hetilap

Gyászév

A Nobel-békedíjjal ellentétben, a tudományos és irodalmi díjak esetében ritkán fordul elő a döntés jogosságának megkérdőjelezése, néhány esetben ez mégis előfordult. 

Vitatható, de humánus döntést hozott a Fizikai Nobel Bizottság 1912-ben, amikor Nils Dalén svéd mérnöknek ítélte a fizikai Nobel-díjat, az automata fénybóják feltalálásáért. A bizottság eredetileg Kamerlingh Onnes-nek akarta ítélni az 1912-es díjat, amikor tudomására jutott, hogy Dalén kísérletezés közben megvakult, ezért úgy döntöttek, hogy a díjat neki adják. Kamerlingh Onnes egy évvel később kapta meg a magas elismerést a szupravezetés felfedezéséért és a folyékony hélium előállításáért. 

Utólag tévesnek bizonyult az 1926-os orvosi Nobel-díj odaítélése. A díjat Johannes Fibiger dán patológusnak ítélték, a rákkutatásban elért eredményeiért, ezekről azonban később kiderült, hogy hibásak voltak. Ennek köszönhető valószínűleg az, hogy 1966-ig nem adtak Nobel-díjat rákkutatásért. 1966-ban a díjat F. Peyton Rous és Charles Huggins kapta megosztva, a rák okainak és gyógyítási lehetőségeinek vizsgálatáért. A díjazás érdekessége, hogy Peyton Rous 1911-ben közölte azokat az eredményeket, amiért végül a díjat megkapta, így ötvenöt év várakozás után nyolcvanhét évesen vehette át az orvosi és élettani Nobel-díjat. 

Az 1926-os döntésnél súlyosabb tévedésnek bizonyult az 1949-es orvosi Nobel-díj odaítélése: a díjat Egas Moniz kapta, egyes elmezavarok gyógyítására 1935-ben kifejlesztett halántéklebeny-metszésért. Torsten Wiesel, az 1981-es év orvosi Nobel-díjasa szerint ez a módszer páciensek ezreinek okozott maradandó károsodást, ezért az ötvenes éveket követően nem alkalmazták.

Sokan tartották tévesnek a Kémiai Nobel Bizottság döntését, amikor az 1918-ban Fritz Habernek ítélte a díjat, az ammónia előállítására kifejlesztett módszeréért. Haber ugyanis az első világháború során vezető szerepet töltött be a német vegyi fegyverek előállításában. Haber, erős német patriotizmussal magyarázta háborúbeli aktivitását, a háború kimenetelét személyes tragédiaként élte meg. Tizenöt évvel később azonban már nem számított német hazafinak, a nácik szemében a "zsidó Haber" volt, ezért 1933-ban elhagyta Németországot. (Ezután már csak néhány hónapot élt.) 

A náci rezsim magatartása a Nobel-díjjal szemben egyértelműen ellenséges volt. 1936-ban, azt követően, hogy a náci rezsimet bíráló és ezért koncentrációs tábort is megjárt Carl Von Ossietzky kapta a Nobel-békedíjat, Hitler megtiltotta a német állampolgároknak, hogy elfogadják a Nobel-díjat. Külön érdekesség, hogy a koppenhágai Niels Bohr Intézetet megszálló náci csapatok elől Hevessy György, a magyar származású kémiai Nobel-díjas savban feloldotta James Frank (1925) és Max von Laue (1914) fizikai Nobel-díjasok aranymedálját (egy Nobel-arcképes érem). A háború után az aranyat kivonták a savból és visszaadták a jogos tulajdonosoknak. 

Mai szemmel szinte hihetetlennek tűnik, hogy Albert Einstein nem kapott Nobel-díjat már első alkalommal, amikor a díjra jelölték. Einsteint ugyanis hosszú éveken át terjesztették elő a fizikai Nobel-díjra a relativitáselméletért, a díj odaítélését azonban minden alkalommal megakadályozta az 1911-es év orvosi és élettani Nobel-díjasa, Allvar Gullstrand. Gullstrand, aki a szem vizsgálatáért kapott Nobel-díjat, remek kísérletező és kiváló matematikai, fizikai ismeretekkel bíró kutató volt, nem hitt azonban abban, hogy a relativitáselmélet kiállja az idő próbáját. A problémára, a fiatal akadémiai tag, C. W. Oseen talált megoldást, aki azt javasolta, hogy Einsteint a fényelektromos hatás felfedezéséért jutalmazzák a fizikai Nobel-díjjal. Ez ellen végül Gullstrandnak sem volt kifogása, így 1921-ben Einstein megkapta a régóta "esedékes" Nobel-díjat.

A Nobel-díj történetében többször előfordult az is, hogy a Nobel-bizottságok olyan személyeknek ítélték oda a díjat, akik egy más felfedezésért korábban már részesültek a rangos elismerésből. A legismertebb példa Marie Curie, aki a radioaktivitás területén végzett vizsgálataiért kapott fizikai Nobel-díjat férjével, Pierre Curie-vel illetve Henri Becquerellel megosztva, majd 1911-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazták a rádium és polónium felfedezéséért. Míg Marie Curie két tudományágban kapott egy-egy Nobel-díjat, John Bardeen az első olyan tudós, aki egy tudományterületen tett olyan forradalmi felfedezéseket, amelyeket Nobel-díjjal "kellett" jutalmazni. Bardeen 1956-ban a tranzisztor feltalálásáért kapott Nobel-díjat, 1972-ben a szupravezetés elméletéért. Bardeen karakterére jellemző, hogy amikor a nyolcvanas években egy barátja megkérdezte tőle, hogy milyen érzés a tranzisztor feltalálójának lenni, amikor a hétköznapi életben körülvesznek minket a tranzisztoros készülékek, Bardeen röviden csak azt válaszolta, hogy már nem is tudja, hogy hogyan is működik egy ilyen tranzisztor. John Bardeent Frederick Sanger követte a kétszeres Nobel-díjasok sorában, aki 1958-ban az inzulin szerkezetének meghatározásáért, majd 1980-ban a DNS szerkezetének biológiai és kémiai analízisében tett fejlesztéseiért kapott kémiai Nobel-díjat. Ugyancsak kétszeres Nobel-díjas volt Linus Pauling, aki 1954-ben a kémiai kötés tanulmányozásáért kapott kémiai Nobel-díjat, majd 1962-ben Nobel-békedíjban is részesült.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek