Volt egyszer egy zenekar, aki sokra vitte – és messzire. Mármint a hírünket,
magyarokét. Azóta kiderült, szükség van egy világhír? zenekarra, nem arra, amelyik
már világhírű, hanem egy másikra, ami már csakugyan a "miénk". Mert ugye ahhoz,
ami a fővárosé, semmi köze a magyarság többi részének.
Ez is túlzás persze, hiszen a fővárosnak sincs már semmi köze hozzájuk. A Budapesti
Fesztiválzenekar úgy magyar, hogy közben az általa képviselt nemzet nem is ismeri el
magáénak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a sajtóosztályt képviselő
női hang értetlenül visszakérdez a vonal túloldalán: "Bocsásson meg, de mi közünk
nekünk a Fesztiválzenekarhoz? Mi a saját zenekarunkért vagyunk felelősek, azt szeretnénk
világszínvonalúvá fejleszteni, ez érthető, nem?" A minisztérium egyébként ennek
ellenére támogatásban részesíti a Fesztiválzenekart, "csakúgy, mint a többit."
"Nem egy remek zenekar működik az országban, nem várható el, hogy a kormány
mindegyiket eltartsa" – magyarázza, továbbra is értetlenül. Mentségükre legyen
mondva, nem próbáltak soha politikai tőkét kovácsolni a Fischer Iván vezette zenekar
magyarságából, soha egyetlen kormánytisztviselő sem jelent meg a neves külhoni
fesztiválok egyikén sem, hogy learasson valamit a babérokból.
A kormány támogatására jogosult zenekar – mint az a nevéből is következik –, a
Nemzeti Filharmonikusok, amely 1996/97-ig Állami Hangversenyzenekar volt. Mivel világszínvonal
csak világszínvonalú fizetések mellett várható el, a felelős miniszter, Rockenbauer
Zoltán első lépésben erről intézkedett: évi közel egymilliárd forintot juttat a
zenekarnak, melynek összetétele a még mindig zajló próbajátékokon dől el.
"A nemzetközi zsűri kilenc zenészt engedett volna át a 116-ból, én hatvanötöt. A
számok önmagukért beszélnek" – nyilatkozta lapunknak Kocsis Zoltán. Ebből is látszik:
nem lesz kis feladat a színvonal emelése. A minisztérium kormánybiztost rendelt a
zenekar mellé, akinek a minisztérium tájékoztatása szerint egyik feladata a Nemzeti
Filharmonikusok átvilágítása, a másik pedig stratégiai lépések kidolgozása a színvonal
biztosítása érdekében. Megbízatása végeztével a Filharmonikusoktól az Operához
vezet majd az útja.
Támogathatná persze a főváros is hasonló nagyvonalúsággal a "saját" zenekarát.
Körmendi Zoltán a főváros kulturális bizottsága részéről azonban ennyiben
foglalta össze a tényállást: a Fesztiválzenekar nem fővárosi intézmény, alapítvány
formájában működik, ők erre 200 milliót szánnak évente, és ha ez Fischer Ivánnak
nem elég, hát ő sem elégedett a fizetésével, ilyen az élet. "Egyébként is peres
viszonyban állunk egymással" – szögezte le végezetül. Kérdezhetnénk: miért nem
tesz kivételt a főváros – mondjuk nemzeti érdek címén – a Fesztiválzenekarral a
megszorított kiadások szétosztásánál, de válasz híján csak megállapíthatjuk:
nem tesz kivételt.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy a minisztérium fellépése a Nemzeti Filharmonikusok
érdekében felbolydította a zenésztársadalmat. "Nagy kérdés, hogy hogyan kell reagálni
egy szakszervezetnek, ha 300 százalékos béremelést ígérnek" – töprengett
hangosan Gyimesi László, a zenész szakszervezet főtitkára, akinek egyik szeme sír, a
másik nevet az utóbbi időben. "Ha úgy veszem, a magyar zenei élet nyer évi
egymilliárd forintot" – magyarázta a "nevető szem" okát. Csakhogy ettől nem változik
még az a helyzet, hogy bár Magyarországon sok magas színvonalú zenekar működik, mégis
van olyan év, hogy hat végzős zeneakadémistából négy a határokon túl – nyugati
irányban – keres és talál biztos megélhetést. A Nemzeti Filharmonikusoknál történő
változásokat nem tartja örömtelinek, de mint mondta: "Jogilag korrekt az eljárás".
