"1993 májusában Budapesten Állam és egyház Európában címmel megrendezésre
került szimpóziumon már jeleztem, hogy Magyarországon egyik pillanatról a másikra
hatvan egyház szerveződött. Ezek egy része – mint utóbb kiderült – egyháznak álcázott
vállalkozások voltak, amelyek odaálltak baksisért tartani a markukat az államnak.
Kifogásoltam, hogy a bejegyzéskor nem követelmény az illető egyház istenképének
felvázolása, így az ügyészség valójában nem tudja, milyen szervezet működését
fogja engedélyezni.
Az 1990/IV. törvény azért rossz, mert nem szerepel benne az a feltétel, hogy mikor minősíthető
egy szervezet egyháznak és mikor nem. Az új törvénybe kerüljön bele, hogy a hitbéli
elkötelezettség mellett, az istenképről és a tevékenységről is nyilatkozzanak a
bejegyzés előtt állók. Az nem úgy van, hogy valaki egyszer Jehova tanúja, aztán másnap
Hites, majd aztán egyszer csak újra katolikus. Szükség van a törvénymódosításra,
mert a jelenlegi törvény uralhatatlan helyzetet teremt.
Mivel az egyház beleágyazódott a társadalomba, ezért az államnak kötelessége szabályozni
azzal való kapcsolatát. Valójában azonban mindent az dönt el, hogy egy egyháznak
mennyi követője van.
Egyetértek a 100 éves korhatárral és a 10 ezer fős taglétszám kritériumokkal. Nem
helyes, ha minden vallási közösségből egyház lehet. Ha egy Isten van, azt nem lehet
százféleképpen imádni. A vallásszabadság szabadsága nem egyenlő a szabadossággal.
Ez a különbség a konzervativizmus és a liberalizmus között."
"Az 1990/IV. törvény módosítása száz évvel visszavetné az emberi jogi szemléletet
Magyarországon, és mindemellett sértené az állampolgárok emberi jogait is. Ma vallásszabadság
van Magyarországon, mivel az állam a 90/IV-es törvény elfogadásakor lemondott a főkegyúri
jogáról. Ezért nem kategorizálhat, mert ha megtenné megkülönböztetetté, megtűrtté
vagy tiltottá válna az állampolgárok nagy része. Ha pedig a független bíróságokra
testálja, hogy melyik állampolgári csoportot fogadja el, illetve melyiknek korlátozza
a működését, akkor ezzel azt mondja: ezt szeretem, ezt nem szeretem.
Ugyanakkor, ha módosítják a törvényt, akkor módosítani kell a finanszírozási,
tulajdonszerzési, oktatási stb. törvényeket is. Vagyis minden olyan rendelkezést,
amely az egyházakat úgy kezeli, mint társadalmi funkciókat ellátó szervezeteket. Ez
esetben viszont Magyarország nem lenne többé minta a világ más országai számára és
talán szerencsétlen negatívum lenne az uniós csatlakozásnál. Egy jogállamnak pedig
nincs szüksége arra, hogy mutogassanak rá.
Nem a törvényt kell megváltoztatni, hanem a bíróságoknak kell szakmai segítséget
adni, hogy például három független szakértő megkérdezése után döntsön egy
bejegyzésről. Finomítani esetleg lehet a törvényt, de csak akkor, ha az előbbre
visz, és nem sérül a vallásszabadság eszméje. De, ha a polgár nem döntheti el, kit
akar támogatni, akkor nem csak a vallásszabadság sérül, hanem a polgár alapvető
emberi joga is. Ekkor az állam visszamegy abba a monopolhelyzetbe, amely a diktatúra egy
formája.
Nincs olyan, hogy történelmi és nem történelmi egyház. Ha Európában gondolkodunk,
akkor ez egy olyan térség, ahol a kultúrák jönnek-mennek, mindenki azon a helyen
gyakorolja a vallását, ahol lakik. A rendszerváltás után el kellett dönteni, hogy a
Monarchia irányába megyünk, vagy egy teljesen új irány úttörői leszünk Európában.
Szerintem jól döntöttünk."
1999. 09. 11. (III/36)
