A konferencián részt vevő izraeli kormányfő és külügyminisztere, David Lévi
minden nemzetközi lehetőséget felhasznál, hogy kifejtse kormánya határozott álláspontját
a közel-keleti konfliktusról, azzal a céllal, hogy az európai államok egyoldalúan
palesztin-párti véleményét kiegyensúlyozza. Ehud Barak a konferencián mondott rövid
beszédében a terror elleni európai és nemzetközi összefogást sürgette.
A palesztin–izraeli konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy a megegyezéshez mindkét
félnek fájdalmas kompromisszumokat kell kötnie, és nem lehetséges megállapodás kizárólag
izraeli engedmények útján. Sandy Berger, Clinton elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
szerint a Sharm-egyezmény megfelelő végrehajtásában a feleknek kell dűlőre jutniuk,
bár az amerikai adminisztráció továbbra is kapcsolatban marad mindkét féllel.
Dennis Ross amerikai békekoordinátor és helyettese, Aaron Miller, akik jelenleg is a térségben
tartózkodnak, elsősorban a végső rendezésre vonatkozó Rabo–Eran tárgyalásokat
segítik. Amíg ez utóbbiak a Biztonsági Tanács 242. határozata körüli értelmezési
vita ellenére megfelelő ütemben folynak, addig a Sharm-jegyzőkönyv által előírt második
ütem? izraeli csapatkivonásra mind a mai napig nem került sor. Az egyezmény szerinti
5 százalékos területátadás térképeit az izraeli kormány jóváhagyta. A döntés
szerint ebből 2 százaléknyi terület közös igazgatás alól kizárólagos palesztin
ellenőrzés alá kerül, a fennmaradó 3 százalék izraeli fennhatóság alól közös
palesztin polgári és izraeli katonai kontroll alá kerülne.
Bár a megegyezés szerint Izrael a csapatkivonást egyoldalúan hajtja végre, az
elfogadott térképeket tájékoztatás céljából szokás szerint átnyújtották a
palesztin vezetőnek. Arafat beható vizsgálat után úgy döntött, hogy nem fogadja el
az átadni kívánt részeket. A júdeai-sivatagban elhelyezkedő területeket lakott,
Jeruzsálemhez közelebb fekvő és az autonómiával egybefüggő részekkel kívánja
kicserélni. Izrael elutasította a palesztin követelést, mert – álláspontja szerint
– a térképek nem szorulnak Arafat jóváhagyására. Warren Christopher volt amerikai
külügyminiszter levele, amelyet a hebroni egyezményhez kapcsoltak, s amelyet maguk a
palesztinok is megerősítettek a Wye folyó menti memorandumban, egyértelm? ebben a
tekintetben.
A nézetkülönbség áthidalására a hét elején kísérletet tett Ehud Barak és
Arafat azon a tel-avivi titkos találkozón, amely a Moszad egyik létesítményében jött
létre. Arafat a megbeszélésen igyekezett érvényesíteni akaratát, de siker nélkül.
Barak visszautasította a palesztin követeléseket a térképek megváltoztatására,
egyben kifejezte mély megdöbbenését a palesztin vezető hitvesének ramallahi beszéde
felett, amelyet Hillary Clinton fogadása alkalmából tartott. Suha Arafat azzal vádolta
az izraelieket, hogy "mérges gázokkal fújták tele az
autonómiát, szándékosan vegyi anyaggal szennyezték a termőtalajt és az ivóvizet, s
emiatt most nők és gyermekek rákban és más szörny? betegségekben halnak meg".
A megbeszélés nem hozta meg a kívánt eredményt, így a területátadás elmaradt. A
palesztinok arra számítottak, hogy a másnap Izraelbe érkező Dennis Ross közvetítésével
sikerül elérniük, amit közvetlenül nem. Ross azonban elhárította magától a problémát,
mondván, hogy megbízatása nem az időközi, hanem a végső egyezmény elősegítésére
vonatkozik. A palesztinok igazi célja nem is a mostani kivonulás, hanem a harmadik ütem
lett volna. A megállapodás ebben a vonatkozásban nem egyértelmű. Izrael ezt a
szakaszt be akarja olvasztani a végső rendezésbe, míg a palesztinok külön akarják
kezelni. Követelik, hogy időközi egyezményként Izrael további 40 százaléknyi részt
adjon át Júdeából és Szamariából, hogy a végső rendezésre Izrael kezében a területeknek
már csak 10 százaléka maradjon, gyengítve ezzel a zsidó állam tárgyalási pozícióját.
A Barak–Clinton megbeszélés másik témája az izraeli–szír béketárgyalások újrafelvétele
volt. Az izraeli kormányfő múlt heti párizsi felhívása Damaszkuszban visszhang nélkül
maradt. Hiába látogatott ezután Hubert Vedrine, a francia külpolitika irányítója
Jeruzsálembe és Damaszkuszba, azon a bizonyos úton semmiféle fordulat nem következett
be.
Úgy tűnik, Asszad megmakacsolta magát, és nem hajlandó a tárgyalások újrafelvételére,
csak ha Izrael előre elkötelezi magát a Golan-fennsíkról való teljes és minden feltétel
nélküli kivonulásra. A Szíriából érkező hírek szerint a holtpontról való
elmozdulást az is hátráltatja, hogy a szír elnök súlyos beteg, és külügyminisztere,
Farouk As-Shara még nem épült fel bejrúti szívrohamából. Míg Barak kerülő utakat
keres a szír vezetéshez, a szókimondásáról híres David Lévi Isztambulban egyértelműen
kijelentette: ”A labda a szír térfélen van; ha akarnak tőlünk valamit, tudják, hol
találhatnak meg bennünket."
1999. 11. 20. (III/46)