A minősítési eljárást azonban jogilag is aggályosnak tartja. "A nemzetközi
gyakorlatban a minősítéseknek meghatározott rendszere van, de a magyar jog szerint sem
elfogadható, hogy első lépésben ilyen mérték? elbocsátásokra kerüljön sor"
– mondta a főtitkár. "A döntés felelőssége mindazonáltal a vezetőé, és a döntéssel
egyetértőké. A mi feladatunk az, hogy jogsegélyt nyújtsunk az arra rászorulóknak."
– tette hozzá. A zenészek is elsősorban a módszert kifogásolják: megalázónak érzik
az ottmaradók – akik egyébként hivatalosan nem nyilatkozhatnak, állítólag ezt is
tartalmazza a szerződésük –, és bizonytalanságba sodorja mind a távozókat, mind a
távolról szemlélőket. "Egy zenekar esetében fontos, hogy legyen múltja, hagyománya.
Tartok attól, hogy ez az eljárás szétzilálja a zenekart, és zenekarok közti vándorlást
indít be, ami más zenekaroknak is rosszat tesz" – nyilatkozta a Heteknek Kiss András,
a Zeneakadémia vonós tanszékvezető professzora, aki első koncertmesteri helyét
hagyta ott a próbajáték előtt a Filharmonikusoknál. Kiss András egyébként a legkevésbé
sem sérelmezi a hirtelen megnövekedett kormányzati támogatást. "Zenésztársaimat
fizetik meg, ezt én csak helyeselni tudom" – mondta. Véleménye szerint elsősorban
hatalmi törekvések állanak a háttérben, Kocsis Zoltán vezetői ambíciói, amit
Rockenbauer miniszter úr készséggel kiszolgál. Ezt a nézetet osztja a zenészek egy része
is, míg vannak, akik "száz százalékig politikának" tartják az átalakítást, és
annak módszerét, a kipróbált zenészeket is próbajátéknak alávető válogatást
pedig tipikus megfélemlítő stratégiának. "A zenészek nem politizáló fajta" –
panaszolta egyikük. – "Rossz érzés, hogy a politika most minket is elér, mintha
jelezni akarná a kormányzat: "mi mindenütt ott vagyunk". Sokan a próbajátékot is
látszatnak tartják, és azt állítják, meghívással kerülnek be a zenészek, elsősorban
más zenekarokból. Fischer Iván egyenesen attól tart, hogy a Fesztiválzenekart akarják
ellehetetleníteni. Lapunk kérdésére két kérdéssel válaszolt: "Lehet addig
tisztességes zenekari vetélkedésről szó, amíg az egyik zenekar egymilliárdos támogatást
kap? Mi lehet az oka annak, hogy három éve, amióta Kocsis vezeti az ÁHV-t, egyetlen
zenész sem szerződött át a Fesztiválzenekartól, de most, amikor nálunk már az állandó
állásokra sincs elegendő pénz, heten szerződtek át?" Kérdés továbbá, hogy
mikor lesz a szó zenekari hagyományainak megfelelő értelmében "csapat" a
Filharmonikusokból, mi lesz a zenészek sorsa, ki nyer azzal, ha valóban "felvirágoznak"
a Nemzeti Filharmonikusok – és a kultúrának melyik ága marad esetleg miniszter vagy
kormánybiztos nélkül a jövőben?
2000. 09. 16. (IV/38)
