Fejtő Ferenc: "A gondolkodás a hosszú élet titka!" Fotó: Sz. L.
– Ötven éve indult az integráció. Milyenné lett mára, és milyen időszakát éli ma Európa? Hanyatlik, stagnál, vagy felívelő korszakban van?
– Ha nem is egyenletesen, de növekszik, és küszködik a növekedés szülte zavarokkal, túlkapásokkal és problémákkal. Úgy tűnik most számomra, hogy e bővüléssel és célkitűzéseivel – persze, ha megvalósítják azt – magasabb szintre juthatnak az Európában élő emberek. Esetleg a demokrácia magasabb fokára is. Az alapítók ötven évvel ezelőtt nem gondoltak arra, hogy egy egységes alkotmányt adjanak a naggyá épülő kontinensnek. S arra sem, hogy egy elnöke legyen, közös külügyminisztere és hadügyminisztere.
– Nincs még alkotmánya Európának. Sok különbözőség, ellentét, és sok egymásnak feszülő érdek szabdalja keresztül-kasul a kontinenst. Gondolok arra, hogy nagy ország és kicsi, észak és dél, szegény és gazdag, vagy katolikus és protestáns. Összhangba, egy nevezőre lehet-e majd hozni ezeket az erőket?
– Nem vagyok jós, de azt mondhatom, hogy a földi paradicsomot nem fogja az unió megvalósítani. Európa, az emberiség idáig csak azt mutatta meg, hogyan tudja ezt a darab földet pokollá változtatni. De arra nem vállalkozik, hogy megmutassa, a pokolból hogyan lehet paradicsomot csinálni. Biztos vagyok benne, hogy komoly krízisek és konfliktusok várnak ránk. De a már eddig is sok válságot átélt Európa hatalmas zökkenőkkel ugyan, de mindig továbbhaladt. És volt, amikor pozitív értelemben. Ami a vallási különbözőséget illeti: az a tény például, hogy körülbelül harmincmillió muzulmán él a huszonöt tagú Európában, is bizonyítja, hogy a katolikusok és a protestánsok nem igényelhetnek maguknak az alkotmányban semmiféle elsőbbséget. Az alkotmányban minden belépő nemzet állampolgára egyenlő. Ez vonatkozik mindazokra a konfliktust okozható tényezőkre is, amelyeket az imént említett. Az egységes Európa szociálpolitikájában benne van az a célkitűzés, az a törekvés, hogy a kirívó egyenlőtlenségeket fokozatosan csökkentse, felszámolja.
– Valóban úgy gondolja, hogy például a szegény–gazdag ellentét idővel megszűnhet az unióban?
– Inkább csak annyit mondok, hogy meg lehet gyorsítani e konfliktusok kezeléséhez vezető utat, ha végérvényesen nem is lehet kiküszöbölni. Pár ország ezt kitűnően teszi. Vannak országok, melyek lassabban, vannak, amelyek gyorsabban érnek el olyan jólétet, ahol már kellemes élni. Az elmúlt napokban csodálatosan tört rá Párizsra az áprilisi tavasz. Optimista kedvemben talált a kérdéseivel. Ezek a napsugarak mindig reménységgel töltenek el, bár a túlzott optimizmusomra néhányszor már ráfáztam. Mégis azt kívánom az olvasóknak, gondolják meg: mégis jobb mosolyogni, mint sírni, jobb reménykedni, mint keserűnek lenni. Visszatérve Magyarországra, talán a mezőgazdaság, a vidék számára lesz igazán nagy próbatétel a csatlakozás. Ha a magyarok figyelembe veszik azokat a tapasztalatokat, amelyekkel a régebbi uniós országok rendelkeznek, ha gyorsak lesznek, és ha valóban kihasználnak minden lehetőséget, akkor jobb helyzetbe hozható a magyar mezőgazdaság, mint amilyenben most van. Itt van például Franciaország, aki annak idején igazán haszonélvezője volt az európai mezőgazdasági politikának. És mára ott tart, hogy a kezdeti sikerektől, a túl sok pénztől megszédült és pazarlóvá lett. Ma sok esetben nem azok kapják a pénzt, akik valóban tudnának vele termelni, hanem azok, akik nem is szorulnak rá. A Le Monde egyik múlt heti őszinte, tényfeltáró vezércikke erről szól, és arról, hogy a mezőgazdaság rossz és korrupt pénzelosztó politikáján változtatni kell.
– Ezekben a napokban zajlik Berlinben egy, az európai antiszemitizmus újjáéledésével foglalkozó világkonferencia. De mindenféle gyűlölet (Amerika-ellenesség, kisebbségellenesség, Izrael-ellenesség) újra megerősödni látszik. Lát esélyt arra, hogy Európa ebből valaha kikeveredjen, és élhetőbb, nyugodtabb irányba mozduljon?
– A gyűlölet, hogy is mondjam, nem kreatív. De mivel nem vagyunk angyalok, és bármilyen szépen deklarálja is az egyesült Európa, hogy a békére, szeretetre, türelemre épít, az ember gyarlóságára, aljasságára és gyűlöletére bizton számíthatunk. Most jött el az a pillanata Európának, amikor talán okul a múltból. Gondolok például Mádl elnök úr és a miniszterelnök úr
Páva utcai beszédére, de gondolok arra is, hogy Ausztriában nem egy Haiderrel cimboráló, hanem egy szociáldemokrata politikus lett a köztársasági elnök. De ilyen irányba látszik
elmozdulni Olaszország is. Én hiszek a demokrácia jövőjében, mert hiszek az emberiség jövőjében. De mondom, tavasz van, gyönyörű, és lehet, hogy szebben látom az uniós jövőt. Egy viszont biztos, aki a gyűlölet szításán fáradozik, aki ebben látja élete célját, aki ebben látja a jövőt, az a halálra spekulál. Nem csak saját és társai halálára. Nemzete halálára is.
2004. 04. 29. (VIII/18)
