Ezzel egyidejűleg csökken a demokratikus intézményekbe vetett bizalom. A politika egyre inkább a piszkos trükkök világaként jelenik meg a közvélemény előtt. Nemrégiben közgazdászhallgatók között végeztek felmérést arról, hogy milyen karriert képzelnek el maguknak. A megkérdezettek körében a politikai pártnál végzett munka bizonyult a legellenszenvesebb lehetőségnek.
Bizonyosan állíthatjuk, hogy azok, akik a rendszerváltás aktív részesei voltak, nem ilyen országot képzeltek el a nyolcvanas évek végén. Milyen okok vezettek a közélet ilyen mérv? torzulásához? Miért van az, hogy a fenyegetés és a zsarolás elterjedtebb politikai eszközzé vált, mint az érvelés és a meggyőzés?
A jelenlegi helyzet nagymértékben a Fidesz politikájának következménye. Az 1998-as választást követően a Fidesz látványosan szakított a rendszerváltás egyik nagy politikai hagyományával, a konszenzusos politizálással. A rendszerváltás alapja a konszenzuskeresés volt. Az 1989-es nemzeti háromoldalú tárgyalások során a rendszerváltó pártok a korábbi uralkodó párttal úgy kötöttek megállapodást a hatalomváltásról, hogy kölcsönös engedményeket tettek egymásnak. A pártállam szervezetei a nyolcvanas évek végén a békés rendszerváltás érdekében lemondtak arról a lehetőségről, hogy az ellenzékkel szemben az állami erőszak eszközeit alkalmazzák. Ha a pártállami szervek maradéktalanul alkalmazták volna az akkor hatályos jogszabályokat, valamennyi újonnan alakuló párt vezetőit be kellett volna börtönözniük.
Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai azzal honorálták a kommunisták gesztusát, hogy a választásokat követően a nyertesek nem kezdtek leszámolásokba. Az országos főkapitányt és a legfőbb ügyészt leszámítva a rendőrség és az ügyészség vezetése változatlan maradt. Nem történtek átfogó tisztogatások, nem indultak perek az előző rendszer vezető tisztségviselői ellen. A honvédség, a korábbi titkosszolgálatok és erőszakszervezetek sikeresen mentették át magukat az új rendszerbe. Emlékezetes, hogy a volt III/III-as titkosszolgálati tisztek átvilágítására csak az első országgyűlési ciklus legvégén született törvény, amely az első ciklus képviselőit nem is érintette. Az Antall-kormány az igazságtétel ügyétől is elzárkózott kormányzásának első éveiben, csak az MDF-en belüli radikálisok nyomására, a Zétényi–Takács-féle törvény bukása után állt elő a kormány a saját javaslatával.
Az MDF-re azért szavaztak sokan 1990-ben, mert mérsékeltebbnek tűnt, mint ellenlábasa, az SZDSZ, és arra nyújtott esélyt, hogy a békés átmenet folytatódni fog. Az MDF kezdetben azt nyújtotta, amit vártak tőle: a békés átmenet érdekében kompromisszumokat kötött, nem tett kísérletet politikai ellenfeleinek büntetőjogi úton való szétverésére.
Az MSZP 1994-es választási győzelme után ez a politikai vonal folytatódott. A kormánypártok ugyan 72 százalékos többséggel rendelkeztek a parlamentben, mégis az ellenzék számára messze létszámát meghaladó arányban biztosítottak jogosítványokat. Annak ellenére, hogy az 1994-es kampány egyik fő témája a privatizációt kísérő korrupció ügye volt, az új kormány nem tett érdemi intézkedéseket elődje disznóságainak felderítésére. (Létrejött ugyan egy bizottság a privatizáció felülvizsgálatára, de érdemi eredmények nélkül fejezte be munkáját. Sokan e mögött egy Horn– Boross háttérmegállapodást feltételeztek.) Az MSZP– SZDSZ kormány nem tett lépéseket az ellenzékhez kötődő személyek ellehetetlenítése vagy hatósági zaklatása irányában. A "Fidesz-közeli cégek" néven elhíresült Schlecht-botrányra ebben az időben került sor. Sem az akkori APEH, sem a rendőrség, sem a titkosszolgálatok nem foglalkoztak ezzel az üggyel. Lezsák Sándor, az MDF volt elnöke a Postabank támogatásával ekkor építette fel a Lakitelki Népfőiskolát, anélkül, hogy bármilyen hatósági vizsgálattal zaklatták volna. (Ennek az ügynek külön érdekessége, hogy Lezsák később egy kereskedelmi televízióban elismerte, hogy úgy vett fel hitelt a Postabanktól, hogy nem is szándékozott azt visszaadni.) Ebben a korszakban is folyhatott a Kádár-rendszerben megszokott titkos összekacsintás, az ellenzéknek és a kormánypártoknak a parlamentáris logikát semmibe vevő kooperációja.
Új szelek
A Fidesz 1998-as hatalomra kerülése alapvető változást hozott ebben a helyzetben. A változás egyik legfontosabb jele az igazságszolgáltatás bevonása a politikába. Feltűnő volt, hogy a párt fő ideológusát, Kövér Lászlót, aki markáns osztályharcos szemlélettel közelít a politikához, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek nevezték ki. Azt a volt titkosszolgálati tisztet – Földi Lászlót –, akit az előző kormány idején elbocsátottak, fantasztikus kormányzati kedvezményekkel tették meg egy sokmilliárdos magáncég tulajdonosává. Érdekes, hogy a kormányt a megfigyelési ügyben éppen ő segítette bizonyítékokhoz. Az is feltűnő, hogy ebben a ciklusban jelentek meg először a médiában folyó politikai vitákban olyan elemek, amelyek csak titkosszolgálati úton beszerezhető adatokra támaszkodtak. Szintén feltűnést keltett, hogy Kövér pártelnökké válása után több hónapba telt, mire átadta hivatalát Demeter Ervinnek, aki korábban politikai államtitkárként dolgozott mellette. Így nyilvánvalóan nem volt igaz az az érv, hogy az utód felkészülése teszi szükségessé a hosszú átmenetet.
Simicska Lajosnak, a Fidesz pénzügyi emberének APEH-elnökké való kinevezése újabb jel volt arra, hogy a Fidesz számára stratégiai terület az országon belül zajló valamennyi pénzmozgásra rálátással bíró szervezet. Az APEH-rendőrség felállítása és munkája csak további bizonyítékul szolgált arra, hogy a kormány szívesen használja a hatalmát arra, hogy politikai ellenfelei életét megnehezítse.
Az egykori Fidesz-jelölt, a Fidesz egyes vezetőivel azóta is jó baráti kapcsolatokat ápoló Polt Péter legfőbb ügyésszé történő megválasztásával már teljessé vált a rendszer, ami úgy működik, mint a légvédelemben az "ellenség-barát felderítő". Ha olyan személy vagy szervezet ügyeire bukkan, aki vagy amely a kormánnyal konfliktusba keveredik, egyszerre többféle hatósági vizsgálatot is beindít. Ellenben ha olyan személy ügyei kerülnek elé, akit a kormányfőhöz vagy a kormánypártokhoz jó viszony fűz, a gépezet gyakorlatilag lebénul, menedéket biztosítva ezzel az elkövetőnek.
A Szabadi-ügy, a Torgyán József fiával szembeni büntetőeljárás az egyik oldalon, a Várhegyi-ügy és a Schlecht-ügy a másik oldalon jól érzékelteti a közönséggel, hogy ma Magyarországon ki az úr a háznál. Aki a kormánnyal jóban van, az védelemre, aki keresztezi érdekeit, az a hatóságok teljes szigorára számíthat.
Az osztályharc éleződik
A Fidesz nem véletlenül rúgta fel a korábbi konszenzust. Fő ideológusaik úgy ítélték meg, hogy a párt hosszú távú sikeréhez nélkülözhetetlen a háborús állapotok létrehozása és fenntartása. Ha a potenciális híveket sikerül azon az alapon mozgósítani, hogy "vagy velünk, vagy ellenünk", akkor hosszú távon biztosítható az a szavazótábor, amely sem 1990-ben, sem 1994-ben, sem 1998-ban nem szavazott a szocialistákra. A lövészárkokba kergetett lakosság vagy az egyik, vagy a másik blokk mellett kötelezi el magát. Ezért nem volt tolerálható Dávid Ibolya bátortalan Békejobb-kísérlete. Ezért maradt üres propaganda Stumpf István kancelláriaminiszter konszolidációról szóló ígérete. A Fidesz egyben maradása, politikai riválisainak – a KDNP-nek, az MDF-nek és az FKgP-nek – a felszámolása csak ebben a háborús logikában volt lehetséges. Ehhez persze az is szükséges, hogy politikai ellenfeleit, az MSZP-t és az SZDSZ-t a lehető legsötétebb színekben kell bemutatni. Tizenkét évvel a rendszerváltás után a szocialistákat gonoszabbnak mutatják be, mint amilyennek 1990-ben látszottak. Az 1990-es kampány idején az akkori szocialistákat elsősorban kormányzati sikertelenségük miatt támadták, és nem azért, amit 1956-ban tettek. A mai szocialistáknak azonban a kommunisták által az ötvenes években elkövetett bűnök terhét is a nyakába varrják. Ebben a logikában a kommunista rendszer "áldozata" volt mindaz, aki ma a Fideszt támogatja, a kommunisták bűnében részesedik mindaz, aki ezt nem teszi. Ebbe a logikába illeszkednek a MIÉP felé tett gesztusok és a frissiben beindult hecckampány is. Nem hiszem, hogy a minden létező pozícióját kizárólag a Fidesz jóindulatából betöltő Bayer Zsolt uszító és gyűlölködő kirohanását gyógyszerek okozták volna. Az a beszédmód, amit Bayer meghonosítani törekszik, szerves része a Fidesz választási kampányának.
Az előző ciklusban kirobbant Tocsik-ügy nagyrészben járult hozzá a Fidesz választási sikeréhez. A fideszes stratégák azóta is tudják, hogy az ilyen ügyek kedveznek a pártnak, ezért hallhatók rendszeresen a parlamentben jól megkoreografált kormánypárti interpellációk és kérdések, ahol a kormánypárti képviselő valamilyen szocialista vagy szabad demokrata ármányt leplez le, amire a kormány nevében válaszoló miniszter vagy államtitkár rálicitál, majd kezdődhet is a bizottsági és hatósági vizsgálat. Ilyen gyanúsítás és vizsgálat bárkit érhet, akinek valaha kapcsolata volt a szocialistákkal vagy a szabad demokratákkal, és még nem állt át a Fidesz oldalára. Mire az igazságszolgáltatás normál menetében az ilyen gyanúkról kiderülne, hogy semmi sem igaz belőlük, már több választáson is túl lehetünk. Így állhat elő, hogy egyetlen hivatalos szerv sem foglalkozik az Országimázs Központban előforduló zavaros pénzmozgásokkal, vagy azzal, hogy az autópálya-építések során hova folynak el a milliárdok, ezzel szemben az SZDSZ nem létező székházügye vagy Medgyessy Péter üzleti tevékenysége úgy jelenik meg a nyilvánosság előtt, mint az évezred nagy bűnügye.
A média felelőssége
A feljelentéssel, letartóztatással, vizsgálattal, börtönnel, APEH-ellenőrzéssel operáló politika kialakulásában a média – mindenekelőtt a kereskedelmi televíziók és rádiók – felelőssége is nyilvánvaló. Ahogyan a Pálfy G. István-féle híradó alakította a kilencvenes évek elején a politikai kommunikációt, úgy alakítják ma a kereskedelmi médiák a politizálás stílusát. Amikor még csak egy tévéhíradó működött, az MDF-kormány mellett látványosan elkötelezett stáb azzal próbálta az elfogulatlanság látszatát kelteni, hogy a parlamenti pártok hivatalos sajtótájékoztatóiról mindig tudósított. Ettől kezdve a pártok ha kellett, ha nem, sajtótájékoztatót tartottak, mert így be tudtak kerülni a híradóba. (Néhány párt a mai napig nem tudott szakítani az ilyen típusú sajtótájékoztatók szokásával.)
