Bulgáriában szintén a meglepetések éve volt az idei. Az új kormány összeállítása némi meglepetést okozott, igaz, csak a politikusoknak, akik nem hitték el a közvélemény-kutatások eredményeit. Miközben a jobb- és baloldal egyaránt a saját győzelmét várta, egy civil csoportok szövetségéből álló, ismeretlen neveket felsorakoztató csoport nyert. Ennek élén a Bulgáriában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő volt király, Simeon állt, aki kis híján abszolút többséget szerzett. Az új köztársasági elnök sem az lett, akire számítottak, hiszen a parlamenti választások nagy vesztesének számító szocialisták elnöke, Parvanov lett az új
elnök. Ezek mellett látható, hogy a kezdeti idegenkedés, mely az exuralkodót és kormányát vette körül, mostanra csökkent.
Macedóniában bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: kiszélesedett az albán konfliktus. A fegyveres harc civil és katonai áldozatokkal járt mindkét oldalon. Mivel a nemzetközi közvélemény elítélte az albánok fegyveres megmozdulásait, ezért a politikai rendezést sürgették. A jó néhány hamvába holt békemegállapodás vége a fegyverek begyűjtésére történt felszólítás és a macedón alkotmány megváltoztatása lett, amely szerint a szlávok mellett az albánok is egyenrangúak. Igaz ugyan, hogy ez a módosítás az itt élő törökökre nem vonatkozik. Új elem volt a konfliktusban, hogy válaszul a fegyveres harcokra tömeges zavargások törtek ki, amelyek során muzulmánok boltjait és házait érték a támadások.
Közben a szomszédos Koszovó tartományban rendeződni látszanak a politikai viszonyok. Megtörténtek a választások, amelyek során a helyi törvényhozás tagjait szavazták meg. Igaz, a nemzetközi közösségnek nyomatékosan ki kellett jelentenie, hogy a tartomány a jövőben is Jugoszlávia része marad. Pristinában, a koszovói fővárosban ma közel négyszáz szerb él, a régi negyvenezerrel szemben. A vidéki szerbek sincsenek biztonságban, s a két település között csak a nemzetközi haderők kísérete alatt közlekedhetnek. A szerb értékek védelme sem megoldott. Több templomot ért támadás, ezért ezeket is a békefenntartók őrzik – nem mindig sikerrel, hiszen a múlt héten is felgyújtottak egyet. Közben ismeretlen fegyveresek egy brit katonát is halálosan megsebesítettek, akinek feladata pontosan egy pristinai szerb templom őrzése volt. A dél-Szerbiából Koszovóba menekült közel tizenkétezer albánból mára csak két-háromezren maradtak, a többiek visszatértek otthonaikba. A tartományi parlament első ülése sikertelen volt, ezért januárban újra próbálkoznak a testület megalakításával. Közben az USA bejelentette, hogy a körülmények miatt a térségben állomásozó tizennyolcezer NATO-katonából hatezret biztosan ki kell vonni, de az is lehet, hogy sokkal többet. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a Boszniában "ideiglenesen" állomásozók kivonásáról azt mondta: "Úgy tűnik, hogy az ilyen küldetések sikere gyakran azt jelenti, hogy soha nem lehet tőlük búcsút venni." A NATO-miniszterek azonban nem egészen így gondolják: szerintük mintegy hatvanezer főnyi kontingenssel lehetne a térséget biztonságban tudni.
Ennek az új NATO-koncepciónak köszönheti Milo Djukanovics montenegrói elnök is, hogy elfogytak régi európai támogatói, akik az elmúlt években az elszakadásra bátorították. Vojiszlav Kostunicával folytatott tárgyalásai alatt – melyek a Szerbiával való kapcsolatok jövőjéről, azaz Jugoszlávia további sorsáról szóltak – üzenetet kapott az EU-tól, amelynek lényege az volt, hogy Montenegró ne számítson külön támogatásra, ha elválik Jugoszláviától. Így biztos nem lesz hamarabb a közösség tagja, mint Szerbia, sőt egy ilyen lépés akár a felvételüket is késleltetheti. Az egységes Jugoszláviának viszont sokkal jobbak az esélyei.
A képlet láthatóan egyszerű, az EU egyre inkább egyként szeretné kezelni az elmúlt időkben igen tragikusan felbomlott területet. A Hágában folyó perek is erről tanúskodnak, ahol a figyelem az igen brutális boszniai háború rémtetteire és azok résztvevőire irányul. Igaz, ez nem kis feszültségeket okoz Horvátországban, Nyugaton azonban erre láthatóan nem érzékenyek.
2001. 12. 21. (V/51)
