Mindez pozitív hozománya e munkának, hiszen már az is eredmény lenne, ha a háborús cselekmények megszűnnének. A tűzszüneti felhívás persze nem új dolog, hiszen Izrael felelős vezetői minden alkalmat megragadtak arra, hogy kijelentsék: amennyiben (a béke Nobel-díjas) Jasszer Arafat és a palesztin hatóság beszünteti a zsidó állam és a polgári lakosság elleni jogellenes agresszióját, Izraelnek sem lesz rá szüksége, hogy megvédje magát. A jelenlegi háborút sem Izrael, hanem a Jasszer Arafat irányítása alatt álló egységes palesztin parancsnokság indította, amelyben nemcsak a szélsőséges iszlám szervezetek, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád, de a Fatah katonai milíciája, a Tanzim és Jasszer Arafat személyes testőrsége, a 17-es Egység is képviselteti magát.
Izrael az őt ért fegyveres agresszióval szemben csak jogos védelemben alkalmazott katonai erőszakot, így a múlt heti netanjai bevásárlóközpont elleni robbantásos merénylet után is, amely minden kétséget kizáróan az izraeli polgári lakosság elleni terrorista támadás és mint ilyen, háborús bűncselekmény volt, amelyért egyértelműen (a béke Nobel-díjas) Jasszer Arafatot terheli a felelősség.
Izrael F-16-os vadászgépeket vetett be a palesztin rendőrség, a 17-es Egység, egy börtönépület és az öngyilkos merénylő háza ellen. E válasz felrázta a nemzetközi közvéleményt és a nyugati államok felelős vezetőit, akik az izraeli polgári lakosságot pusztító öngyilkos robbantásos merényleteket, orvlövész gyilkosságokat szó nélkül hagyták, ám az izraeli válaszlépésre felhördültek. Sorra születtek az Izraelt keményen elítélő nyilatkozatok és határozatok, amelyek kimondatlanul azt várják el, hogy a zsidó állam a reá mért csapásokat szó nélkül tűrje, mert még ahhoz sincsen joga, hogy saját államának polgárait megvédje. Bármilyen ellenlépést túlzottnak és mértéktelennek tekintenek. A nyilatkozatok követelik az ilyen fegyveres cselekmények beszüntetését, míg a háborús bűncselekményekért közvetlenül felelős Jasszer Arafatot csak arra kérik, hogy ítélje el a terrorista bűncselekményeket. Ugyanez történik a libanoni–izraeli határon is. Kofi Annan semmit sem szól, amikor a Hezbollah jogellenes fegyveres agressziót követ el, és a nemzetközi jog és az ENSZ által elismert libanoni–izraeli határon keresztül rakétákkal lövi az izraeli állásokat, és katonákat rabol el. Ám amikor válaszul Izrael az ENSZ Alapokmány 51. paragrafusa értelmében jogos önvédelmet gyakorolva a Libanont megszállva tartó szír erőket támadja, az ENSZ az izraeli válaszon háborodik fel. "Izrael túlzott erőszakot alkalmaz" – mondja Annan. Állásfoglalását befolyásolhatja, hogy közeleg a főtitkár újraválasztása, és az ENSZ minden harmadik állama muszlim vagy arab.
A Mitchell-jelentés a jelenlegi háborúért való felelősséget nem dönti el. Nem állapítja meg, hogy Jasszer Arafat rúgta fel a tárgyalóasztalt tavaly nyáron, amikor Ehud Barak izraeli miniszterelnök felajánlotta a palesztin vezetőnek az önálló és független államot Jeruzsálem fővárossal, az 1967-ben Izrael által Jordániától és Egyiptomtól elfoglalt területeken. Nem állapítja meg, hogy e háborús konfliktust a palesztin vezető előre megfontolt szándékkal robbantotta ki és ezzel gyakorlatilag felmondta az Izraellel kötött békemegállapodásokat. Nem állapítja meg, hogy Arafat ezzel megsértette az ENSZ Alapokmány alapvető elveit, illetve sérti és veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot.
Jasszer Arafat célja e háború megindításával – az Izraellel kötött béke felmondása mellett – nemzetközi haderő behívása, a Júdeában és Szamáriában (a Jordán nyugati partján) létesített zsidó települések felszámolása, az 1967-ben elfoglalt területekről – beleértve Kelet-Jeruzsálemet is – való teljes izraeli kivonulás, a jordániai és az egyiptomi határt szuverén módon ellenőrző független palesztin állam megteremtése volt. Természetesen anélkül, hogy Izraellel szemben bármire is elkötelezné magát. Miután ezeket a céljait – a Nyugat zsidóellenességét túlbecsülve – nem érte el, most – mintha mi sem történt volna – szeretne visszatérni a tárgyalóasztalhoz. Ezért fogadta el a Mitchell-bizottság jelentését, amely a két fél közötti bizalom újbóli megteremtése érdekében született.
