Vitéz-avató ünnepséget tartottak a Vitézi Rend szervezésében a Nagyvárad téri
református Hősök templomban. 180-an tettek esküt a korona mása előtt
Rajongó hit
Fotó: MTI
Az ereklyekultusz
A huszadik századi ereklyekultusz terén a Szovjetunió járt az élen. Mozgalmi
ereklyeként őrizték, közszemlére téve Lenin bebalzsamozott holttestét. Szimbóluma
volt az egész rendszernek, mégsem született semmiféle törvény Lenin múmiájának
jogállásáról. A párt és az állam vezetői nem a Mauzóleumban tettek esküt.
Kérdés, hogy a mai magyar jobboldal miért akar jogállást adni egy történelmi
ereklyének? Miért nem érzi az ereklyekultusz ilyen mérték? eltúlzásának
nevetséges voltát? A magyarázat nem lehet más, mint hogy a jelenleg uralkodó
párthatalom a korona jogállásával olyasmit akar elérni, amit más módon nem tudna.
A jobboldal a koronát országjelképnek tartja. Az ország ezeréves történelmének
folyamatosságát jelképezi. Az ország ezeréves történelmének folyamatosságát
jelképezi a történeti címer. Az Árpád-ház címerszínei és az apostoli kettős
kereszt szimbolizálják a magyar középkort. Ad-e a korona ehhez a két szimbólumhoz
olyat, amit nem nélkülözhet a történelmi folytonosságot idéző jelképrendszer?
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához át kell tekintenünk a magyar korona
országszimbólumkénti szereplését. A középkorban az országokat a dinasztia
jelentette. Az államalapító dinasztia mindenütt becsben áll a történelmi
emlékezetben. Az ausztriai Babenbergek vagy a lengyel Piast-ház jelentik a nemzeti
történelem alapját, hasonlóan az Árpád-dinasztiához.
A középkorban az országokat a dinasztia jelentette, a dinasztia címerszínei voltak az
országszimbólumok. A koronának nem volt jelentősége. Az Árpád-korban
Magyarországon sem. A korona a "vegyesházi királyok" idején kapott jelentőséget.
Az alapító dinasztia kihalása után Magyarország örökletes királyságból
választott királyság lett. Magyarországon nem volt h?bériség, hiányzott a nemesi
társadalomnak az a politikai modellszer? felépítése, amelynek keretében a legnagyobb
földesurak alárendeltségbe hozták a kisebb birtokkal rendelkező nemeseket. Ez volt a
szenior-vazallus viszony. A dinasztia uralmának megszűnte után az uralkodók a
főurakkal szemben a kisebb nemességre támaszkodtak. Az elmaradott Magyarországon nem
támaszkodhattak a városokra, mint az angol és a francia király. Hazánkban a nyugati
rendi fejlődéstől eltérve kialakult a kisnemesi rend, amelyre a főúri renddel
szemben a király támaszkodott. A kisnemesi rend kialakulását a rájuk szoruló
királyok támogatása nagy mértékben elősegítette. Ez a rendi tagolódás Mátyás
halála után kialakította azt a sajátos politikai modellt, amely nem csupán
Magyarországon létezett, hanem a huszita Csehországban és Lengyelországban is. Rendi
köztársaságnak nevezhetjük. A kisnemesi rend uralmi formája volt. Sajátos elv
szerint működött. A királynak külföldinek kellett lennie, hogy ne legyenek
Magyarországon birtokai s így ne legyen hatalmi pozíciója (a német h?béri
szóhasználattal "házi hatalma") a kisnemesi renddel szemben. Ugyanakkor azonban
Magyarországon kellett székelnie, hogy az ország ne kerüljön idegen uralom alá. Ez a
rendszer biztosította, hogy a királyok bábok voltak a kisnemesi rend kezében. Ekkor
vált a korona országszimbólummá. A szimbólum tartalma az volt, hogy a király nem
örökletesen birtokolja a trónt, hanem a királyi felhatalmazást a nemesség kezéből
kapta. Ennek volt szimbóluma a korona. Nem országszimbólum volt, hanem a "nemesi
köztársaság" hatalmi jelvénye. A nemesi köztársaság életképtelen politikai
modell volt, és mind a három országban, ahol létezett, katasztrófába torkollott a
működése. Magyarországon Mohácshoz, Csehországban a nemesség fehérhegyi
vereségéhez, ami után a Habsburg zsoldosok kiirtották a cseh kisnemességet, végül
pedig Lengyelországban az ország felosztásához. A korona és az ezt a helyzetet
ideológiába foglaló Szent Korona-tan ennek a katasztrófa-modellnek a szimbóluma, nem
országszimbólum. Annak a most hangoztatott tételnek, hogy a korona a függetlenség
szimbóluma, a 18. században volt bizonyos igazsága. Csak akkor. A Habsburg uralkodó az
uralkodói önkényuralmat képviselte a magyar rendekkel szemben. Ez akkor egyben idegen
elnyomás is volt. A rendek a koronát szegezték szembe a dinasztiával, mint a rendi
államiság jelképét. A korona jelképezte azt a követelést, hogy az uralkodó nem
szüntetheti meg a magyar rendek különállását, és nem olvaszthatja be
Magyarországot egy igazgatásilag homogén összbirodalomba. Ekkor, a 18. században
korlátozott értelemben valóban országszimbólum volt a korona, de csak a magyar
kisnemesi renddel azonosított országé. II. József azért nem koronáztatta meg magát,
mert ezt a feltételt nem akarta teljesíteni. A rendi Magyarország erre a fenyegető
gesztusra nem tudott rendi felkeléssel válaszolni.
A korona új és sajátos értelmet a két világháború között kapott. A két
forradalom ellenforradalmi elutasítását jelentette, hogy a Horthy-rendszer a
Habsburg-ház 1921-es detronizációja után nem kiáltotta ki a köztársaságot, noha a
helyzetnek ez felelt volna meg. Dinasztia nem volt. A Habsburg-ház nem lehetett az,
viszont a négyszáz éves Habsburg-királyság után elképzelhetetlen volt más
uralkodóház Magyarországon. A Habsburgok után nem hozhattak be Magyarország
trónjára egy kósza Koburg-herceget, és nemzeti dinasztia sem volt. Horthy nem lehetett
király, mert protestáns volt, és magyar király csak katolikus lehet. Köztársaság
azonban nem lehetett az ország, mert az ellenforradalomból született hatalom azzal
tudta magát élesen elhatárolni az 1918-as demokratikus köztársaságtól, hogy
megmaradt királyságnak. Ez jelezte, hogy az októbrista köztársasággal szemben a
viszony ellenséges, és a rendszer lényegéhez tartozik, hogy annak is kell maradnia. A
király nélküli királyság helyzetében a korona különleges jogállást kapott.
Király nem lévén, az ország fő méltóságai a koronára esküdtek, a bíróságok a
korona nevében hozták az ítéletet. A helyzet bizarr volt. A királynélküli
királyság nem volt átmeneti helyzet. Király a jövőben sem lehetett, viszont az
ország a jövőben sem lehetett köztársaság, mert az visszamenőleg legitimálta volna
a Károlyi-köztársaságot. Már az előzmény is lényegében egyfajta király nélküli
királyság volt. A korona országszimbólum volta a Mohács előtti évtizedekben azt
jelentette, hogy Magyarország olyan királyság, amelynek csak bábkirálya lehet.
Köztársaság amely királyság szeretne lenni
A korona jogerőre emelése most is a király nélküli királyság kísértetét idézi.
Köztársaság, amelynek a címerére koronát raktak, s amely a koronát jogerőre akarja
emelni, csak olyan köztársaságnak tekinthető, amely valójában királyság szeretne
lenni, csak a monarchikus államformában ismerne nemzetként magára, de nem meri ezt
vállalni. A koronázó jobboldal tart attól, hogy hazánk a Nyugat szemében
operett-országgá válik, tart attól, hogy a szomszéd népek a királyság
visszaállítását provokációnak fogják fel, és azzal is számol, hogy a kérdésben
az ország is megosztott. A köztársaság monarchizálását erőltető politikai erők
olyan értelemben látnak a koronában országszimbólumot, amilyen értelemben a
viktoriánus gyarmatbirodalom idején a brit korona a gyarmatbirodalom szimbóluma volt.
