Két hazugság zavart engem az időközi képviselőválasztások első fordulója után.
Az egyik, hogy mindkét domináns politikai erő – a kormányzó párt és a szocialisták
– egyformán elégedettek voltak az eredménnyel. A másik hazugság pedig az volt, hogy
az időközi választásoknak nincs tétje, az emberek riasztó közönye természetes. Hát
ezt csak kötelező politikai blöffnek tudom tekinteni: olyan, mint amikor az ember holdfény
alatt járja az erdőt, foga vacog és fütyörészik. A Fidesz nem érdekel, de eddig azt
hittem, az MSZP megengedheti magának, hogy őszinte legyen.
A szocialisták számára kiderült, hogy nincs kivel koalícióra lépniük, és ha az arányok
nem változnak 2002-re, nem is lesz. Az MSZP vagy abszolút többséget szerez, ami nem
igazán valószínű, vagy legerősebb párt létére ellenzékbe szorul újra, és
jobboldali koalíció kormányoz tovább, legföljebb a MIÉP-pel kiegészülve. A
baloldalt semmiféle közös érdek nem tartja együtt (még nem jöttek rá ugyanis, hogy
itt a legfőbb érték, a demokrácia van veszélyben), míg a jobboldalt egygyé kovácsolja
a közös cél, hogy a szocialisták vissza ne kerülhessenek a hatalomba. (Ennyi telik tőlük
)
A Fidesz szembe nézhetett egy majdnem húsz százalékos népszerűségvesztéssel, így
ennek a választási szondának egyetlen győztese volt: a MIÉP, ami még a jobboldal számára
sem lehet igazán megnyugtató. Természetes, hogy Orbán az ördöggel is szövetkezne,
hogy teljhatalmú diktátor lehessen, de itt van sajnos az európai környezet, ahol a MIÉP
nagyon nem komilfó. A Fidesz szövetségesei számára sem ideális partner a Csurka.
Torgyánnak azért nem, mert ugyanolyan populista, mint ő, és ugyanazt a réteget veszi
célba, amelyet ő. Torgyánnak nem Kovács László a riválisa, még csak nem is Orbán
Viktor. Hanem Csurka.
Siralmasak voltak az eredmények az SZDSZ számára is. A 98-as vereség óta csak egy húron
játszanak: hogy mindennek az "utódpárttal" kötött elvtelen koalíció az oka. Másfél
éve próbálják kialakítani a saját arculatukat azzal, hogy látványosan elhatárolódnak
a szocialistáktól. Az eredmény nem bizonyítja ennek a taktikának a sikerét. "Nincs
másik?" – kérdezném a híres zenebohóc után szabadon. Akik a Fideszről
leszakadnak, nem a liberális balközépet keresik, hanem a szocialistákat.
Miért? Mert, jó magyar hagyomány szerint, semmire sem akarnak IGENT mondani, mert nincs
igazán preferált pártjuk. És saját elképzelésük sincs (hacsak nem egy LOTTÓ ötös).
Mert elsősorban NEMET akarnak mondani a Fideszre, mivel csalódtak benne, mert nem ezt ígérte.
Hanem azt, hogy most a vesztesekből nyertesek lesznek, ehhez képest még nagyobbat veszítettek
a Fidesz hatalomra kerülése óta, mint eddig. És a NEM hangosabban szól, ha a
szocialistákkal együtt mondják.
Ez az ország pedig még egy ciklust nem bír ki Orbán Viktor uralkodása alatt. Valószínű,
ha valakinek sikerül 2002-ben átvenni a kormányrudat, már táviratozhat is Bokros
Lajosnak, hogy jöjjön, de gyorsan. 2006-ra meg már régen visszacsúsztunk a Balkánra,
és még jó, ha Romániával és Bulgáriával egy szintre, és nem mögéjük.
És ez csak a gazdasági élet. Ha a Fidesz még egy ciklust végigcsinálhat, fölszámolja
a demokrácia még meglévő maradványait is. Ez a nagy elégedettség csak arra jó,
hogy a szocialisták közül azok, akik nem akarnak, megint ne csináljanak semmit, megint
csak hagyják csordogálni a szennyvizet lefelé, amerre lejt a part. Mert hiszen a képviselőségből
meg egyáltalán a pártból akkor is meg lehet élni, ha ellenzékben van. Aki csak egy
kicsit is odafigyelt rá, hogy működik a demokrácia majdnem egy évszázada Nyugaton,
az tudja.
Csak egyvalamire nem számítanak ezek a cselekedni restek. Hogy a demokráciát föl is
lehet számolni. És akkor az ellenzékiségből nem hogy megélni nem lehet, de még
koncentrációs táborba is kerülhet, sőt: föl is akasztódhat az ember, ha nem vigyáz.