A kereskedelmi híradók nem vevők a csupa beszélő fejet felsorakoztató pártnyilatkozatokra, ők csak a szenzációkról tudósítanak. Márpedig a titkos iratok előkerülése, a feljelentés, az őrizetbe vétel, a hatósági vizsgálat megindulása mind-mind hírérték? esemény. A politika pedig gyártja a híreket. Minden kormányt érintő botrányra a válasz egy ellenbotrány. Simicska kinevezése botrányt okoz? Jön a megfigyelési ügy ellenbotránya. A Schlecht Csabával szembeni eljárás megszüntetése botrányt okoz? Jön az SZDSZ-székházügy. A Várhegyi-per enyhe ítélete botrányt okoz? Jön a Medgyessy-ügy. A lényeg, hogy a kereskedelmi televíziók és rádiók, valamint a nagy példányszámú bulvárlapok borzongató részleteket, sejtelmes képeket tudjanak bemutatni. Ebbe a logikába illik Szabadi Béla egykori államtitkár pórázon való hurcolása is. Akik a nyugati televíziók műsorát nézik, láthatják, hogy ott a rendőrök többnyire komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a gyanúsítottak arcát eltakarják, és lehetőség szerint kíméljék a törvény szerint még bűnösnek nem tekinthető ember méltóságát. Nálunk az ellenkezője történik. A rendőrök hívják ki a televíziósokat, hogy a kamerák előtt hurcolhassák vezetőszíjon a gyanúsítottat. Ilyesmi inkább csak egyes afrikai országokban történik puccs után, amikor a bukott politikusokat végigvonszolják a városon, majd a főtéren kivégzik.
A "kenyeret és cirkuszt" logikája következetesen működik. Az egyik fideszes miniszter egy ellenzéki bizottsági elnöknek két éve kijelentette: "Őszre egyenként vadászunk le benneteket." Aki egy kicsit is tisztában van a magyar realitásokkal, tudhatja, hogy ebben a játékban mindenki lehet vad. Mindenkit gyanúba lehet hozni, ha személyesen nem, akkor rokonain keresztül, ha úgy sem, akkor lopott vagy koholt bizonyítékok alapján, s mire az illető tisztázni tudná magát, a közvélemény már a sokadik aktuális botránnyal lesz elfoglalva.
A Fidesz az új politizálási stílussal veszélyes útra tévedt. Ha ellenfelei győznek, és azt teszik vele, amit ő tett velük, nehéz sors vár rá. Ezért számára a választás tétje sokkal nagyobb, mint egy normális demokráciában, ahol a választást elveszítő kormánypárt legfeljebb ellenzékbe kerül, elveszítve ugyan a hatalmat, de megtartva azokat a kiváltságokat, amiket ő is biztosított ellenzékének. A 2002-es választás tétje, úgy tűnik, sokkal nagyobb a Fidesz számára. Az elmúlt hetek ellenzéket érintő botrányai ezt jól jelzik, a kérdés csupán az, milyen messzire hajlandó elmenni a Fidesz azért, hogy megtarthassa a hatalmat. Minél sötétebbre festi ugyanis ellenfeleit, a szocialistákat és a szabad demokratákat, annál inkább úgy érzi, hogy morálisan minden eszköz bevetése igazolható. Ebből a szempontból két körülményre érdemes figyelni: az egyik az erőszakszerveken belüli látványos fizetésemelések, a másik a politikai ellenfelet "mocskos gyilkosnak" nevező retorika megjelenése – mindkét jel izgalmas tavasz közeledtét mutatja.
2001. 11. 23. (V/47)