Ahogy az egyes gyarmatok a "korona gyémántjai" voltak, úgy voltak a több népet
magában foglaló történelmi Magyarország egyes részországai a magyar Szent Korona
országai. A korona "jogállása" lényegében ugyanaz a politikai gesztus, mint
ahogyan Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnöke lett volna "lélekben".
Ha a koronát jogerőre emelik, akkor a Trianonban elcsatolt területek
"történelmileg" továbbra is a magyar állam részét képezik. A korona jogi
helyének meghatározása kifejezi azt a szándékot, hogy a magyar jobboldal
változatlanul igényt tart a Trianonban elcsatolt területekre. Ezek a Szent Korona
államegészébe tartoznak. Ez az államegész afféle corpus misticum. Amely országok
és tartományok a magyar királyok címfelsorolásában szerepelnek, arra Magyarország
igényt tart. A Szent Korona országai nem a Kárpát-medence magyar anyanyelv? lakóit
jelentik. Azok a nemzetek (horvát), népcsoportok, nemzetiségek, amelyek ebben az
államkeretben foglaltak helyet 1918 előtt, mind virtuális részei egy olyan
térségbeli uralmi rendszernek, amelyben Magyarország a regionális rendező hatalom. A
korona közjogi rangra emelése indirekt módon kifejezi ezt az igényt. A magyar
királyok címfelsorolásában olyan cím is szerepel, hogy "jeruzsálemi király".
II. Endre vette fel sikertelen keresztes hadjárata után a tizenharmadik században. Ott
ragadt a magyar királyok címei között, IV. Károly koronázási esküjében még
szerepelt a címek felsorolásában. Anekdotikus érdekesség? előfordulása ennek a
címnek a premodern korban az volt, hogy amikor II. József német nevek felvételét
rendelte el zsidó alattvalói számára, és az alattvalók berzenkedtek, hogy a
császár milyen alapon kényszeríti őket ilyesmire, az udvari válasz az volt, hogy az
uralkodó jeruzsálemi király minőségében rendelkezik a zsidók fölött. Ez arra
világít rá, hogy a korona államszimbólum volta már a 18. században is inkább
nevetséges, mint fenséges volt.
A mai kormány külpolitikai ambícióit, realitásérzékét és hagyományba
kapaszkodását látva, az a lidérces rémkép sejlik fel lelki szemeim előtt, hogy a
korona jogerőre emelkedése után a kormány mint a jeruzsálemi királyok utóda igényt
támaszt arra, hogy döntőbíróként rendezze az izraeli–palesztin konfliktust. Az
egész korona-jogállás ugyanis ennyire blőd. Azonban veszélyes is. Ha a korona az
ezeréves államiság jelvénye, akkor azok számára, akik az ezeréves dicsőségnek
ekkora jelentőséget tulajdonítanak, a birodalom egykori nem magyar népeivel, ma a
szomszéd népekkel szembeni magyar felsőbbrendűség jelképe. A nacionalista persze
erre azt mondja – lehet, hogy csak magában – hogy a magyarság nyolcvan évnyi
megtiportatásáért legalább ezzel a fölénytudattal vigasztalhassa magát. A
nacionalisták szerint a fölénytudat kell az egészséges nemzeti öntudathoz.
Valószínűleg egészségesebb ennél az a nemzeti öntudat, amely valóságos jelenbeli
teljesítményeire akar büszke lenni és nem a rossz teljesítmény következményeit
akarja kitalált régi dicsőséggel kompenzálni. A szomszéd népek mindenesetre saját
lenézésüket fogják a korona jogerőre emelésében látni, még akkor is, ha a korona
fetisizálásának nem ez volna az egyik funkciója.
