta keresi a rendőrség.

Akik a Rabin-gyilkosságot helyeslik, Baruch Goldsteint, az imádkozó muzulmánok hebroni
gyilkosát is tisztelik, és rendszeresen elzarándokolnak sírjához. Jichak Ginzburg
rabbi, a József pátriárka sírjánál található jesiva iskola vezetője "Baruch:
legény a talpán" címmel könyvet adott ki, melyben egyetért Goldstein
bűncselekményével. A messiási Chabad centrumához tartozó Ginzburg koholmányában
leplezetlenül hirdeti: "Isten számára a zsidók a kiválasztott nép. Ezért az ő
vérük vörösebb és életük értékesebb, mint a gojoké (nem zsidóké), még akkor
is, ha azok nem ártanak a zsidóknak." Ginzburg egy békésen imádkozó muzulmán
halálát pozitívnak tartja: "Képmutatás azt állítani, hogy valaki bűnt követ el,
ha rálő mecsetben imádkozó muzulmánokra. A háborúban végül úgyis minden olyan
néphez tartozó embert félre kell tenni az útból, akik ellen küzdünk." A rabbi
végül még hozzáteszi: "Bosszú nélkül nyomasztó gyászba süllyed az élet, mert
hiányzik az önbizalom."

Ezek a "zsidóság" nevében beszélő ideológusok világos ellentmondásban állnak
a zsidóság humanista tradícióival, Hillél rabbival, a mózesi tízparancsolattal és
Jeremiás prófétával, ezenkívül a legtöbb vallásos zsidó, és a zsidó nép
többségét alkotó laikusok hitének is ellentmondanak. A zsidóságban különböző,
gyakran ellentétes áramlatok vannak hatással. A vallásos diszkrimináció egy
különleges fajtája irányul a zsidók – Izraelben ugyan gyenge, az Egyesült
Államokban és máshol ezzel szemben erős – "konzervatív" és "reform"
irányzatai ellen. Ennek is véget kellene vetni. A legtöbb izraeli – köztük sok
vallásos is – örömmel üdvözölné az állam és a vallás szétválasztását.
Sürgősen szükség lenne arra, hogy a zsidó teológusok és rabbik a Hillél rabbi
által megkövetelt felebaráti szeretet értelmében szembeszálljanak a fanatikus
tendenciákkal.

Ez a zsidók körében is erősödő fanatizmus, "babonás nézetekből származó vak
és szenvedélyes igyekezet oda vezet, hogy emberek minden szégyenérzet és megbánás
nélkül, sőt egyfajta örömmel és elégtétellel igazságtalan és szörny?
cselekedeteket visznek véghez. A fanatizmus tehát nem más, mint tettekbe átültetett
babonás hit." Ez a Diderot által több mint két évszázaddal ezelőtt kiadott
"Enciklopédiából" származó felismerés a Közel-Keleten sajnos még nem vált
elfogadottá. Amennyiben a zsidó és az arab fiatalok ifjúságukat mégsem akarnák
többé a harcmezőkön elveszíteni, akkor a mindkét oldalról fenyegető fanatizmust
kellene visszaszorítaniuk.

Az itt vázolt problémákat még a legnagylelk?bb anyagi támogatások sem képesek
megoldani, ha nem kíséri őket egy pluralista társadalom melletti fellépés és az
ifjúság humanista nevelése.

Jobb- és baloldal, vallásos és világi zsidóság Izraelben



Lapunk 45. számában hírt adtunk arról, hogy Rubinstein izraeli ügyész hosszas
huzavona után végül vádat emelt Avisai Raviv ellen, aki az izraeli biztonsági szolgálat,
a Sabak ügynöke volt, és ennek ellenére mégis Rabin miniszterelnök meggyilkolásában
való bűnrészességgel gyanúsítják. Az izraeli társadalom amúgy is egyre erőteljesebben
jobb- és baloldalra, vallásosakra és világiakra osztott közvéleményét alaposan
feldúlta ez az ügy és a vele kapcsolatos vélemények.

Karl Pfeifer, bécsi tudósítónk, aki egyszersmind az izraeli rádió bécsi tudósítója
is, kifogást emelt többek között a fenti cikk néhány mondata, valamint izraeli tudósítónk
"Egy folyamat anatómiája" cím? írásában (45. szám) szereplő egy másik állítása
miatt, amely szerint az izraeli társadalom "baloldali fele már amúgy is értéket-értékét
vesztett".

Szerkesztőségünk semleges kíván maradni az izraeli társadalom e belső kérdéseit
illetően, ugyanakkor szívesen teret adunk a két nézőpont szakavatott ismertetésének
és ütköztetésének "Vita" rovatunkban, hiszen világpolitikai szempontból rendkívüli
jelentőség? kérdésről van szó. Ezért fölkértük bécsi tudósítónkat, aki
november első felében Izraelben járt, hogy alábbi cikkével indítsa el a vitát. Karl
Pfeifer 1946 és 1950 között az izraeli fegyveres egységekben szolgált, és 1948-ban a
déli fronton megsebesült.

Jövő heti számunkban Hechs László, izraeli tudósítónk fejti majd ki álláspontját,
aki a jeruzsálemi Héber Egyetemen jogot tanít. A vita lezárására a téma egyik szakértőjét,
Tatár György vallásfilozófust, az ELTE Társadalomfilozófia és Etika tanszékének
docensét kértük fel december 10-i számunkban.

A szerkesztőség

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek