Tisza István politikai hitvallása és ebből táplálkozó tettei már életében két
táborra osztották a közvéleményt. Egyesek rajongtak érte, mások szenvedélyesen gyűlölték.
Kálvinista neveltetése erős küldetéstudatot fejlesztett ki benne, miszerint a "Gondviselés
rendelése" szerint az ő feladata a nemzet fennmaradásának szolgálata. Ady egyenesen
így írt Tisza küldetéses meggyőződéséről: "Gróf Tisza István úgy jár-kél,
úgy szövi a jövő fátylát, mintha Attila és Árpád egyenesen őt bízták volna
meg, Csaba közvetítvén az üzenetet, a magyarság megtartásával. Tévedés, gróf úr,
szabad birtokot szerezni, lapot csinálni, sőt bankot és politikát is, de a magyarság
sorsát a kutya se bízta önre, ez csak csőd esetén történhetnék meg – szükségből."
A költő szavait félelmetesen pontosan igazolta az idő, amikor Tisza az első világháború
kitörésekor éppen a magyar miniszterelnöki székben ült.
A gróf nem szerette a budapesti progresszív értelmiséget, s különösen haragudott
Ady Endrére, akit a magyar kultúra pálmafáján élősködő levéltetűnek nevezett.
Ady sem fukarkodott a jelzőkkel, ha ellenfelét kellett minősítenie: egyik versében vén,
geszti bolondnak titulálta.
Képviselői karrierje apja, Tisza Kálmán árnyékában bontakozott ki. A kilencvenes évekre
azonban már nem az egykori miniszterelnök fiaként emlegették (Tisza Kálmán 1875 és
1890 között volt miniszterelnök), hanem önálló nézeteket hangoztató, határozott véleményeket
megfogalmazó politikusként. Pályája elején a liberális és konzervatív elveket még
egymással harmonizálhatóknak tartotta, hasonlóan a kiegyezés korának egész
rendszerváltó nemesi elitjéhez, ám a dualista rendszer válságának mélyülésével
korábbi liberális nézeteit sorra feladta.
Fiatal képviselőként egyetértett azzal, hogy a szabadelvűség velejárója a
katolikus egyház közéleti túlsúlyának felszámolása, az egyházpolitikai törvények
elfogadtatásáért vívott parlamenti csatározásokban pedig támogatta a zsidó vallás
teljes egyenjogúsítását. A munkásmozgalom térnyerésének megállítása végett
munkásjóléti intézkedéseket (lakásépítés, állami részvétel a munkásbiztosítási
formákban) szorgalmazott. A századforduló azonban váratlan fordulatot hozott pályáján.
Szakított liberális tartalmú társadalompolitikai elképzeléseivel, például
szembefordult a választójog radikális kiterjesztésével, már csak mérsékelt szociális
reformot tudott elfogadni, s annál határozottabban kezdte követelni a véderőreform végrehajtását.
Miért e pályamódosítás? A dualista berendezkedés említett válsága következményeként
az apja által megteremtett kormányzati stabilitás is megrendült. A Szabadelv? Párt
zavarba került a szociáldemokrácia erősödése láttán, s nyugtalanító volt a vidék
mozgolódása, az agrárszocializmus megjelenése a falvakban. Tisza Istvánt a parlamenti
ellenzék viselkedése irritálta leginkább. Az obstrukciót a kormánypárt akarata
ellen sikeres fegyverként forgató ellenzéki képviselők megzabolázására egyre
nagyobb energiát fektetett be.
A cselekvés ideje 1903-ban érkezett el számára, amikor átvette a királytól első
miniszterelnöki kinevezését. Labilis egység? pártjával a háta mögött az erős kéz
politikáját igyekezett érvényesíteni politikai ellenfeleivel szemben. 1904 nyarán
dolgozta ki házszabály-módosító tervezetét, amely szűkíteni kívánta a napirend
előtti felszólalások, a zárt ülések és a név szerinti szavazások lehetőségét.
Ezzel szemben a házelnök hatáskörét kiterjesztette, ami magába foglalta a rendzavaró
képviselők kiutasításának és távoltartásának a jogát, s képviselőházi őrséget
rendelt a Ház elnöke mellé.
