Adrian Nastase román miniszterelnök (jobbról) Goran Persson svéd kormányfővel. Európai kampány Fotó: Reuters
Sokan elsősorban belpolitikai üzeneteknek értékelik Iliescu elnök, Nastase kormányfő és Geoana külügyminiszter egymásra épülő megszólalásait. Valójában mindhárman az európai normákra és jogrendre hivatkoztak, majd különféle csatornákon át feljelentették Magyarországot az uniós intézményeknél, és nemzetközi offenzívába kezdtek. Geoana még csak azt mondta a budapesti szavazás napján, hogy Románia nem vesz részt a törvény megvalósításában, de Nastase már ellenintézkedésekről és kétoldalú egyezmények felfüggesztéséről beszélt, tehát kilépett a belpolitika kereteiből. Iliescu koronázta meg mindezt azzal, hogy nem tartotta kizártnak a két ország közti alapszerződés felfüggesztését.
Visszavonnák a bizonyítványt
Magyarország 1996-ban a NATO-tagságra esélyes jelöltként alapszerződésekkel dokumentálta Brüsszel előtt jó kapcsolatait szomszédaival. A budapesti kormány az addig nagyon vontatottan haladó tárgyalásokhoz képest meglepően gyorsan hozta tető alá a temesvári aláírást: több, a magyar kisebbség által követelt alapjogot adott fel annak jegyében, hogy Magyarország NATO-tagként nagyon is sokat tehet majd a máshol élő magyarokért. A román politikum épp ezen az alapon kezeli az alapszerződést mint a Románia által (kegyesen) kiállított belépőjegyet Magyarország NATO-tagságára: felmondása a "jegy" visszavonása lenne. Esély arra, hogy Magyarország helyzete elbizonytalanodjon a NATO-ban, főképp pedig az uniós tagjelöltek listájának élén.
Mindez azonban még mindig nem teszi igazán érthetővé, miért jó Románia, illetve a jelenlegi román vezetők számára, ha Magyarországnak bizonytalanná válik az eu-roatlanti menetelése, vagy ha legalábbis alapvetően megromlana a két ország kapcsolata? Mi rejlik a "dögöljön meg a szomszéd lova is" szimpla logikája mögött?
Ahogy annyi más fordulat esetében, úgy a posztkommunizmustól eltávolodó Nastase-féle, legújabb nevén Szociáldemokrata Párt kormányzati működését is komoly reményekkel várta a Nyugat, hiszen a választások győztesei európaibb programot hirdettek, mint az európainak elkönyvelt legyőzöttek. Saját múltjának "ledolgozása" érdekében az új vezetés eleinte valóban fontos vívmányokat mutatott fel a nagyvilágnak, majd a lendület lassan kifulladt, nemcsak a látványos kisebbségi ügyekben, hanem a jövő és a felvételek szempontjából döntő gazdasági és társadalmi változások terén is. Valódi átalakulás híján tehát a vezetés dilemmája továbbra is az, hogyan lehet mégis bejuttatni Romániát az integrációs feltételek teljesítése nélkül a NATO-ba és az Európai Unióba.
Hátsó gondolatok
A válaszhoz érdemes idézni a legnagyobb román napilap, az Adevarul lapzártánk előtt megjelent vezércikkéből: "A státustörvényt Budapesten Trianont korrigáló törvénynek nevezték. Márpedig a Románia és Magyarország közti határokat Trianonban már megállapították, és elismerték 1947-ben, majd az 1996-os alapszerződésben. Azt kellene érteni ebből, hogy a törvény ismét feléleszti a két ország közti határvitát? (
) 1997-ben Madridban (a NATO-csúcson – a szerk.) az volt a döntő érv a két ország egyidej? csatlakozására a NATO-ba, hogy Görögország és Törökország modellje alapján Romániát és Magyarországot is együtt kell felvenni, hogy ne alakuljon újabb feszültség közöttük. (
) Budapest magatartása fontos jelzés arra nézve, hogy Románia máris sokat volt a szövetségen kívül, amelyben Magyarország benne van." A vezércikk egyik érdekes tanulsága, hogy Románia valóban szeretné történelmi felségvizekre is kiterjeszteni a konfliktust, tudván, hogy a NATO és az unió menynyire nem óhajt történelmileg kódolt feszültségeket felvenni az új tagokkal (Hetek, 2001. május 19.,
Nem lesz új "kisantant") Amúgy viszont a gondolatmenet sugallata szerint a mesterséges krízis épp arra jó, hogy rákényszerítse a Nyugatot Románia gyorsított integrációjára, mert ezzel kerülhető el egy újabb balkáni konfliktusgóc kialakulását.
E kissé zsarolásíz? logika mellett létezhet más verzió is arra az esetre, ha a román kampány valóban meg tudná akadályozni Magyarország uniós tagságát. Akkor egyszeriben könnyebb lenne elfogadtatni a belső közvélemény előtt Románia kimaradását is. Ha az irigyelt és sokaknak most is gyűlöletes nyugati szomszéd nem jut be, akkor az átlagromán szemében sem lesz annyira fájóan fontos a bejutás, vagy éppenséggel a be nem jutás. Adott esetben a státustörvény kapcsán épp Magyarországot lehet okolni Románia kudarcáért: Magyarország okozott olyan krízist, amely lehetetlenné tette Románia felvételét.
A kampánynak lehet az a még rejtettebb célja is, hogy magát a
NATO-t és az uniót utáltassa meg szükség esetén a románokkal. Ha az európai intézmények a román diplomácia erőfeszítései révén valamiképp diszkreditálják Magyarországot, az nagyon jó a korábbi logika szerint, ha viszont ez nem érhető el, akkor magát az uniót lehet emiatt diszkreditálni a románság szemében. Kell-e a nemzetállam polgárának olyan kontinentális jövő, amely nem képes elfogadni a román nemzeti büszkeséget? Kell-e Romániának olyan unió, amely a magyarok mellé áll a vitában?
Jobb, ha nem a kormányról beszélnek
Persze az ilyen, természetesen csak sejthető, hosszú távú megfontolások mellett ott vannak a nyilvánvaló rövid távúak, amelyek valóban aktuális bajok elfedésére vagy épp megoldására szolgálnak. A Nastase-kormány bizalmatlansági indítványt kezdeményezett saját maga ellen; ha a státustörvény körüli hangzavarban, a magyarok ellen újra beálló nemzeti egység jegyében a kabinet ezt viszonylag simán átvészeli, akkor vagy fél évre előre biztosított a nyugalma, mert újabb, úgynevezett "egyszer? indítványt" nem lehet ennél sűr?bben benyújtani a kormány ellen.
Nehezen megoldható helyzetet okoz, hogy a jelenlegi kormányt a parlamentben egyedül az RMDSZ támogatja, amely ennek fejében igényt tart arra, hogy a másfél évvel ezelőtt kihirdetett földtörvényt végre eredeti formájában végre is hajtsák. A kormány épp e napokban döntötte el, hogy mégis módosítja a jogszabályt, ráadásul egyszer? kormányrendelet formájában, olyképpen, hogy a főképp székelyföldi középbirtokosok ne kaphassák vissza a tőlük elvett teljes erdőterületet. Ha az ország hangulata elég nyomasztóan hat a magyar politikusokra, ha megfélemlíti őket a közfelháborodás, talán könnyebben lenyomható a torkukon a kellemetlen falat. Ha nem, akkor épp ez a megfelelő pillanat, hogy a magyarokkal szembeni nemzeti egység jegyében az RMDSZ helyett ismét valamely ellenzéki román párt garantáljon külső támogatást Nastase kormányának – ez egyébként valóban gyakorlati beismerése lenne az integrációs törekvések feladásának. És akkor már nem kellene olyan kellemetlen dolgokkal sem foglalkozni, mint a magyar egyetem, a helyi közigazgatási törvény kétnyelv? előírásainak végrehajtása, vagy az egyházi és közösségi ingatlanok visszaadása a magyar egyházaknak és a magyar közösségnek.
2001. 06. 30. (V/26)
