– Mitől, miért antidemokratikus?
– A törvényjavaslatokat nem az EU-parlamentben írják, hanem a bizottságok apparátusaiban, amely apparátusok e munkát sokszor bérbe adják privát agytrösztöknek. A parlamentnek törvénykezdeményezési joga nincsen, csak egyetértési joga, és ami hallatlan, nincs kormánypárt és ellenzék.
Ezzel nem azt mondom, hogy haszontalan, csak távol áll attól, aminek lennie kellene. Tehát nem csalásról vagy hazugságról van szó, hanem egy nagyon bonyolult, homályos, szövevényes kérdés megoldatlanságáról: az unió nem igazán föderáció, csak bizonyos tekintetben, de nem is igazán konföderáció, csak bizonyos tekintetben. Ez alapvetően senkinek nem tetszik, de csak nagyon nehezen lehet ellene tenni. A választók türelmetlenek, nem akarják megvárni, amíg ez a kusza helyzet tisztázódik. Elegük van, mint ahogy egyébként nekem is. Képviselőket választottunk valamibe, ami nem parlament.
– Hanem mi?
– Egy nagyon kevés hatalommal rendelkező, rosszul megkonstruált tanácskozó és tanácsadó testület. Visszatérve az alapkérdésre, a választók kiábrándultságának, passzivitásának az oka az, hogy – ha nem is tudják pontosan, de érzik – nem komoly szervezet, nem igazán jelentős intézmény. Érzik, hogy nem olyan embereket fognak megválasztani, akiknek valódi hatalmuk lesz egy valódi parlamentben. Áttekinthetetlen, homályos, nehezen megmondható, hogy ki vagy kik kezébe kerül a valódi hatalom. A választások egyre kevésbé szólnak valóban a polgárokról, az EU-választások még kevésbé. Az európai választásokon mindig bizonyos előnyt élveznek a kis pártok, mivel az mindig alkalom a védekező vagy támogató szavazásra. De Magyarországon a parlamenten kívüli pártok is épp olyan unalmasak és buták, mint a többi.
– Milyen hasonlóságokat, trendeket vélsz fölfedezni még az európai országok választási eredményeiben?
– Látható, hogy azok a kormányok, melyeket a lakosság hibáztat a jóléti állam leépítéséért, sorra megbuknak. A választók persze sejtik (bár nem tudják pontosan), hogy azok a pártok, akikkel felváltják ezeket a kormányokat, szintén tovább folytatják a jóléti állam leépítését. Németország például a kontinens gazdasági motorja volt, de neoliberális politikájának köszönhetően majdnem tönkrement. A munkanélküliség óriási, a tőkebefektetők menekülnek, az ipar tönkrement, a társadalmi egyenlőtlenségek hatalmasak, és ez a legjelentősebb országokban is így van. Franciaországban is. Igazi alternatívát a megoldásra sehol nem kínál egy párt sem, ezért a szavazók kapkodnak és bizonytalanok, lázadnak, tudniillik nincs egyetlen rendes pártjuk sem. Azáltal, hogy a szociáldemokraták mindenhol jobbra tolódtak, nincsenek olyan komoly politikai erők, amelyek ezt a zuhanó trendet meg tudnák fordítani. Európa-szerte emelkedik a munkanélküliség, és emelkedik az úgynevezett dolgozó szegények száma, akik a minimálbér alatt élnek.
Az is látszik, hogy a hagyománnyal rendelkező nagy politikai családok Európában tartósak. A liberálisok a magyarokhoz hasonlóan mindenhol megszilárdították pozíciójukat, nem tűnnek el a politikai palettáról, ahogy a kommunista pártok sem. Nem váltak be azok a jóslatok, melyek szerint a liberálisoknak, zöldeknek vagy a kommunistáknak annyi, hiszen itt maradtak velünk.
Bár a választók ezen politikai családokhoz nem igazán hűségesek. Hol egyikhez, hol másikhoz fordulnak avégett, hogy nagyjából ugyanazokat a kívánságaikat és követeléseiket valamelyikük végre teljesítse. Másrészt a máshova szavazással büntetnek is.
– Mondanál magyar példát a "büntető" szavazásra?
– Dávid Ibolya sikere – amit én egy politikai értelm? üres sikernek tartok – részint az elfordult kormánypárti szavazóknak, részben az elfordult Fidesz-szavazóknak köszönhető. Ezek a szavazók megmutatták a saját pártjuknak, hogy inkább szavaznak valamire, ami egy nagy semmi. Dávid Ibolya népszerűsége abban rejlik, hogy abszolút nem képvisel semmit. Ő az antipolitikus-jelölt. Azt a keveset, amit politikailag csakugyan jelent, a választók már rég elfelejtették. Kosztümök, kalapok, Balaton-átúszás. Ennyi maradt belőle.
– Mi volt az a kevés, amit valóban jelentett?
– Az, hogy: "nem értek a futballhoz". Én magam is ismerek kormánypárti szavazókat, akik bosszúságból Dávid Ibolyára készültek szavazni. Kvázi viccből. A két legfontosabb országban, Franciaországban és Németországban a választók megmutatták a kormányzó pártoknak, mind Schrödernek, mind Chiracnak, hogy elég volt, hogy eddig és nem tovább. Nota bene a magyar kormány is hasonló politikát folytat, s ha még tovább teszi, valószínű, meg fog bukni.
Visszatérve, semmi különös nem történt nálunk, csak az, ami várható volt. A választók enyhén – de nem nagyon – megleckéztették a kormánypártot. Ez a 13–11-es eredmény igazán nem olyan rossz, a szocialisták túldramatizálják, hiszen nem szenvedtek akkora vereséget. Kaptak egy pofont. De hát édes Istenem, ezt megérdemelték, mivel a kormány rossz, kutyaütően rossz. De nem bűnözők és nem gonoszok, egyszerűen csak rosszak. Nálunk az egyértelm? boldog győztes az SZDSZ, aki fennállása óta először azt csinálta, amit mindig is kellett volna: egyértelműen, világosan beszélt a híveihez. Ettől függetlenül én személy szerint egyre kevésbé értem a politikájukat, de nem ellenszenvesek.
– Mindezt hogyan foglalnád össze egy mondatban?
Európában történt valami, Magyarországon semmi.
2004. 06. 18. (VIII/25)