1905 júniusában egy előrehozott választás elvesztése miatt el kellett búcsúznia a
miniszterelnöki bársonyszéktől. A politikai-társadalmi válság mélyülése 1910-ben
újra esélyt adott Tiszának a hatalom megragadására. Újjászervezett pártja, Nemzeti
Munkapárt néven megnyerte a választásokat, de nem vállalt kormánytisztséget.
1912-ben házelnökké választották, s ebben a pozíciójában feleleveníthette régi képviselőházi
játszmáját az ellenzék megfékezésére. Házelnöki kinevezése egyébként általános
politikai sztrájkot gerjesztett a fővárosban. Az ellenzéki képviselőktől Tisza
gyakran megvonta a felszólalás jogát, majd egy nyári ülésnapon a parlamenti őrség
segítségével ki is vezettette őket a teremből. A kormánypárt ezek után már könnyedén
elfogadta a véderőreformot. Az év folyamán az új házszabályok szerint a Nemzeti
Munkapárt képviselői gépiesen megszavazták Tisza István minden javaslatát. A
parlamenti eredmény egy Tisza-párti életrajzíró szerint is a temető rendje lett.
1913-ban került sor Tisza István második kormányának megalakítására. A következő
hónapok a háborús készülődés jegyében teltek. A miniszterelnök rendelkezéseivel
szépen szisztematikusan iktatta ki a kormányzati, belpolitikai életből a kiegyezési
rendszer még megmaradt liberális elemeit: korlátozták az egyesülési és gyülekezési
jogot, csorbították az igazságszolgáltatásban fontos ellenőrző szerepet betöltő
esküdtszékek hatáskörét, új sajtótörvényt fogadtak el, amelyben újjászületett
az 1848-ban már megsemmisített cenzúra. A kormány bizonyos esetekben a közigazgatási
autonómiát is korlátozhatta, kormánybiztosok kiküldésével.
Az első világháború kitörésekor Magyarország miniszterelnöke Tisza István volt. A
Szerbiának küldendő ultimátum szövegének fogalmazásakor kezdetben még mérsékelt
állásponton állt, de a németek erősödő nyomása és háborús ígéretei hatására
egy hét alatt gyökeresen megváltoztatta véleményét, és a háború "héjáihoz"
csatlakozott. A háború éveiben nevezték el vasgrófnak, a Magyar Glóbusz mindenható
kormányzójának. Ferenc József halála után az új király, IV. Károly különbékés
tervei kerékkötőjének tartotta a grófot, igyekezett tőle megszabadulni. 1917 nyarán
távozott a miniszterelnöki poszttól.
1918. október 17-én a parlamentben beismerte a háború elvesztését, de álmában sem
gondolta volna, hogy ez a vereség az egész Osztrák–Magyar Monarchia történelmi küldetésének
végét is elhozza. Az öszszeomlás sodrában kibontakozó őszirózsás forradalom
szervezőit és résztvevőit operettfiguráknak nevezte, őket okolta a "nemzetfenntartó
erők" vereségéért. Ha parancsot kapott volna rá, szétverte volna a forradalmat.
1918. október 31-én katonák törtek rá Hermina úti villájában, hogy a háború
minden szenvedéséért rajta vegyenek elégtételt. Nem védekezett, utolsó szavai ezek
voltak: "Ennek így kellett történnie!"
Ady Endre
Rengj csak, Föld
Tisza Istvánnak küldöm.
Az úr-Hunnia dőzsölt hát megint
Tornyaiból bátran lekönyökölve
S csak pribék-hadát intve uszitón,
Bús lázadóit hogy ölje, hadd ölje:
Régi dal, régi dal.
Rázta csöngőjét alkov-ágy-csucsán
(- S lent vad őrjöngéssel ölték a népet,
Ezt a csúffá-tett, örök hajadont -)
A bujtó, új, kan Báthori Erzsébet:
Régi dal, régi dal.
Szorgos munkának magva hulldozott,
Zendült búnk zaja száz országig zendül
S ülnek atyáik példái szerint,
Mert ő népetlen pusztáikon rend ül:
Régi dal, régi dal.
Orrlikaik már így tágultanak
Ezer éve vagy több idővel óta.
Járta a bárd és a négyeltetés
S földrengésre lezúgó, úri nóta:
Régi dal, régi dal.
De rengj csak, Föld, mert elvégeztetett,
Ős, buta tornyok bábelien esnek
S, hajhó, majd véres, szép utcák során
Bősz torony-lakók romok alá esnek:
Régi dal, régi dal.
2000. 11. 04. (IV/45)
