A gazdasági és pénzügyi stabilizáció fenntartásának érdekében kötött szerződést az unió két legfontosabb állama, Németország és Franciaország ismételten megszegte. A pesszimisták pedig azt vélik, hogy az Európai Unió egymást kizáró ígéreteket tesz az európai népeknek. Egyrészt integrációt ígér, másrészt respektálni akarja a
tagállamok külön jogait. Egyrészt új tagokat bocsát be, másrészt az együttműködés elmélyülését ígéri. Tervezett alkotmánya egyrészt polgárainak egyéni szabadságjogait biztosítja, de mint a tagállamok közötti szerződés jön létre. Közös valutát helyez kilátásba, mely azért mégsem általános. Közös biztonságpolitikát hirdet, mely egyrészt a NATO-nak ígér hűséget, de a tagállamok szuverenitására is ügyel.
Az Európai Unió a múltban több-kevesebb sikerrel folytatta az "így is, úgy is" politikáját. Ez a jövőben nem fog menni, mert nehéz problémák várnak megoldásra. Mennyi terhet lehet közösen elviselni? Hol legyenek az Európai Unió földrajzi határai? Hogy áll a jogosság és az igazságosság elve?
A magyar és a lengyel parasztok egyelőre a francia és ír parasztoknak kijáró segélyeknek csak egynegyedét fogják kapni. Miért? Mert évek óta tartó viták ellenére a nemzeti önzés mindeddig megakadályozta az unió mezőgazdasági politikájának reformját.
A Konvent alkotmánytervezete kétségtelenül választ ad sok vitás kérdésre. De mi lesz ebből a tervezetből, egy valódi, minden tagállamot kötelező alaptörvény? Itt van például a vitás kérdések eldöntésének problémája, melyre az alkotmánytervezet egy demokratikus, a tagállamok lakosságszámát figyelembe vevő megoldást javasol. Ez a lengyeleknek és a spanyoloknak nem tetszett, amiért az angol külügyminiszter azt javasolta, hogy halasszák el a döntést 2009-ig. Európa köves, kanyargós úton botladozik, és néha úgy tűnik, mintha a madridi bombamerénylethez hasonló megrázkódásokra lenne szüksége, hogy ráébredjen maga által szabott feladatára, konkrétan az EU-alkotmány megvalósítására.
"A kompromisszum még nem kapituláció" – jelentette ki Leszek Miller az EU legutóbbi csúcstalálkozóján, aki akkor még Lengyelország miniszterelnöke volt. Most, hogy a spanyolok és a lengyelek ellenállása lanyhul, kilátás van arra, hogy a kormányfők júniusig megegyeznek. Az EU-alkotmány életbelépése azután már csak idő kérdése, mert huszonöt nemzeti parlamentnek kell azt elfogadnia.
A csak tessék-lássék integráció másik példája a közösnek tervezett gazdaság- és pénzügypolitika, mely a Komissió volt elnökének, Jacques Delorsnak elképzelése szerint tartós gazdasági fellendülést, erős közös valutát és általános jólétet biztosított volna. Igaz ugyan, hogy tizenkét országban euróval fizetünk, de közös pénzügyről szó sincs, ezen a téren a kormányok igyekeznek külön utakon járni. Mindenesetre most jogos remény van az Irak elleni háborúval kapcsolatos szakadék áthidalására, melynek elmélyítéséhez amerikai kormánykörök is hozzájárultak Donald Rumsfeld definíciójával a "régi" és az "új" Európáról, és Bush elnök ismételten elhangzott kijelentése is, mely szerint: aki nem áll mellénk, az a terroristákkal tart – tehát, aki nincs velünk, az ellenünk van. De ezen remélhetőleg túljutottunk, mert időközben a – régi – Európa politikusai is észrevették, hogy a kommunista elnyomást átélt kelet- és kelet-közép-európai nemzetek nem az amerikai hegemónia hívei, csak éppen ellene vannak mindennem? Amerika-ellenességnek.
Még egy szót a valamennyiünket fenyegető terrorizmusról. Téves és a spanyolok számára sértő az a nézet, hogy a spanyol választások eredménye a terrorizmus győzelmét jelenti. Spanyolországban nem a terror, hanem a demokrácia, a választók demokratikus érettsége győzött, mert nem hagyták magukat téves információkkal félrevezetni.
Giscard d\'Estaing egyik beszédében arra figyelmeztette Európa vezető politikusait, hogy az európai szellemben megalkotott alkotmánytervezeten csak ennek a szellemnek figyelemben tartásával szabad változtatni. A valóság sajnos az, hogy az "európai szellem" védekezésre szorul, és visszavonulóban van. Az Európai Unió vívmányai, a szabad belső piac, az utazás és a letelepedés szabadsága és a különböző segélyek időközben magától értetődőek lettek. Most inkább hibái, gyengéi kerülnek előtérbe, így a brüsszeli bürokrácia komplikált lassúsága vagy a demokratikus berendezés hiánya.
"Európa sohasem lesz egy közös politikai szándékkal rendelkező hatalom – mondta nemrég Michel Rocard volt francia miniszterelnök –, viszont a béke és a jogrend hazája lesz" – tette hozzá, ami valóban nem csekélység, hanem nagy eredmény. Mindebből az tűnik ki, hogy Európának nem pátoszra, hanem sok apró sikerre van szüksége. A közösségi érzés pedig hosszúlejáratú politikai feladat. Ennek elengedhetetlen feltétele a közös történelmi tudat kialakulása, annak a tudata, hogy az európai nemzetek sorsa történelmük során elválaszthatatlanul egybefűződött. Európa határai pedig ott vannak, amelyen túl a közösségi érzés és a közös történelmi tudat már nincs érvényben.
(a szerző történész)
2004. 04. 29. (VIII/18)
