A ballisztikus rakétákat műholdak fellövésére is használják. Oroszország és az öt ellensége Fotó: Reuters
A doktrína nyilvános részeit Szergej Ivanov ismertette a legfelsőbb vezérkar ülésén Moszkvában október 6-án. Eszerint a hadiipari reform keretein belül kezdett gyökeres változtatások foganatosítása megtörtént, és az elért eredményekkel lehetővé vált a fegyveres erők számára, hogy túlélési technikák után a teljes érték? hadiipar felépítésének feladata következzék. A miniszter szavaiból egyrészt kiderült, hogy a gyökeres változtatások alatt a több évtizeden át tiszteletet parancsoló orosz hadsereg létszámának egyharmadra való csökkentése értendő, másrészt az is, hogy a jövőben nem lesz további leépítés, "a létszám a védelemhez szükséges szinthez lett igazítva".
Oroszországban a hivatalos médiaadatok szerint jelenleg egymillióan szolgálnak a honvédség kötelékében, az Egyesült Államokban 1 millió 367 ezren, Kínában pedig 2 millió 310 ezren. Igaz, ha a lakosság számával is összevetjük ezeket az adatokat, kiderül, hogy Oroszországban minden 147. ember katona, Amerikában minden 205., míg Kínában minden 559. Ilyen számítás szerint a legmilitarizáltabb államnak Észak-Korea számít, ahol minden 22. ember szolgál a katonaságnál. Ez még a néhai Szovjetunió készültségi szintjét is meghaladja, ahol minden 80. ember látott el katonai feladatokat. Noha Oroszország a jelentős állománycsökkentések után is erősen militarizált államnak számít, a leépítés nem folytatódik tovább: ez, úgy tűnik, a doktrína egyik fő elvi álláspontja.
Egy másik, még fontosabb állásfoglalás pedig kimondja, hogy Oroszország a saját és szövetségesei biztonsága érdekében jogot formál arra, hogy megelőző csapást mérjen ellenségeire. Elvileg ez teljesen megegyezik az Egyesült Államok doktrínájával, úgyhogy ebben nem történt újítás az oroszok részéről. Ennek első ízben történő nyilvános bejelentése azonban bizonyára okozott némi nyugtalanságot Oroszország nyugat-európai partnereiben. Elképzelhető, hogy Szergej Ivanov épp az ő megnyugtatásuk céljából utazott Amerikába a Colorado Springsben tartandó NATO-találkozóra, ahol a tagországok védelmi miniszterei gyűltek össze. A média beszámolói szerint Ivanov hangsúlyozta, hogy ez a bizonyos megelőző csapás, melyet ellenségeikre mérnének szükség esetén, nem atomfegyverekkel történne. "Ezekre a fegyverekre mi úgy tekintünk, mint az ellenünk és szövetségeseink ellen irányuló agresszió visszaszorításának politikai eszközére. Szövetségeseink, ha nem is sokan, de vannak."
Ivanov azokra a volt szovjet tagállamokra gondolt, melyek Oroszországgal közös védelmi egyezményt írtak alá, nem pedig a nyugati partnerekre – így hát valószínű, hogy noha a kormányhoz közel álló orosz sajtó úgy értelmezte Ivanov szereplését, mint amit az európai kollégák megértéssel, sőt helyesléssel fogadtak, azért kétséges, hogy teljes mértékben sikerült-e a megnyugtatásuk. Már csak azért is, mert a Nyugathoz történő mind erősebb közeledés ellenére Oroszország új doktrínájában van néhány nyilvánvaló ellentmondás. Főleg az, hogy nem zárja ki magával a NATO-val, illetve az Egyesült Államokkal való konfliktust. Igaz, néhány elemző szerint ez csak amolyan "belső használatú kitétel" az orosz tábornokok és a társadalom egy részének megnyugtatására – akikről tudni kell, hogy továbbra sem táplálnak bizalmat a NATO és Amerika iránt, főleg azt követően, hogy a balkáni és iraki konfliktus idején Oroszország véleményét mellőzték.
Bár Ivanov miniszter biztosította az egybegyűlteket afelől, hogy a megelőző csapás során nem kerül bevetésre atomfegyver, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Oroszország semmilyen körülmények között nem nyúl ehhez a lehetőséghez, főleg ha "semmilyen más eszköz nem lesz képes megakadályozni a saját és szövetségesei biztonságának veszélyeztetését". Erről is nyíltan szól a doktrína, és ami azt illeti, diplomáciai szempontból ez teljes mértékben igazolható. Sajnos a hidegháború óta eltelt idő nem azt bizonyítja, hogy a világban nagyobb lenne a biztonság, sőt újabb veszélyekkel kell szembenézni, többek közt Oroszországnak is.
Ivanov szavait Putyin is megerősítette az október 6-ai moszkvai ülésen. Az orosz elnök, mint ahogy régebben is, úgy ítélte meg, hogy országa biztonságának garanciáját nagy hatóerejű, több töltetet hordozó stratégiai rakéták jelentik. Annak ellenére, hogy ezek egy részét megsemmisítették, elég nagy mennyiség van olyan rakétákból is, melyek még a szovjet időkben készültek, de "szárazon", vagyis töltetlenül tárolták őket, és még mindig a legkorszer?bbek közé tartoznak. A média kommentárjai szerint például a Sztilet SZSZ–19-es rakéták közül, melyekből jelenleg 136 őrzi Oroszország területét, elég tíz darab, hogy bármely ország összes gyárát lerombolja. A Szatana, a Szkalnel és a már említett Sztilet ellen még a teljesen elkészült amerikai rakétavédelmi rendszer sem tudna garantált védelmet nyújtani – talán ez is az oka annak, hogy Moszkva nem ellenzi már, hogy Washington kilépjen az addigi védelmi egyezményből, és új rakétavédelmi rendszert építsen magának. Úgy látszik, a Szovjetunió olyan hatásfokú atomfegyvert hozott létre, amely által a rendszerváltás után tizenkét évvel még a legyengült Oroszország is halálos csapást tud mérni bármely államra.
