Minden eddigi, a zárónyilatkozat megváltoztatására irányuló kísérlet kudarcot vallott, így az Egyesült Államok és Izrael küldöttsége úgy határozott, hogy kivonul a konferenciáról. Michael Melchior izraeli külügyminiszter-helyettes a CNN-nek adott nyilatkozatában kifejtette: a rasszizmusellenes világkonferencia a zsidóságot és Izraelt gyűlölő raszszista világkonferenciává változott, ezért döntött úgy az izraeli küldöttség, hogy elhagyja a találkozó színhelyét. Az Európai Unió és főbiztosa, Mary Robinson még reménykedik, hogy sikerül kompromisszumot elérni, és a záródokumentumból törlik az anticionista és antiszemita kitételeket.
A megbélyegző határozattal Jasszer Arafat és muzulmán társai egyértelm? üzenetet küldenek a világ, az Európai Unió és az Egyesült Államok felé: ha a cionizmus fajgyűlölet, és Izrael a faji megkülönböztetéssel egyenlő súlyos, emberiségellenes bűnöket elkövető ország, akkor a zsidó népnek nincs joga államhoz, és – ebben az esetben – Izrael felszámolása több mint kívánatos.
Az Izraelt érintő alapvető vádak egyike, hogy a cionizmus elrabolta a földet a palesztin parasztoktól, és ezzel megélhetésüket lehetetlenítette el. A Zsidó Nemzeti Alap
– ezzel az állítással szemben – nem kergetett el egyetlen palesztint sem a földjéről. Drága pénzen vásárolta meg az akkoriban semmit sem érő, az évszázadok során tönkretett, hajdan virágzó földeket jogos tulajdonosaiktól. A palesztin földbérlőkkel a Bejrútban és Damaszkuszban lebzselő palesztin földtulajdonosok bontották fel a jogviszonyt a vásárlást megelőzően, azaz népiesen szólva ők kergették el őket. A parasztok sosem voltak tulajdonosai a földeknek, így nem volt mitől megfosztani őket. Azok, akik földtulajdonnal rendelkeztek az országban, szabályos adásvételi szerződéssel, busás haszonnal adták el semmit sem érő földjeiket. A földek – a spekulációt kiküszöbölendő – a Zsidó Nemzeti Alap tulajdonába kerültek, amely tartós használatba adta őket.
A brit mandátum ideje alatt – palesztin arab követelésre – több ízben is megtiltották vagy korlátozták a Zsidó Nemzeti Alap földvásárlási jogát, míg az arabok szabadon, minden korlátozás nélkül vásárolhattak földeket. A legújabb korban pedig a Palesztin Hatóság rendeletben tiltotta meg, hogy polgárai zsidóknak földet adjanak el. A rendelet megszegőit a Hatóság "halálbrigádjai" a jogi eljárás teljes mellőzésével kivégezték.
Rasszista kizsákmányolás?
A másik közkelet? vád, hogy a zsidó munkaadók a brit mandátum idején, bizonyos időszakokban kizárólag zsidó munkásokat alkalmaztak. Ez a gyakorlat a baloldali cionizmus követelése volt, hogy elejét vegyék annak, hogy zsidó munkaadók más népek munkásait zsákmányolják ki, és egyben rávegyék a zsidókat fizikai munka végzésére. Ennek semmiféle faji oka nem volt. Ezzel szemben azonban az arab munkaadók egyáltalán nem alkalmaztak zsidókat. A cionizmus elleni harc természetesen nem merült ki ennyiben. Időről időre – gyakran a brit katonaság tétlen asszisztálásával
– zsidóellenes pogromokat rendeztek. Ilyen volt például az 1926-os hebroni mészárlás, amelynek során a palesztinai arabok hetvenkilenc zsidó polgári lakost, köztük nőket és gyermekeket mészároltak le, ahelyett, hogy a munkahelyeiken alkalmazták volna őket.
Izrael és a cionizmus ellen a fő vádpont azonban Palesztina megszállása és a palesztin nép megfosztása hazájától. A vád szerint Palesztina lakosait elkergették, és azóta – több mint négymillióan – hazátlanul, menekültként tengetik sanyarú életüket. Ezzel szemben Palesztina mint egységes arab állam sosem létezett. Maga a név Hadrianus császár agyszüleménye, aki i.sz. 136-ban, a rómaiak által levert Bar-Kochba felkelés után döntött úgy, hogy megváltoztatja az ország nevét: Izrael helyett Palesztinára, a filiszteusok neve után. A filiszteusok azonban sohasem uralták az ország egészét, csak – történelmi léptékkel mérve rövid ideig – egy vékony tengerparti sávot laktak (Askelon, Asdód, Gáza stb.). Az Európából érkező nép ugyanis nem maradt fenn a történelem viharában, s a mai – önmagát palesztinnak tartó – lakosságnak semmi köze nincs a Hadrianus szeszélye folytán képbe került névadókhoz. A név 1918-ban került elő ismét, a térség török uralom alóli felszabadulása után. A törökök lemondó nyilatkozata utáni függő jogi helyzetet a Népszövetség mandátumi szerződésekkel rendezte. Így a Palesztinának nevezett területet "zsidó nemzeti otthonná" minősítette, és az angolokat bízta meg a térség kormányzásával addig, amíg a zsidók alkalmassá nem válnak országuk irányítására. A fennmaradó óriási területeket (Palesztina csaknem százszorosát) a későbbiekben létrejövő és önállóvá váló arab államok kapták. A mandátumi szerződésen azonban már 1926-ban változtattak, és a zsidó nemzeti otthon területéről leszakították a Jordánon túli területeket; Kelet-Palesztinában (a terület négyötödén) megalakult a történelem első palesztinai arab állama, a transzjordániai emirátus, a mai Jordánia. A britek – súlyosan megszegve a zsidó nemzeti otthon megteremtése iránti kötelezettségüket – minden erejükkel akadályozták a zsidó állam megalakulását. 1948-ban azonban a zsidó felszabadítási mozgalom, a cionizmus arra kényszerítette őket, hogy elhagyják a térséget, és az ügyet visszautalják az ENSZ-nek.
Nemzeti felszabadítás
Az ENSZ rendkívüli közgyűlése 1947. november 29-én nagy többséggel ajánlást fogadott el. Szemben a népszövetségi határozattal, figyelmen kívül hagyva, hogy Palesztina négyötödén már létrejött egy arab állam, a maradék Nyugat-Palesztina felosztását javasolta egy zsidó és egy arab állam között, valamint Jeruzsálemet, Betlehemet és környékét az ENSZ által igazgatandó, nemzetközi fennhatóság alatt álló területté nyilvánította. Bár ez távol esett attól, amit a cionista vezetés Ben-Gurionnal az élen elképzelt magának, elfogadták az ENSZ-javaslatot.
A palesztinai Magasabb Arab Bizottság és az Arab Liga azonban visszautasította az ENSZ- közgyűlés javaslatát. Ezt megerősítve a felfegyverzett arab szabadcsapatok, azzal a céllal, hogy a zsidó lakosságot elűzzék az országból, polgárháborút robbantottak ki. A belső felkelést hat arab állam reguláris fegyveres alakulatai összehangolt invázióval támogatták meg. A palesztin és arab etnikai tisztogatást azonban Izrael katonai győzelme lehetetlenné tette. Az arabok által indított háború következtében több mint félmillió arab menekült el lakóhelyéről.
Izrael győzelmére az arab államok országaikban etnikai tisztogatással, az évszázadok óta ott élő zsidó kisebbség kiirtásával és elűzésével válaszoltak. Az arab kormányok több mint hatszázezer zsidót fosztottak meg földjétől, házától és megélhetésétől. Soha egyetlen arab kormány nem kért bocsánatot ezektől az emberektől, soha senki nem kárpótolta őket azért a sok szenvedésért, amit nekik okoztak, az elvett házakért, földekért, az elvett életekről nem is beszélve.
A cionizmusnak a fajgyűlölethez semmi köze. A cionizmus a zsidó nép, az egyének és népek teljes egyenlőségét és szabadságát hirdető nemzeti felszabadítási mozgalom. Az arab kisebbség, Izrael arab polgárai, akiknek jogi helyzete példaadó lehet a világ valamennyi kisebbsége számára, a politikai, polgári, gazdasági és szociális jogok teljességét birtokolják. Semmiféle megkülönböztetésnek nincs helye velük szemben, és nem is lesz. Választók és választhatók, politikai pártjaik a knesszetben hallathatják hangjukat, és érvényesíthetik politikai akaratukat. A legteljesebb vallásszabadság illeti meg őket, pénteken és ünnepnapjaikon pihenhetnek. Az Iszlám Fundamentalista Mozgalom, amely Izraelből muzulmán fundamentalista államot akar létrehozni, szabadon tevékenykedhet és képviselőt küldhet a parlamentbe.