Gondoljanak csak bátran 1933-ra és a weimari demokráciára! Arra célzok
És ne reménykedjenek
Európában, nem jön segíteni, ahogy ötvenhatban sem jött, és Ausztriának sem fog
segíteni Haider ellenében. Magyarország le lesz írva. Egy gonddal kevesebb
A választások második fordulója azonban váratlanul új helyzetet teremtett. Siófokon
kiderült, hogy a teljes jobboldali paletta (a MIÉP-től az MDF-ig) ellenében is képesek
győzni a szocialisták. Székesfehérváron, ahol a város egyik népszerű polgára a
Fidesz "nyílt parancsára" visszavonult, s ezt szánalmas dadogással, verejtékezve
próbálta (sikertelenül) indokolni a televízióban, hívei nem szavaztak automatikusan
az egyesített jobboldalra. Az MSZP minimális aránnyal lett Székesfehérváron a második,
aminek pillanatnyi jelentősége csak annyi, hogy a Fidesz egy képviselői helyet egy évre
elvesztett, és kérdés, hogy egy év múlva visszaszerzi-e.
Persze, ma olyan teniszmérkőzés folyik, ahol a szocialistáknak csak adogatniuk kell, a
Fidesz úgyis elrontja valamennyi szerváját. Csakhogy ha ilyen satnya játékkal győznek
is a szocialisták, semmit sem jelent, mert az eredményhirdető táblát is a Fidesz
kezeli, és fordítva fogja kiírni az eredményeket. És a közönség legyint és
hazamegy. Azt fogja mondani, pocsék mérkőzést láttam, a szocik megérdemelték, amit
kaptak. És a közönségnek igaza lesz – nem árt tudni, hogy rendszerint a közönségnek
van igaza.
Jogos volt az MSZP jubileumi kongresszusán a bizakodás, a jókedv, a nevetés. De jaj
lesz nekik, ha elbízzák magukat. Az időközi választást is szabotálta a nagy többség,
kinyilvánítva, hogy se a politika, se a parlamenti cirkusz nem érdekli az embereket.
Én az MSZP helyében megpróbálnám megszólítani Magyarországnak azt a felét, melyet
eddig senki nem tudott szóra bírni, akiket a négyévenkénti választások sem érdekelnek,
mert már senkinek sem hiszik el, hogy az ő érdekükben is politizál. A kizeccölt melósokat,
a privatizációval és a többi úri ravaszsággal átvert parasztokat, akiknek elvitte
az árvíz az otthonát, de a másik sose fog fölépülni a lakásukból kidobott fizetésképteleneket,
a hajléktalanokat és az aluljárók népét, a munkát és lakást már nem is remélő
fiatalokat, a nyugdíjasokat és a betegeket, akiket ez az Ifjú Gárda gond nélkül halálra
ítélt: őket vinném oda 2002-ben az urnák elé. Továbbá megkeresném az atomjaira
hullott magyar társadalmat. Az összes kicsi magánhálózatot, ahol mindenki azt hiszi,
hogy kellő leleménnyel ki tud bújni a diktatúra csapdájából. – Tisztességes eszközökkel
itt az ember nem boldogul, de a magam ügyes kis csalásaival megkeresem a kiskapukat, túljárok
én a hatalom eszén, megpróbálom túlélni! Túléltem az állampártot is
– No
nem, kérem: ez az, ami ma már önáltatás.
Ezeket a kis privat network-öket (szakszervezeteket és más érdekvédelmi csoportosulásokat,
a közalkalmazottakat, a gyalázatosan alulfizetett orvosok és rendőrök közül a
viszonylag tisztességeseket, az üldözött kisegyházakat, a lenézett kisebbségeket, a
végleg leírt és polgári gőggel megvetett szegényeket, uram bocsá, még a romákat
is, nem azért, mert a romák pártját fogni népszerű dolog, hanem mert emberi kötelesség,
és az amerikai demokraták sem véreztek el, amiért a feketék mellé álltak) na,
ezekkel kéne szót érteniük a szocialistáknak, mindenekelőtt bebizonyítani, hogy a
saját kis maszek-ravaszságával senki nem lesz egymaga túlélő, hogy az egész privát
társadalmat megfojtja, bedarálja a jobboldali diktatúra. Csak az lehet túlélő, aki
az összes többivel, akit a hatalom beledöngölt a betonba, összefog. Aki megtanulja,
hogy a szolidaritás és a másik nyomorult iránt érzett empátia nem bolsevista maszlag
(semmi köze a bolsevizmushoz!), de az ezredfordulón egyedüli lehetőség a túlélésre.
1999. 10. 16. (III/41)
