Guy Verhofstadt belga és Ariel Saron izraeli kormányfő. Eligazítás Fotó: Reuters
Powell kiindulópontja a palesztin erőszak és terror felszámolása a Közel-Keleten. A palesztin fegyveres felkelés és az Izrael-ellenes uszítás a Palesztin Hatóság ellenőrizte területeken és az arab országokban ugyanis kizárja a békés megoldást, és illuzórikussá teszi a tűzszünet megvalósítására irányuló erőfeszítéseket. A külügyminiszter szerint Arafatnak és a Palesztin Hatóságnak százszázalékos erőfeszítést kell tennie a palesztin terror és erőszak megfékezésére. A "százalékban mért erőfeszítés kifejezése" még a Clinton–Albright kettős találmánya, ám Powell szerint az eredményeket nem a szándékokban, hanem valóságos tettekben kell mérnünk. Powell egyben kifejtette, hogy bármennyire is legitimek a palesztinok követelései, ameddig terrorral és erőszakkal akarják kikényszeríteni azok teljesítését, addig nem hallja meg ezeket a hangokat senki sem.
A palesztinoknak – Powell szerint – minden kétséget el kell oszlatniuk egyszer s mindenkorra afelől, hogy elfogadják Izrael mint zsidó állam legitim létezését a térségben. "Világossá kell tenniük, hogy a céljuk nem egy Izrael helyén, hanem annak szomszédságában létező palesztin állam, amely teljes mértékben számításba veszi Izrael biztonsági szükségleteit" – jelentette ki az amerikai külügyminiszter. Nemcsak a palesztinoknak, de az arab világnak is világossá kell tennie Izrael elfogadását, és el kell köteleznie magát a békés rendezés mellett.
Az Izrael által elfoglalt palesztinok lakta területek "megszállásának" felszámolása és a palesztin állam megteremtése kizárólag a tárgyalások által érhető el. Az elképzelés szerint Izrael és "Palesztina" békében és biztonságban él együtt a térségben, békés és biztonságos határok között. Powell az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. és 338. határozatára utalt, melyeknek a nyilatkozat szerint is a tárgyalásos folyamat elvi alapjául kell szolgálniuk.
Powell felidézte az 1991-es madridi békekonferencia légkörét, Oslót, de nem említette Camp Davidet, és nem hozta szóba a béketeremtés clintoni paramétereit sem, mint ahogy nem érintette Jeruzsálem kérdését és a menekültek problémáját, amelyről – szerinte – a feleknek a végső rendezés keretében maguknak kell megállapodniuk. Ennek köszönhetően Izraelben jó fogadtatásban részesült a beszéd, bár kifogásolták, hogy Powell nem szólt arról, hogy az izraeli megszállás az arab világ által végrehajtott fegyveres agresszió egyenes következményeként jött létre Izrael jogos védelmében. Ettől eltekintve Peresz Powell nyilatkozatát pozitívnak minősítette, amely "tele van jó szándékkal". Powell mondandója az izraeli miniszterelnöki hivatal szerint is konstruktívnak tekinthető. Saron szerint Izrael célja is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. számú határozata alapján biztonságos határok között élhessen, "de – tette hozzá a kormányfő – Jeruzsálemmel mint örökös és oszthatatlan fővárosával".
Powell kritikája ellenére a Palesztin Hatóság vezető tisztségviselői annak világos jeleként üdvözölték a beszédet, hogy az Egyesült Államok közvetlenül is szerepet vállal a közel-keleti békefolyamatban. Abu Sarif, Jasszer Arafat tanácsadója a Jerusalem Postnak kijelentette, hogy "Izraelnek véget kell vetnie a megszállásnak, és az izraelieknek el kell fogadniuk egy szuverén és életképes palesztin állam gondolatát a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata alapján. Powell kétségkívül világossá tette, hogy az araboknak és a palesztinoknak garantálniuk kell Izrael békéjét és biztonságát, míg Izraelnek el kell ismernie egy szuverén és életképes palesztin államot az 1967-ben elfoglalt területeken" – nyilatkozta Arafat tanácsadója.
Mindeme folyamatok alapja a CIA-főnök, George Tenet által kidolgozott terv, amely a tűzszünetet az izraeli és a palesztin biztonsági szolgálatok együttműködésére alapozta. Powell már e hét végén a térségbe küldi William Burnst, a Közel-Kelettel foglalkozó helyettesét, Anthony Zinni nyugalmazott tábornok kíséretében, a tűzszünet elérésére. Zinni Powell jó barátja, korábban a Perzsa-öböl ügyeivel foglalkozott, ám mostani küldetése során ismerkedik először az izraeli–palesztin konfliktussal. Remény szerint addigra létrejönnek a tárgyaló küldöttségek mindkét oldalon. Izraeli részről Ariel Saron vezeti majd a küldöttséget, de helyet kap benne Simon Peresz külügyminiszter is. Lapzártáig nem vált ismeretessé, hogy ki vezeti majd a palesztin küldöttséget. A Powell nyilatkozat nagy pozitívuma – az elemzők szerint –, hogy felfedezte, hogy a palesztin kérdést nem lehet megoldani az Izrael-kérdés megoldása nélkül.
Powell felszólította az Európai Uniót, az arab országokat, különösen Egyiptomot és Jordániát, valamint Oroszországot, hogy működjenek együtt az elképzelések megvalósításában. Különösen az unió "ég a vágytól", hogy az Egyesült Államok mellett aktívabb szerepet vállalhasson a közel-keleti rendezésben. Bizonyára nem véletlen, hogy a napokban magas szint? küldöttség látogatott a térségbe Guy Verhofstadt belga miniszterelnök és Louis Michel külügyminiszter, Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és Javier Solana, az európai külügyek irányítója részvételével. A tárgyalások, majd az azokat követő sajtótájékoztató feszült hangulatban telt, miután Saron miniszterelnök visszautasította az európaiak javaslatát, hogy azonnal lássanak neki a Mitchell-jelentés ajánlásainak megvalósításához.
A javaslat szerint nincs szükség sem a hétnapos tűz- és uszítás-szünetre, sem a hathetes átmeneti nyugalom időszakára, hanem bizalomerősítő intézkedésekkel együtt a politikai tárgyalásokkal kell rendezni a konfliktust. A Tenet-terv és a Mitchell-ajánlás szakaszait tehát nem egymást követő, hanem egymásba folyó szakaszokként kell értelmezni. E javaslat lényege, hogy felmentse Arafatékat a terror és az erőszak, valamint az uszítás felszámolásának kényszere alól, Izraelt viszont arra kényszerítse, hogy a palesztin gyilkosságok és népirtás közepette is a béke feltételeiről tárgyaljon. Saron ezt határozottan elutasította: "Nem gondolom, hogy megvalósíthatjuk a békét a terrorizmus és az ellenségeskedések teljes megszüntetése nélkül. Ez nem fog működni."
Az Izrael és az unió közötti feszültséget további két ügy fokozta. Az egyik, hogy a héten tárgyal az EU-bizottság arról a javaslatról, mely szerint az Izrael által ellenőrzött Nyugati Parton gyártott izraeli termékektől az unióban megvonnák a vámmentes státust, ezzel a palesztinok mellett voksolva egy olyan kérdésben, amelyet a végső tárgyaláson a feleknek maguknak kell eldönteniük.
Emellett egy belga bíróság, amelyik huszonhárom arab személy panaszára büntető eljárást indított Ariel Saron ellen, november végére beidézte őt a sabrei és satillai palesztin menekülttáborban elkövetett háborús és népellenes bűnök miatt. Saronnak e szerepét a BBC Panorama programja korábban részletesen ecsetelte, a filmet – szintén nem véletlenül – a héten vetítette az egyik televíziós csatorna Brüsszelben. Annak ellenére, hogy egy izraeli vizsgálóbizottság minden vád alól felmentette a kormányfőt, aki egyébként semmilyen szerepet nem játszott a vérengzésben. Ez a modern "kútmérgezési história" csak erősítette azt az álláspontot Izraelben, hogy az Európai Unió nem tekinthető pártatlan közvetítőnek, így a békefolyamat előmozdításában semmiféle szerepet nem játszhat. A Belgiummal szembeni növekvő ellenérzést jelezte a jeruzsálemi polgármester, Ehud Olmert nyilatkozata is, aki azt követelte, hogy Saron ne találkozzon az általa "gazfickónak" nevezett belga kormányfővel, hanem helyette "küldje inkább a pokolba".
A folyamat elindulásának egyértelm? előfeltétele izraeli részről az "egyhetes csönd", azaz a palesztinok hét napon át tartózkodjanak a terrortól, erőszaktól és az Izrael- és zsidóellenes uszítástól. Ha ez megvalósul, akkor – a Tenet-terv szerint – hat héten át nyugalomnak kell lennie, amelyet az egymással együttműködő biztonsági szolgálatok biztosítanának. Ha ez is megvalósul, akkor kezdetüket vehetik a bizalomerősítő intézkedések mindkét oldalról, amelyek megteremthetik az alapot a konfliktust véglegesen lezáró politikai tárgyalások számára.
2001. 11. 23. (V/47)