Kétségbe vont lét
A háború – az arabok makacssága miatt – azóta is tart. A zsidóellenes gyülölettől, faji és vallási felsőbbrendűségtől áthatott arab szólamok nem párosultak megfelelő katonai erővel. Így Izrael több ízben is győzelmet arathatott. 1967-ben elfoglalhatta Júdeát, Szamáriát, a Gázai övezetet, valamint a Golán-fennsíkot. Júdea és a Nyugati Part elfoglalása a nemzetközi jog szerint nem tekinthető megszállásnak. Ez a terület nem tartozott jogszerűen Jordániához, akitől elfoglalták, és nem volt része az e területen sosem létezett és ma sem létező palesztin államnak. Ellenben a Népszövetség határozata értelmében e terület még mindig a "zsidó nemzeti otthon" részét képezi. Nyilvánvaló, hogy egy állam nem szállhatja meg jogellenesen a saját területét.
Lemondhat róla, amint arra a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel kötött oslói megállapodásokban kísérletet is tett. Átadta a Gázai övezetet – néhány zsidó település kivételével –, a nyugati parti nagyobb városokat és a falvak egy részét. A palesztin lakosság 93 százaléka ma a Palesztin Hatóság által kormányzott területeken él. Tavaly nyáron Camp Davidben Ehud Barak miniszterelnök olyan békeajánlatot tett Arafatnak, ami nemcsak a Közel-Kelet, de a világ történetében is páratlannak számított. Arafat azonban visszautasította a független palesztin állam megteremtését Jeruzsálem fővárossal az 1967-ben Izrael által elfoglalt területek 95 százalékán, és fegyveres felkelést indított a zsidó polgári lakosság ellen. A cél az Arafat által korábban kilátásba helyezett "stockholmi etnikai tisztogatási program" (1996) megvalósítása, azaz az izraeli polgárok személyi biztonságának aláásásával arra kényszeríteni a zsidó lakosságot, hogy elhagyja hazáját és földönfutóvá váljon. Az így meggyengített állammal szemben a palesztin erőszak talán elérheti Izrael felszámolását. Ám ez a célkitűzés nem vált be, Izrael a helyén maradt. A palesztinok most a nemzetközi közvéleményt, a durbani konferencia résztvevőit mozgósítják céljaik elérésére.
Természetesen nem állítjuk, hogy a térség mentes az etnikai felsőbbrendűségtől, a faji megkülönböztetéstől, a vallási kizárólagosságtól, az etnikai tisztogatástól és a polgári lakosság ellen elkövetett bűnöktől. Ám ezeket a jelenségeket nem a mai "vádlott", hanem a vádló oldalán kell keresnünk. A PFSZ ma is hatályban lévő Chartája szerint a zsidóság csak vallás, de nem nép. Az államalakítás joga csak a palesztinokat illeti meg, a zsidókat nem. Ez kimeríti az etnikai felsőbbrendűség és a zsidóság hátrányos megkülönböztetésének fogalmát. A Charta szerint Palesztina – a brit mandátum alatti határaival – egységes arab ország. A PFSZ fegyveres kommandóakciókkal, azaz terrorcselekményekkel akarja elérni az állam megalakítását, és benne a zsidó lakosság transzferálásának népellenes bűncselekményét. A jordánok megszállta Jeruzsálemben a muszlimok a zsidó vallás puszta létjogosultságát is tagadták azzal, hogy a Siratófalat profán célokra használták fel, és zsidó zarándokok nem nyertek bebocsátást Jeruzsálembe vallási jogaik gyakorlására. Jasszer Arafat és a jeruzsálemi főmufti szerint a Siratófal egyébként is muszlim szent hely, Ábrahámhoz pedig a zsidóknak semmi köze, mivel őt Ibrahimnak hívják, és kizárólag a muszlimok ősatyja. A Hamasz Alapokmánya pedig még az emberi mivoltot is megtagadja a zsidóktól, "disznók és kutyák ivadékainak" tekintve őket.
Erre mondja azt a népi bölcsesség: "bagoly mondja verébnek, hogy nagyfej?".
2001. 09. 08. (V/36)
