Ki emeli fel a családot?
A családi erőszakkal kapcsolatos kutatások mindössze húszéves múltra tekintenek vissza hazánkban, annyi azonban már most megállapítható belőlük, hogy ma Magyarországon közel ugyanakkora esélye van egy asszonynak arra, hogy férje öli meg otthonában, mint hogy ugyanezt egy vadidegen teszi. A téma szakértői szerint az intim kapcsolatokon belül történő brutalitás évezredes jelenség, és sajnos az áldozatok tágabb környezetének hozzáállása sem változott sokat az idők folyamán: nem akarnak róla tudomást venni, mivel nem minden eset vezet gyilkossághoz. Hasonló a helyzet a családi élettel érintkező munkakörök esetében, amikor a tragikus sorsokkal szembesülő pedagógus, orvos vagy védőnő számára – éppen a magánszféra sérthetetlenségének tisztázatlansága miatt – sem evidens az illetékes szervek haladéktalan értesítése. Érdekes megközelítési szempont lehet a felelősség nemek közti megoszlásának a kérdése is, hiszen nem egy esetben áll a családfői agresszió mögött a verbális terrort gyakorló feleség. A felmérések szerint további súlyos problémát jelent, hogy a gyermekbántalmazások és a szülők viharos együttélése egy életen át rányomja bélyegét a gyermekekre, akik nem kívánván követni a rossz példát, felnőttként egyre kisebb hajlandóságot mutatnak a házasságkötésre.
Írásaink:
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »