A Közgyűlés és az Emberi Jogi Bizottság határozatai már nem korlátozódtak a
"túlzott erő elítélésére", de megismételték és megerősítették a
palesztinok úgynevezett "elidegeníthetetlen jogait" a független állam megalakítására
Jeruzsálem fővárossal, és a palesztin menekültek Izraelbe való visszatérési jogát.
Az ENSZ alapokmánya szerint a szervezet feladata, hogy védelmezze tagállamai békéjét
és biztonságát, példátlan tehát, hogy a palesztinok és a PFSZ (amelynek a világszervezet
megfigyelői státust adományozott) jogait előnyben részesíti egy tagállama, Izrael hátrányára.
Sajnos ez a magatartás nem új, 1948 óta az ENSZ különböző fórumain évente elítélik
Izraelt (a palesztin jogokkal való szolidaritásnak külön napja is van a világszervezet
naptárában), és állást foglalnak egy Jeruzsálem fővárossal alakítandó palesztin
állam gondolata és több millió palesztin menekült Izraelbe való hazatérésének követelése
mellett. Bár e határozatoknak nincs kötelező ereje, és nem teljesítésük esetén az
ENSZ nem alkalmazhat szankciókat, ez mégis Izrael elszigeteltségét jelzi a nemzetközi
közösségben.
Két olyan határozat azonban mégis van, amelyet meghozataluk idején a zsidó állam is
elfogadott. Az egyik az ENSZ-közgyűlés 181. számú határozata, amely a brit mandátumterület
felosztását javasolta egy zsidó és egy arab államra azzal, hogy Jeruzsálem mint "corpus
separatum" nemzetközi igazgatás alá került volna. Az Arab Liga és a palesztinok
vezetői ezt elutasították, és a fegyveres agresszió útját választották. A másik
a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozatai (1967-ben és 1973-ban), amelyek
felszólítják a hadban álló feleket, hogy vitás kérdéseiket békés úton rendezzék
két alapelv egyidej? alkalmazása mellett. Az egyik Izrael visszavonulása az elfoglalt
arabok lakta területekről, a másik a térség minden államának joga a békés és
biztonságos létezésre. Ez a határozat nem szól Jeruzsálemről, és nem kötelezi
Izraelt, hogy vonuljon ki minden 1967-es, az úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalt,
arabok lakta területről. E határozatok kölcsönös elfogadással váltak az oslói
folyamat jogi alapjává azzal az egyértelm? kötelezettségvállalással, hogy a felek
vitás ügyeiket kizárólag békés úton oldják meg, és nem erőszakos úton
igyekeznek megvalósítani politikai elképzeléseiket.
Sajnálatos módon azonban a Jasszer Arafat vezette palesztin fél az oslói egyezmények
hét éve alatt több ízben a fegyveres erőszak eszközéhez folyamodott. Csak példaképpen
említjük az 1994–96 közötti tömeges áldozatokkal járó palesztin terrorcselekményeket,
amelyeknek fő célpontja az izraeli polgári lakosság volt; az 1996-ban kirobbantott úgynevezett
"alagút-válságot", amelyben a palesztin rendfenntartó erők az Izraeltől kapott
fegyverekkel nyitottak tüzet és öltek meg 16 izraeli katonát; vagy a mostani fegyveres
konfliktust, amelyet a Palesztin Hatóság robbantott ki és irányít mind a mai napig, a
Sharm es-Sheik-i tűzszüneti megállapodás ellenére. E válságban a palesztinok két
zsidó szent helyet leromboltak, József nabluszi sírját és a jerikói ősi "Shalom
al-Jisrael" zsinagógát, miközben a Templom-hegyen módszeresen pusztítják a zsidó
történelem régészeti emlékeit. Mindehhez azonban az ENSZ-nek és fórumainak nem volt
egy szava sem. Nem érdemesül védelemre sem a béke, sem a biztonság elve, sem a
Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata, amelyek a vitás ügyek tárgyalásos
rendezésére kötelezik a feleket, sem a nemzetközi jogrend, amely az aláírt nemzetközi
szerződések betartását írja elő. Miközben az ENSZ-nek nincs szava a zsidó szent
helyek elpusztításáról, úgy gondolja, hogy az intézményesített erőszakot a
palesztin jogok megerősítésével és Izrael elítélésével még jutalmaznia is kell.
ENSZ-határozatok a palesztin kérdésről
Hol áll Európa?
Az ENSZ Közgyűlése az október 20-án megtartott szavazásán a szokott arányoknál
kisebb többséggel ítélte el Izraelt. Nem számított meglepetésnek, hogy a határozati
javaslatot Izrael és az Egyesült Államok képviselőjén kívül csupán négy –
rendszeresen így szavazó – óceániai mini szigetállam, Mikronézia, a
Marshall-szigetek, Nauru és Tuvalu utasította el. Az sem újdonság, hogy az arab világ
országai egyöntetűen a megbélyegző döntés mellett sorakoztak fel. Érdekes
ugyanakkor, hogy az európai országok állásfoglalásai tarka képet mutatnak. 15 az elítélés
mellett voksolt, míg 24 ország – közöttük Magyarország – tartózkodott a szavazás
során. Az arány az Európai Unió tagállamai között fordított: 9 ország Izrael
ellen szavazott, míg 6 uniós ország tartózkodott.
2000. 10. 28. (IV/44)