Azt pedig, hogy kitől is tart Oroszország, megtudható A katonai reform fő álláspontjai cím? írásból, melyet a Politikai és Katonai Elemzések Intézete (PKI) tett közzé az interneten. Eszerint az oroszok felé öt fő irányból várható fenyegetés. Az első: Kína; ha nem is a közeljövőben, de valamikor biztosan várható a konfliktus, mely a rendkívül nagy népesség? és ugrásszerűen fejlődő gazdasággal rendelkező ország, illetve a szibériai, szinte néptelen, azonban természeti kincsekben igen gazdag, hatalmas területek miatt kialakulhat.
"A kommunista Kínával való lehetséges konfrontáció az egyedüli, melynek során elkerülhetetlen a hagyományos honvédelmi alakulatok, mint például szárazföldi csapatok, légierő és a flotta tömegméret? bevetése – írják orosz elemzők, és így folytatják: – Egy ilyenfajta háború esetén számolnunk kell az ellenfél nagymérték? létszámbeli fölényével, és valószínű, hogy egyfajta ötödik
hadosztállyal is (a kínai diaszpórával és a kommunizmus oroszországi híveivel)."
A második fő fenyegetést a nemzetközi terrorizmus jelenti, Oroszország szemszögéből pontosítva és nevesítve: a Szaúd-Arábiából és Pakisztánból irányított és pénzelt iszlám terrorizmus. A Szergej Ivanov által említett preventív csapás elsősorban őrájuk vonatkoztatható. Az interneten megjelent dokumentum szerint ehhez atom-tengeralattjárókon szállított, nagy pontosságú stratégiai rakétákat vetnének be.
A harmadik számú fenyegetés nem más, mint az "Oroszországgal határos és vele baráti államok területére az ENSZ-egyezmény megszegésével történő katonai behatolás". A balkáni és iraki konfliktus után érthető, hogy egy ilyen lépés elsősorban a NATO és az Egyesült Államok részéről várható. A védekezés módja – mint a fentebb leírt iszlám veszély esetén.
A negyedik veszélyforrásként egyébként épp a NATO és Amerika részéről jövő támadás szerepel, ennek azonban maguk az elemzők kevés valószínűséget adnak, mind a közeli, mind a távoli jövőben. Sőt, olyan feltételezés is van, mely szerint a NATO-blokk a két utolsó keleti bővülésével jelentősen veszített harcképességéből, így hát ellenségként csak Amerika léphetne fel, de az is csak abban az esetben, ha Oroszországban kommunista vagy szélsőséges nacionalista erők jutnának hatalomra.
Az utolsó, ötödik fő fenyegetés egy "tömegpusztító fegyverrel való támadás bármely ország részéről, melynek van ilyen a birtokában, vagy szeretne ilyet birtokolni".
Ami a veszélyforrások megállapítását illeti, a PKI és az orosz védelmi miniszter, illetve az elnök álláspontja megegyezik; ez azonban már egyáltalán nem mondható el a katonai reform lényegi kérdéseivel kapcsolatosan.
A PKI szerint a jelenkori orosz fegyveres erők semmilyen szinten nem felelnek meg a kor követelményeinek, megreformálásuk pedig megvalósíthatatlan feladatnak tűnik; egy új hadsereg létrehozása csakis a "mostaninak teljes feloszlatásával egy időben lehetséges".
Sajnos úgy tűnik, hogy a védelmi miniszter optimista értékelésével szemben inkább a független elemzők járnak közelebb az igazsághoz.
Bármilyen érdekes is az új doktrína, jól tetten érhetők benne a nyilvánvaló ellentmondások, melyek akadályozzák, hogy az oroszoknak is igazi, civilizált államhoz méltó, professzionális hadseregük legyen: korszer? háborút csak a korszer? technikához értő katonák tudnak vezetni. A "professzionális alapon" álló katonai szolgálat bevezetéséről esik ugyan szó a doktrínában és a hivatalos nyilatkozatokban, de lényegében ma is kényszer? behívásokkal biztosítják a katonák létszámát. Annak ellenére, hogy ezt a módszert egyre kevésbé igazolják eredmények, a tábornokoknak nehéz lemondani róla. Hiszen egy szerződéses zsoldossal szemben a behívott honvéd csak egy szinte teljesen jog nélküli ember, gyakran ingyen munkaerő.
Nehéz átállítani a tábornokok gondolkodását, de ugyanez elmondható a hadiipari ágazat vezetőiről is: egyik képviselőjük a doktrína kihirdetését követő sajtókonferencián amolyan "szovjetes" szellemben egyenesen azt találta mondani, hogy az állam helyét a globalizálódó világban annak katonai potenciálja garantálja. Vagyis nem a fejlett gazdaság a valami, hanem a fegyver.
Egy másik példa a doktrína régi típusú értelmezésére az volt, mikor a duma újra elfogadta azt a rendeletet, mely kötelezővé teszi az iskolákban a katonai alapismeretek oktatását, amelyet a Szovjetunió széthullásakor már egyszer eltöröltek. Az oktatásügyi miniszter ugyan ellenezte, de a védelmi bizottság erősebb volt. Kosztyikov elnöki megbízott a dumában így érvelt a határozat bevezetése mellett: "Mikor iskolás voltam, még nem gondoltam, hogy valaha tábornok leszek. A katonai alapismeret-órák azonban sosem zavartak
"
Hát ilyen ez a régi-új doktrína.
2003. 10. 17. (VII/42)
