Az 1990-ben megnyitott gázai idegszanatórium első páciense egy Juszif nev?
fiatalember volt, aki évekkel korábban szemtanúja volt apja meggyilkolásának. Az apát,
akit azzal vádoltak, hogy az intifáda alatt együttműködött az izraeli hatóságokkal,
egy palesztin társa késelte meg. Az akkor még iskolás Juszif végignézte apja haláltusáját,
amint nyakából ömlött a vér, és zihálva feküdt a földön.
Juszif rettegése később haraggá, majd megalázottsággá változott, ahogy az emberek
vádlóan néztek rá. Ő volt a kollaboráns fia: ez a bélyeg megtörte a büszkeségét,
és zaklatások célpontjává tette őt. A pszichiátriai vizsgálaton elmondta, hogy
apja halála után két évig társai és barátai kiközösítették. Mivel mindig is meg
volt győződve arról, hogy apja hős és hazafi volt, Juszifban égett a vágy családja
nevének tisztázására, és lassanként megérett benne a bosszú gondolata. Határozott
célja lett, hogy megölje apja gyilkosát, és csak egy módon találhatta meg a felelőst.
Elment az izraeliekhez, és felajánlotta informátori szolgálatait. Remélte, hogy cserébe
meg tudja szerezni a gyilkos nevét. Egy izraeli tiszt azzal bízta meg Juszifot, hogy
vegyüljön el a katonák és az aktivisták között, vegyen részt a demonstrációkban,
menjen el a mecsetekbe, és készítsen jelentést mindenről és mindenkiről. Mindezért
havonta néhány száz sékelt kapott.
Az arab fiúban azonban kezdett feltámadni a bűntudat, és egyre inkább szenvedett attól,
amit csinált. Mit gondolt volna róla az apja? Egy idő múlva, amikor már úgy érezte,
felrobban, megosztotta titkát egy barátjával. Akkoriban a Hamasz arra biztatta a
kollaboránsokat, hogy valljanak színt nyilvánosan, cserébe megbocsátást és üdvösséget
ígértek. Juszifnak is azt tanácsolta a barátja, hogy a pénteki ima után tegyen nyilvános
vallomást a mecsetben, az egész közösség előtt. Így is tett. Kiállt a tömeg elé,
elmondta, hogy kém volt, és bocsánatot kért. Legnagyobb meglepetésére az emberek
elutasítóan reagáltak. Juszifot ezek után árulóként kerülték. Még a nagybátyja
családja is arra kérte, ne látogassa őket, amikor támogatásért hozzájuk fordult.
"Szégyent hoztál a családunkra” – mondta dühösen a nagybátyja. – "Hogyan
mehetnénk ki az utcára az így megalázott büszkeségünkkel?"
Juszif kétségbeesetten próbálta megmagyarázni, hogy fiatal volt, és ostoba, és
csakis az a vágy vezette, hogy megbosszulja apja halálát. A nagybátyja félretolta, és
azt kiabálta, hogy menjen a pokolba. Néhány hónappal ezelőtt aztán Juszifot letartóztatta
és halálra ítélte egy palesztin katonai bíróság. Bevallotta, hogy megölt egy
palesztin tisztet: hét évvel apja meggyilkolása után végül megtalálta és megölte
a tettest. (Az ítéletet azóta életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.)
A történet igaz – egy a sokezer mindennapos esetből. Valaki mindig megöl valakit,
valaki bosszút áll egy előző gyilkosságért, és ez így megy vég nélkül. Zavarba
ejtő az a tény, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság 1994-es létrehozatala óta a
gyilkosságok száma megsokszorozódott.
Egy fiatalember, aki gyermekként a ciszjordániai Jeninben az intifáda alatt végignézte,
amint maszkot viselő palesztinok megölik az anyját, nemrég csatlakozott egy biztonsági
alakulathoz azzal a céllal, hogy megkeresse és megölje a gyilkost.
1998 márciusában egy hazafelé tartó hadnagy, Ismail Hassona halálos golyózáporba
került a gázai Dir al-Balah városában. Három szomszédja ölte meg, a Bheissi klán
tagjai, akik a család egyik fiútagjának életét bosszulták meg. Ibrahimot, a tanárt
néhány évvel korábban a diákjai szeme láttára lőtték agyon.
Hassona, aki akkoriban a "Fatah Sólymok", egy fegyveres csoport aktív tagja volt az
intifáda során, feletteseitől kapott parancsot a kémnek tartott Ibrahim megölésére.
Hassona egykori harcostársai, akik ma a palesztin biztonsági erők tisztjei, megrémültek
és feldühödtek társuk meggyilkolásának hallatán. Olyannyira, hogy mintegy kétszázan
elmentek a gyilkosság színhelyére, betárazott géppisztolyokkal, és teljes kiirtással
fenyegették meg a Bheissi klánt. Csak a rendőrség utolsó pillanatban történt
beavatkozása hárította el a vérfürdőt. A Hassona gyilkosaival való elbánásra
gyors ütemben megalakítottak egy katonai bíróságot. Egy napon belül a Bheissi klán
három tagját ítélték halálra, 12 másik pedig különböző időtartamú börtönbüntetést
kapott. Az elítéltek némelyike a biztonsági erők tisztje volt. A katonai bíró a
gyors eljárás védelmére kelve azzal érvelt, hogy így egyszerre csillapították le a
biztonsági erők égő bosszúvágyát, és megmutatták, hogy a Palesztin Hatóság képes
csapatai védelmére.
Úgy tűnik, a palesztin társadalomban ma ismét fontos szerephez jut a törzsi
hovatartozás tudata az elmúlt évek megszállásának köszönhetően, amikor leginkább
palesztinokként határoztuk meg identitásunkat. Ahogyan a belső politikai térképet újrarajzolják,
az emberek újracsoportosulnak törzsi identitásuk szerint. Ma még a Fatahhoz hasonló
politikai csoportok is törzsi alapon viselkednek. A palesztinok bizonytalanságérzését
csak növeli a békefolyamattal kapcsolatos széles kör? illúzióvesztés, a széteső
gazdaság és a csökkenő remények.
(Fordította: Szabó Ibolya Anna)
1998. 11. 07. (II/45)