Uralom a múlt felett
Az újsütet? korona-kultusz másik funkciója a jelenlegi jobboldal számára a múlt
fölötti uralom biztosítása. A szándék elárulja, hogy a jelenlegi magyarországi
jobboldal nem nyugati, hanem harmadik világbeli politikai képződmény. A harmadik
világbeli arculatú térségben a történelmi tudat – a múltról alkotott mitológia
formájában – az aktuális politikai tudat része. A nemzeti identitás tudata a
múltról alkotott mitikus képben nyer alakot. Erre azok a népek kényszerülnek
elsősorban, amelyeknek a középkor folyamán nem volt államiságuk, és ezt álmodják
meg, hogy ne kerüljenek vélt hátrányba a "történelmi népekkel" szemben. A
magyarságnak folyamatos az államisága, tehát akár meg is engedhetné magának, hogy
mai nemzeti identitását ne egy félig kitalált történelemben fogalmazza meg, de a
szomszéd népekkel szembeni fölénytudat így nem volna megfogalmazható. Ahhoz
nemesi-feudális retorika kell. A feudális mítoszban fogalmazott nemzetképnek azonban
belső hatalmi funkciója is van. Állítólag Révai mondta a koalíciós időkben, hogy
Magyarországon "aki ura a múltnak, az ura a jövőnek is". A korona kanonizálása
mindenesetre ezt az irányelvet követi. A Fidesz-kormány azért teszi polgári
hagyománnyá a feudális hagyományt, hogy olyan múltat kapjon a kezébe, amelyet
liberális és szocialista ellenfelei nem vehetnek el tőle. Ha pedig az ezeréves múlt a
Fideszé, akkor a Fidesz határozza meg a nemzeti tudatot. Megmondhatja, hogy mi a magyar
és ki a magyar. Ebben a helyzetben ellenfelei csak magyarellenesek lehetnek. Erre a
múltbafordult nemzettudatra megkísérelhet felépíteni egy olyan mindenkire
kötelezővé nyilvánított monopol helyzet? rendszerideológiát, amely azonos
pártideológiájával. Az ideológiai pluralizmus felszámolása pedig nem valósítható
meg a politikai struktúra pluralizmusának felszámolása nélkül.
Fétissé emelt úri kaszt
A feudális tradíció államideológiává emelése eszköz arra is, hogy a jelenlegi
jobboldali vezető réteg uralmi helyzetét perpetuálja. A nemesi hagyomány azt a
látszatot kelti, hogy a nemesi tradíció mellett elkötelezett politikai és gazdasági
vezető réteg része annak a történelmi elitfolyamatosságnak, amely az egykori
nemesség, a "történelmi vezető rétegek" uralmát folytatja. A történelmi
vezető réteg megszakítatlan folyamatossága biztosította a pszeudofeudális uralmi
mítosz szerint az állam folyamatosságát. Ezen múlt az ország fennmaradása. A
történelmi vezető réteg felhatalmazása szakrális. Nem a szó keresztény vallási
értelmében szent, hanem a civilizáció szocializációs rétegei alatt máig
továbbélő archaikus fetisizmus értelmében. A fetisizált uralkodó réteg nem áll
bizonyítási kényszer alatt. Nem kell sem tisztességesnek, sem okosnak lennie, mégis
fennáll vele szemben az engedelmességi készség, mivel archaikus beidegzettség emeli
fétissé az úri kasztot az alávetettek hiedelemszer? beidegzettségében. A feudális
múlt felélesztéséről ennek a részben szakrális uralmi helyzetnek a feltámadását
várja a jobboldal. Teljesítmény helyett előkelőség, amely imponál és nimbuszt
teremt. Összegezve: a köztársaság royalizálásával a Fidesz oly módon akarja a
múltat birtokba venni, hogy a feudális tradíciót teszi meg saját "polgári"
hagyományává. Ezt a hagyományt ellenfelei nem fogják elvitatni tőle, alternatív
múltkép hiányában övé a múlt értelmezése és ezzel a nemzeti identitáskép
birtoklásának monopóliuma. A jobboldal ebből akar autokratikus rendszerideológiát
kiépíteni és ezt mindenki számára kötelezővé tenni.
