– Várható, hogy a kormányoldalon vagy az MSZP-n belül földrengésszer? változások indulnak el az eredmény hatására?
– Ha a szocialista párt esélyt akar adni magának arra, hogy a 2006-os választásokon már egy új arculatú, világos stratégiával, az európai uniós tagság követelményeinek megfelelő kormányzati filozófiával rendelkező erőként induljon el, akkor komoly változásokat kell végrehajtania.
– Akkor egyetérthetünk abban, hogy az MSZP veszítette el a választásokat, és nem a Fidesz nyerte meg?
– Nem, három oka volt szerintem a szocialisták vereségének. Az egyik az elhibázott társadalom-, és gazdaságpolitika, amit az elmúlt két évben folytatott. A másik, hogy a Fidesz szervezettségében és mobilizációs képességében rendkívüli módon megerősödött az elmúlt időszakban, a harmadik elem pedig a rossz választási és kampánystratégia alkalmazása. A Fidesz képes volt elérni mozgósításban azt a szintet, amiről mindenki azt gondolta, hogy csak az MSZP tudja elérni. Megdőlt az a hipotézis, hogy az alacsony részvétel csak a szocialistáknak kedvez.
– Ezek szerint nagyon éles küzdelem várható 2006-ban
– Sok függ attól, hogy mi fog történni az elkövetkezendő egy évben. Az európai uniós csatlakozás első éve minden újonnan csatlakozó ország életében nehéz. A negatívumok az első időszakban jelentkeznek. Például, hogy a vállalkozások egy jelentős része nem tud fennmaradni, az agrárgazdaság sok-sok problémával fog küzdeni, és ez mind
visszacsapódik a kormányra.
– Ön mit gondol az elkövetkezendő két évről? A szocialisták azt mondták, hogy ha a Fidesz nyer, akkor tovább folytatódik a politikai hisztéria
– Szó sincs hisztériáról. Viszont látok egy nagyon erőteljes társadalmi igényt a konszenzusra. Ez elsősorban az úgynevezett II. Nemzeti Fejlesztési Program prioritásainak kialakításában található meg. Ha a Fidesz optimistán gondolkodik a jövőről, akkor már ő alakíthat kormányt 2006-ban. Neki sem mindegy, hogy milyen prioritások mentén történik annak az igen nagy mennyiség? pénznek a Magyarországra történő beáramlása, amelyet a 2007–2013-as büdzsé lehetővé tesz. Tehát nemcsak a politikai erők, hanem a gazdasági, szellemi erők is érdekeltek abban, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Programnak a prioritásait közösen hordják ki. Ez egy jó lehetőséget teremt arra, hogy most már a kooperáció terén próbálják ki a politikai erők az együttműködési
készségüket.