Izraelnek is ez volt a szándéka 1993-ban. Rabin és Peresz úgy gondolta, hogy ha területek átadásával és anyagi támogatással hozzájárulnak egy független palesztin állam megteremtéséhez, akkor a két állam között bizalmi viszony mindenféle erőszaknak elejét veheti. A "területeket békéért"-elv ez idáig nem vált be, mert a palesztinok "a területekre háborúval", pontosabban háborús bűnökkel, a polgári lakosság elleni fegyveres erőszakkal válaszoltak. Így a bizalmi viszony megvalósításának (nem helyreállításának, mert egy sosem volt dolgot nem lehet helyreállítani) az esélye Jasszer Arafat hibájából elúszott. Ha az amerikai közvetítéssel-kényszerítéssel a felek ismét a (béke Nobel-díjas) Arafat által korábban felrúgott tárgyalóasztal mellé ülnek, az izraeli kormánynak számolnia kell azzal, hogy a palesztinok "békevágya" újabb taktikai manőver lehet. Izrael ezért csak olyan végső megállapodásra adhatja áldását, amely nem veszélyezteti a zsidó állam békéjét és biztonságát. Erre feljogosítja a Biztonsági Tanács 242. számú határozata, amelyet e háborús konfliktus kirobbantásával Arafat súlyosan megsértett. E határozat ugyanis előírja, hogy a feleknek e problémát tárgyalásos úton kell rendezniük két alapelv egyidej? alkalmazásával. Az egyik az 1967-ben elfoglalt területekről való izraeli kivonulás, a másik a békés és biztonságos határok alapelve. Ennek megfelelően Izrael akkora területről vonul ki, hogy azzal még saját határait és békéjét ne veszélyeztesse.
Márpedig a helyzet komoly. Jasszer Arafat eddig egyetlen általa kötött egyezményt nem tartott be. Jordániában 1972 szeptemberében fegyveres hatalomátvételt kísérelt meg, felrúgva a Husszein királlyal való megállapodást. Libanonban felrúgta a törvényes kormánnyal kötött egyezményt, és fegyveres hatalma alá vonta egy szuverén ország déli részét. Az Izraellel "oslói egyezményként" ismert, 1993-ban kötött megállapodás minden pontját megsértette. Vállalta, hogy minden konfliktust békés úton rendez, lemond az erőszak alkalmazásának minden formájáról, felszámolja a békét ellenző terrorista szervezeteket (Hamasz, Iszlám Dzsihád), begyűjti a jogellenesen kinnlévő fegyvereket, beszünteti az Izrael és a zsidók elleni uszítás minden formáját, külügyeit csak az autonómia területéről intézi, kiadja az Izraelben elkövetett terrorcselekmények tetteseit, biztonsági együttműködéssel előzi meg a terrorcselekményeket, és a jövő palesztin társadalmát felkészíti a zsidó állammal való békés együttélésre stb.
Ehelyett a palesztin rádió és televízió, az újságok – a goebbelsi propaganda mintájára – ontják a zsidók elleni uszító propagandát, a "gyerekgyilkos zsidóról", aki repülőről mérgezett csokoládét és AIDS-et terjesztő rágógumit szór a palesztin gyermekeknek, a kődobálókat géppisztolytűzzel elárasztóról, a háborút kirobbantóról, a radioaktív kisugárzású övekről, amelyek rákot okoznak, a megmérgezett kutakról és a gáztámadásokról, amelyek a palesztin asszonyokat meddőségre kárhoztatják. (A példák az elmúlt hónapok gyűjteményéből valók). Az iskolákban a palesztin fiatalokat az Izrael-elleni végső háborúra és önmaguk feláldozására készítik fel. Az egyiptomi határ alatt ásott alagutakon özönlik be a hadianyag, a tengeren a Hezbollah iráni, orosz, kínai és magyar hadianyagot, rakétákat és fegyvereket csempész be. (Hetek, 2001. május
12., Katyusák a halászhajón) A gázai övezetben és a Jordán-folyó nyugati partján lázas bunkerépítés folyik. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy mindez nem a "tartós és igazságos közel-keleti békét" szolgálja.
Az esetlegesen újraindítandó tárgyalásokon Izrael álláspontja – a legutóbbi háborús válságot is figyelembe véve – sokkal szigorúbb lesz. Amennyiben eleget tennének a palesztin várakozásoknak és egy minden szempontból szuverén államot hoznának létre Jordánia és Izrael között, ez alapvetően veszélyeztetné nemcsak e két állam békéjét és biztonságát, de könnyen háborúba sodorhatná az egész Közel-Keletet is. Hiszen Jordánia lakosságának többsége palesztin, és Izraelben is több mint egymillióan laknak. Az új palesztin állam első lépése az lenne, hogy az Izraelben lakó palesztinok számára területi autonómiát követeljen, és – Arafat stockholmi nyilatkozata alapján – folytatná fegyveres agresszióját a zsidó állam ellen. Arafat szerint ugyanis addig nem lesz béke, amíg a négymillió palesztin menekült nem tér vissza Izraelbe.
A Mitchell-bizottság jelentése előre tekintett, nem vizsgálta a legutóbbi konfliktus okait, és nem állapította meg felelőseit.
2001. 05. 26. (V/21)