Visszaáll a feudális tradíció
A korona intézményesített fetisizálása beleilleszkedik a feudális tradíció
visszaállítására tett lépések sorába. A Szent Korona központú
millecentenárium-program előkészítette a korona joghelyzetének törvénybe
iktatását. Társul hozzá a nemesi címek használatának újraengedélyezése.
Szervesen ide tartozik az állam és az egyház szétválasztásának revíziója, a
történelmi egyházak államegyházi szerepének visszaállítása. Ha valóban sikerül
létrehozni a köztársaságot, ahol a koronára esküsznek az ország fő
tisztségviselői, akkor a következő lépés a kétkamarás parlament visszaállítása
lesz. Rendi-korporatív struktúra beleerőszakolása a népképviseleti rendszerbe. A
koronára tett eskünek valaha valóságos alkotmányjogi szerepe volt. Az országnak nem
volt írott alkotmánya. A rendi alkotmány törvénycikk- és hagyománygyűjtemény
volt. A koronázási esküben az uralkodó megesküdött az ország törvényeinek és
szokásainak megtartására. Ezeket érvényes írott alkotmány hiányában a korona
szimbolizálta. Amikor ma az ország fő tisztségviselői az alkotmányra esküsznek,
nincs oka, hogy a koronára is esküdjenek. Felsejlenek azonban veszedelmes lehetőségek.
A korona jogérvénye azt jelenti, hogy az írott alkotmány mellett jelen van az "ősi
alkotmány", a feudális Magyarország szelleme. Erre is fel kell esküdni. Az
alkotmányos rend royalista újrarendezése veszedelmes intézményeket hozhat a
nyakunkra. Koronaőrségként még csak az ártalmatlan része van napirenden. Sor kerül
annak a semmiféle eleven folyamatosságú hagyományt nem őrző múlt századi
operett-díszalakulatnak a felállítására, amely fantazmagória-sisakban olyan
szúrófegyverrel védi a jogállásra emelkedett ereklyét, amely lándzsanyélre
applikált tortakésre hasonlít.
"Álom, és még csak nem is szép"
A koronaőrök mint országos méltóságok még egyelőre nem szabadulnak a nyakunkra.
1945 előtt a korona gondozására az Országgyűlés egy katolikus és egy protestáns
főrendet választott. Ezt a gondnokságot egyelőre a törvényjavaslat szerint a
köztársasági elnök, a miniszterelnök, a házelnök, az alkotmánybíróság elnöke
és a tudományos akadémia elnöke látják el. Köztársasági elnök mint koronaőr. Ez
is csak Fideszhonban lehetséges. Később azonban majd lesznek koronaőrök. Vajon
miféle felhatalmazással? Ha koronaőr van, miért ne legyen később majd koronatanács
is. Informális, meghatározatlan jogkörű, de nagy felhatalmazású hatalmi testület. A
neoroyalista utópia: a joghatályos alkotmány fölött a korona által megjelenített
"történelmi alkotmány", a képviselőház fölött felsőház, az állam fölött
"koronatanács".
A royalizált magyar köztársaságról az jut eszembe, amit Moltke a pacifizmusról
mondott: "Álom, és még csak nem is szép".
A korona a jobboldal számára nem történelmi, hanem mozgalmi ereklye. Megfoghatatlanul,
de félreérthetetlenül kifejezi a jobboldalnak a szomszéd népekhez való viszonyát,
és stílust ad a korlátozatlan hatalomra való igényének. Annak az 1945 előtti kornak
megjelenítője, amelyet a jobboldal példaképének tekint, és amiből még sok mindent
átmenthetőnek tart. Az ereklyének múzeumban a helye. A múzeumi elhelyezés jelenti a
történeti érték megbecsülését és azt, hogy amit jelképez: múlt.
(A szerző történész)
1999. 09. 18. (III/37)
