Müller Péter Sziámi. A propagandát nem lehet kikerülni Fotó: Vörös Szilárd
– Idén kilencedszer nyitja meg kapuit Közép-Európa legnagyobb, úgynevezett multikulturális fesztiválja, a Pepsi Sziget. Mi ennek a rendezvénynek az üzenete?
– Amikor kitaláltuk, hogy legyen egy ilyen fesztivál, olyan dolgot akartunk csinálni, ahol összejönnek azok az emberek, akiknek súlyos hiányérzeteik vannak az őket körülvevő világban. Ehhez kellett mondanunk egy mondatot, amit mindenki megjegyez, így találtuk ki azt, hogy "Kell egy hét együttlét". Ezzel az egy héttel keretet akartunk biztosítani ahhoz, hogy a különböző hátter? fiatalok együtt legyenek, megismerjék egymást, tanuljanak azoktól, akik gondolatban már előttük járnak. Itt nem erőszakolunk ideológiákat az emberekre, inkább "vevők" vagyunk, kíváncsiak vagyunk, mit mond a másik. A görögök azt mondják, hogy ha egy mítosz, egy világ létrejön, akkor onnantól kezdve az ember dolga az, hogy vételre kapcsoljon. Tehát hiába én küldtem az eredeti üzenetet – akkor még mi magunk voltunk az üzenet –, jelen pillanatban a kozmosz, vagyis a Sziget válaszol. Azt mondhatom, hogy a Sziget egyre inkább kultuszhely lett, abban az értelemben, hogy a kultusz az a gesztus, ami visszaüzen a mítosz felé. Én az elején üzentem, most megpróbálom értelmezni a visszajövő üzenetet, megpróbálom megérteni a Szigetet.
– Mi a különbség a hetvenes-nyolcvanas évek hippimozgalma és a mai fiatalok multikulturális életérzése között? Mintha az előbbi nemesebb lett volna: akkor "lázadónak" lenni mintha nem pusztán azt jelentette volna, hogy bármi áron érezzük jól magunkat
– Kétféle életjátszmáról van szó. A Kádár-korszakban volt egy végtelenül bosszantó, bornírt, világraszóló hazugság, és minden normális ember tudta, hogy ez csak hazugság és semmi más. A tűrőképesebb emberek ezt fanyalogva tudomásul vették. Akik nem voltak tűrőképesek, azok ezt anynyira utálták, hogy – legalábbis többen közülük – deviáns módon kezdtek el reagálni erre a szemfényvesztésre. Ez a játszma mára, a kommunizmus bukásával értelmetlenné vált, ezért aki ma a terror ellen lázadozik, az téved, hiszen ehhez ma nincsen tábla és nincsenek figurák.
Viszont azt nem mondanám, hogy ma már nincs terror, de ez a kérdés most finomabb megközelítést igényel. Ma egy propagandavilágban, egy médiavilágban élünk, és ez ellen a legnehezebb lázadni. Ezt csak úgy tudod megtenni, ha kimaradsz belőle, kimaradni viszont nem lehet: a propagandát ugyanis nem lehet kikerülni, esetleg csak akkor, ha az emberek behunyt szemmel, gyalog járkálnának az utcán. A propaganda elleni hadakozás ezért egy reménytelen utóvédharc, nem tud olyan "frankó és izgalmas" lenni, mint amikor az életigazságot direktbe lehetett "ordibálni".
– Azt mondja, hogy aki kimegy a Szigetre, az lázad, mondjuk a médiaterror ellen, mert ott nincs tévé? Nem inkább csak arról van szó a többségnél, hogy végre van egy hét, ahol "kajakra elengedhetem magam, nincsenek erkölcsi korlátok"?
– Ez már önmagában lázadás mindenfajta terror ellen. Amikor valaki megteremti a szuverenitását egy olyan szabályrendszerrel szemben, ami az egész életét átitatja, az az ő privát lázadása. A Szigetre kilátogatók többsége ötvenegy héten keresztül konszolidált, beilleszkedni próbáló, középosztálybeli fiatal. Nappal általában nem rocker, vagy hipszter, vagy technoőrült, hanem banktisztviselő, körzeti orvos, gimnazista vagy egyetemista. Ők a Szigetet egy antimodellnek tekintik a valóságos világgal szemben.
– Ez nevezhető pitiáner lázadásnak, nem?
– Nincs forradalmi helyzet. Ameddig az élet elviselhető, amíg olyan pályát jelölnek ki neked, amiben könnyen győztes lehetsz, például, hogy most még egy intelligens mosóport vehetsz magadnak, addig nincs forradalmi helyzet. Amikor majd elfogy a kaja, miközben azt hazudják, hogy van, az már forradalmi helyzet lesz. Mostanra egyébként kicsit reménytelen lett arról beszélni, hogy a világ nem jó, pedig a világ tényleg nem jó. Ugyanolyan rossz a világ, mint a Kádár-korszakban, csak most egy másik rossz arca jött elő.
– Érdekes, hogy – javítson ki, ha tévedek – mintha a Sziget is beállt volna ebbe a médiavonalba azzal, hogy jött a Pepsi és a többi multi szponzor. Vannak, akik azt mondják, a Sziget nem más, mint üzleti vállalkozás. Nem torzult el ezzel az eszme?
– Egy ilyen szint? rendezvényt csak akkor lehetne megcsinálni komoly szponzorok nélkül, ha a jegyárakat négyszeresére, ötszörösére emelnénk, de ezt nem szeretnénk. Ha az üzlet miatt vágtunk volna bele, már rég abbahagytuk volna, ugyanis a tavalyi év kivételével eddig soha nem volt nyereségünk. Soha nem akartam gazdag lenni, üzleti vállalkozó lenni, én inkább verset szeretek írni, és fontosabbnak tartom az időmet, mint a pénzt. Szerintem a Sziget sem torzult: semmit nem irtottunk ki abból, ami a korábbi években volt, csak mindig hozzáraktunk, így ennek a következménye egy egészséges növekedés lett. Közel tíz év alatt már odáig jutottunk, hogy a ma már ötven munkatársat foglalkoztató Sziget Fesztiválszervező Iroda nemcsak a Pepsi Szigetet, hanem más komoly rendezvényeket is szervez. Most például Miskolcon szervezünk június 15. és 23. között egy nemzetközi operafesztivált.
– Miért tud a Sziget évek óta ennyi embert megmozgatni, mi a titka?
– A fesztivál ünneplést jelent, és az emberekben nagyon nagy a hajlandóság az ünneplésre. Ha valaki megpróbál ebben segíteni, akkor az emberek hálásak érte. Emiatt nagyon komoly a szervezők felelőssége, hogy mit tesznek eléjük. Nézd meg a médiát, és azt fogod látni, hogy minden "baromságra" irdatlan közönség tud összegyűlni, tehát vigyázni kell, hogy ha valami tömegessé válik, akkor azzal ne éljünk vissza. Mi próbálunk arra törekedni, hogy ennek a fesztiválnak ne a mérete legyen imponáló, hanem a minősége.
(A miskolci Bartók plusz operafesztivál honlapja:
href="http://www.operafesztival.hu." TARGET="_BLANK">www.operafesztival.hu.)
2001. 05. 26. (V/21)
