A meglepetés esélye

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke. Jó vezetőnek tartják Fotó: Vörös Szilárd

Miközben a politikusok egyrészt azt bizonygatják, hogy az európai parlamenti választások arról szólnak, hogyan tudjuk Magyarország érdekeit jobban képviselni Brüsszelben és Strasbourgban, a szemünk előtt egy mind élesebbé váló kampány bontakozik ki. Ez nem is lehet másként, hiszen a rendszerváltás óta most először fordul elő, hogy a kormányzás félidejében ilyen széles kör? megmérettetésen kell átesniük a parlamenti pártoknak. Bármilyen alacsony is lesz a részvételi arány a 13-ai szavazás alkalmával, bizonyos, hogy eredményei hitelesebben tükrözik majd az ország politikai térképét, mint bármilyen közvélemény-kutatás. Az is előre látható, hogy amelyik párt megnyeri ezt a választást, nagy lépést tesz a 2006-os választások megnyerése felé.

Az elemzések világosan mutatják, hogy az emberek jelentős része szeret a győztes oldalon állni, ezért tapasztalható az, hogy a választásokat követően megtartott közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választók szívesen emlékeznek úgy, hogy a győztesre szavaztak. Amikor a kutatók felteszik néhány héttel a választás után a kérdést, hogy melyik pártra szavazott a megkérdezett a választásokon, a tényleges győztes szavazati aránya mindig magasabb, mint a választásokon elért tényleges eredmény. Ezért adhat az európai parlamenti győzelem nagy lendületet a legtöbb mandátumot szerző pártnak.

A Fidesz politikusai a néhány héttel ezelőtti, a számukra nagyon kedvező közvélemény-kutatási eredmények láttán már fel is vetették az időközi országgyűlési választások szükségességét. Az akkori adatok fényében úgy tűnt, hogy a 24 európai parlamenti hely közül a Fidesz 14 vagy akár 15 helyet is megszerezhet, míg az MSZP mindössze 8-10 helyre számíthat, a kisebb pártok közül az SZDSZ-nek mutatkozott esély 1 hely megszerzésére.

(Volt ugyan egy olyan felmérés is, amely az MDF mandátumszerzését sem zárta ki, ezt azonban más kutatások nem támasztották alá.)

A Fidesz biztos sikerét előre vetítő márciusi helyzet sajátos politikai fejlemények következtében állt elő. 2003-ban az MSZP fokozatosan elvesztette támogatóinak egy jelentős részét, miközben a Fidesz támogatottsága hosszú hónapokon keresztül nem, vagy csak alig növekedett. A költségvetés elfogadását követő pénzügyminiszter-váltás, a kedvezőtlen gazdasági mutatók és az ezek következtében szükségessé váló megszorító intézkedések tovább taszították az MSZP-t a lejtőn, miközben a Fidesz támogatottsága elkezdett emelkedni. Ebben jelentős szerepe volt a 2002-es választási vereség után háttérbe vonuló Orbán Viktor újbóli színre lépésének, aki az év elején intenzív kampányba kezdett, szinte minden televízió- és rádiócsatorna jelentős műsorában megjelent, majd a "Nemzeti petícióval" országos road-show-t is kezdett.

Ebben a helyzetben szólalt meg az MSZP leghűségesebb szövetségese, Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, aki jól sikerült megnyilatkozásaival már az előző választás előtt is nagy szívességet tett az MSZP-nek. Ezúttal arról nyilatkozott, hogy az MSZP választási veresége esetén nyilvánvalóvá válik a jelenlegi kormány alkalmatlansága, és indokolt lehet egy új választás. Ez a nyilatkozat ismét az MSZP-nek kedvezett, hiszen a Fideszt kifejezetten destruktív színben tüntette fel, ráadásul, ha van valami, amit a választók többsége és mindenekelőtt a gazdaság szereplői nem szívesen látnának, az a folyamatos választási kampány a 2004-es évben. A csatlakozást követő politikai de-stabilizáció szinte behozhatatlan hátrányt jelentene az ország számára a Magyarországgal együtt csatlakozó országokkal szemben.

A Fidesz helyzetét további három tényező nehezítette. Az első az európai csatlakozáshoz fűződő viszonyuk. A párt stratégái láthatóan elbizonytalanodtak abban, milyen politikát folytassanak a csatlakozás ügyében. Az egyik lehetséges irány a csatlakozás ellenzőinek és a csatlakozás veszteseinek megnyerése. Ezen felfogás szerint a csatlakozást követően viszonylag nagy arányú kiábrándultságra lehet számítani, a csatlakozás egyes csoportok számára helyzetük romlását, mások számára helyzetük vártnál kisebb mérték? javulását eredményezi, ami összességében egy jelentős szavazói csoportot képezhet. Ezt a várakozást alátámaszthatják a korábbi csatlakozások tapasztalatai, amik azt mutatják, hogy minden kormány, amely bevezette országát az Európai Unióba, a csatlakozást követő választást elvesztette. A Fidesz retorikájában 2003-ban megjelentek olyan euroszkeptikus elemek, amelyek hosszú távon gondolkodva, már a 2006-os választásra készülve a csalódottak voksait voltak hivatottak biztosítani. Az Unióhoz kötődő pozitív várakozások közepette azonban erről a platformról hamar lehátráltak, és leendő pozíciójukat azzal kívánták megalapozni, hogy "a csatlakozás jó, csak ahogyan a szocik csinálják, az rossz" érveléssel állhassanak elő a következő választásokon.

Ez a hosszú távú elképzelés azonban a május 1-jei csatlakozást megelőző és azt követő eufóriában, és az európai parlamenti választások kampányában disszonánsan cseng. Látható, hogy nem is tudott a párt megbirkózni a "fanyalogva örüljünk" hozzáállással. Ehhez kapcsolódik az a körülmény, hogy a jobboldali párt szavazóit nehezebb mozgósítani egy európai célért, nevezetesen a parlamenti választásokért, mint az unió iránt elkötelezettebb és sokkal lelkesebb baloldali és liberális szavazókat. Azok a közvélemény-kutatások, amelyek a választókat kifejezetten az európa parlamenti választásokról kérdezik, az MSZP-t és az SZDSZ-t jobb helyzetben mutatják, mint azok, amelyek egy most vasárnapi országgyűlési választások szavazási hajlandóságát firtatják.

Euforikus hangulat a csatlakozás éjszakáján. Még nem világos, kinek áll a zászló Fotó: Reuters