Jaksity György Fotó: MTI
– Jaksity úr, hogy érzi magát az elmúlt napok eseményei után?
– Köszönöm, jól. Ez egy tanulságos időszak volt. Kevés pozitív hozadéka van annak, ha az embernek konfliktusai vannak a körülötte lévő világgal. Ennek ugyan nem öröm a céltáblájaként élni, de az üzleti életben és különösen Magyarországon nem építettem fel illúziókat ezzel kapcsolatban. Úgyhogy az élet megy a maga medrében.
– Mivel indokolta a BÉT új többségi tulajdonosa az Ön lemondatását?
– Hivatalosan semmivel. Az elmúlt hetekben sokszor beszéltem a konzorcium több tagjával, de ezek alapján is csak találgatni tudok. A legegyszer?bb magyarázat az, hogy a többségi tulajdonos érvényesíteni akarja az akaratát. Célja, hogy hozzá lojális emberek legyenek pozícióban, akik alapvetően azt csinálják, amit mondanak nekik. Erre a legcélszer?bb egy alkalmazottat megbízni. Én meg egyébként is egy elég független ember vagyok. Már megtanultam, hogy a világnak szinte minden részén ez óriási érték, csak hazánkban nem.
– Milyen volt a kapcsolat ezt megelőzően az új tulajdonosokkal?
– Alapvetően konfliktuskerülő alkat vagyok. A szakma minden szereplőjét jól ismerem, és mindenkivel semleges vagy jó kapcsolatom van. S mivel nehéz megélni ezen a piacon, gazdaságilag is abban vagyok érdekelt, hogy mindenkivel kooperatív módon éljek együtt.
– Mennyire van veszélyeztetve a nemzeti tőzsde az osztrák befolyás miatt?
– Azt vettem ki a nyilatkozatokból, hogy semennyire. Nem látok pillanatnyilag aggasztó jeleket. Azt gondolom, professzionális, a régióban piacvezető pénzügyi szereplők irányítják a magyar tőzsde életét. Abban érdekeltek, hogy ez tovább fejlődjön, és jól működjön. Ugyanakkor van egy regionális érdekük is. Tehát ők Kelet-Európának nem egy pontján, hanem tíz-tizenöt pontján működnek. Számukra életbe vágóan fontos, hogy itt meg tudják őrizni vezető pozícióikat a nyugat-európai versenytársaikkal szemben. Hogy ez melyik pillanatban mit fog jelenteni a Budapesti Értéktőzsdére, azt maguk sem tudják.
– Annak idején a tőzsde létrehozásakor milyen irányelvek uralkodtak a jövőt illetően?
– Arra már senki nem emlékszik. Ez a rendszerváltással és az új gazdasági törvények létrehozatalával egybeeső folyamat volt. A mintát a gazdaság jelentős részében a német, illetve az európai kontinentális gyakorlat adta. A tőzsde és a tőkepiac pedig az angolszász gyakorlatra épült. Nem is tudom, van-e Magyarországon olyan törvény, ami olyan sokáig húzta, mint az első értékpapírtörvény, amely a tőzsde alapítását is szabályozta. 1989-ben született meg. Ez arról szólt, hogy akkor sikerült megtalálni azt a vonalat, még egy ennyire gyorsan változó környezetben is, amely stabil jogi környezetet tud biztosítani. Ami ennek az országnak egyik nagy hibája, hogy képtelen a törvényhozás úgy működni, hogy stratégia alapján alkot törvényeket. Ha legalább 3-5 évig többé-kevésbé kiszámítható kereteket adnának, az nyilván hatékonyabb gazdasági működést tenne lehetővé.
– Visszanézve az elmúlt tizenegynéhány évet, mit mondhatunk? Jól haladnak az akkor beindított munkák? A magyar tőzsde a korához képest jó állapotban van?
– Egyrészt igen, másrészt nem. Azért igen, mert intézményileg, jogilag, a szolgáltatásokat tekintve adott, hogy akár tízszer ekkora piacunk is legyen. De a piac mérete mindig attól függ, ki mire használja. És mennyire használja. Ezt a piacot elsősorban a magyar befektetőknek kellene használniuk és csak másodsorban a külföldieknek. Úgy tűnik, hogy a magyar szereplőket nem igazán izgatja, hogy van egy ilyen lehetőség. Alig vannak új magyar vállalatok a tőzsdén, és a magyar befektetők minimális pénzt tartanak részvényekben. Ez nem a piacnak egy rosszul megkonstruált aspektusa, hanem azoktól a személyektől, gazdaságpolitikai adottságoktól függ, amelyek eltérítették a megtakarításokat és ennek következtében a vállalatokat is a tőzsdétől. Nyugodtan kijelenthetjük, torz fejlődési modell felé vitték el, akár rövid, akár középtávon vizsgálva a magyar gazdaságot.
– Alapvetően akkor nem a tőkehiány az oka, hogy a vállalatok nem haraptak rá a tőzsdére?
– Hát nem. Van 10 ezer milliárd forint megtakarítás az országban. Hogy ebből csak 150 van magyar részvényekben, ez szerintem nem a magyar kibocsátókat vagy a magyar tőzsdét minősíti. Sokkal inkább a pénz tulajdonosait, akik inkább pénzben és bankbetétben tartják javaikat. Illetve az utóbbi időben inkább csak eladósodnak
– Mivel lehetne őket motiválni?
– Sok mindennel. A legkisebb mozgástere azonban pont magának a tőzsdének van ebben. A magyar tőzsde egy 2 milliárd forintos bevétellel rendelkező vállalat. Nagyon sokat nem tud marketingre költeni. Inkább a kibocsátóknak, a befektetőknek, és brókercégeknek, a bankoknak kell a tőzsdével összefogni. Ez hosszú távú program. Azt célozza, hogy az egész társadalomnak a pénzügyi gondolkodása megváltozzon. Ha ez megvalósul, akkor radikálisan jobb helyzetbe kerül a tőkepiac, és ezen keresztül a megtakarítók és az egész gazdaság. Ez azonban alapvetően kormányzati felelősség lenne. A társadalom mobilitását befolyásoló erőknek hatalmas felelőssége van abban, milyen üzeneteket küldenek. Erős mintaként funkcionál mindaz, amit ők tesznek, vagy gondolnak. Ha az ország nem takarékosan működik, persze, hogy nem tudja a költségvetést "gatyába rázni", az emberek nem tanulják meg, hogy a háztartásoknak takarékosnak kell lenni, hogy félre kell tenni a jövőre. Nem szabad beleringatni magunkat abba az illúzióba, hogyha termelésünk három százalékkal nő, akkor a bérünk hússzal fog. Ez tartósan sehol sem működik.
– Összegezve az elmúlt két évet, amit tőzsdeelnökként eltöltött, mire a legbüszkébb? Mennyivel lett bölcsebb?
– A tőzsdével kapcsolatban nem lettem okosabb. Az elmúlt két év alatt viszont elég sok élettapasztalatot gyűjtöttem. Fontos, hogy legyen mindenkiben bátorság, vagy őszinteség arra, hogy kimondja, hogy vannak eredmények, függetlenül attól, hogy ebben neki mennyi a része. Ez azért is fontos, mert ez az ország nem tudja az értékeit felismerni, nem tudja a mások által létrehozott eredményeket örömmel szemlélni. Amire büszke vagyok az, hogy az igazgatóságváltás előtti évben 70 millió mínuszt produkált ez a társaság, idén pedig az első féléves adatok alapján 700 millió nyereséget érhet el. A forgalom ebben az időszakban két, két és félszeresére nőtt. Új kibocsátók jelentek meg, a nemzetközi befektetők abszolút visszatértek, annak ellenére, hogy a makrogazdasági egyensúlyi mutatóink visszaestek. Az tény, hogy nincs látványos változás a magyar megtakarítók gondolkozásában, de azért tetten érhető, hogy hatnak az üzeneteink. A legelső befektetői találkozókon ötven emberből a résztvevők fele a munkatársunk volt. A legutolsón már egy ötszáz fős terembe nem fértek be a látogatók. Ez talán azt mutatja, hogy van értelme ennek a munkának.
– Teljesen laikus embernek mit mondana, mi a tőzsde?
– A tőzsde az egyik olyan hely, ahol az emberek a megtakarításukat elköltik. Egy másik definíció szerint a tőzsde hasonlít a városi infrastruktúrához, az utakhoz, csatornákhoz, az energiaellátó rendszerekhez, amelyeken közlekednek a gazdaság működéséhez szükséges produktumok. Ez az energiaellátó rendszer esetében a víz, a gáz, az utak esetében a személyek, termékek. A tőzsde esetében pedig pénz és megtakarítások mennek a "csatornákon".
– Aki befektetni szeretne a tőzsdén, hogyan induljon el?
– Először is higgyen a saját józan paraszti eszében, mert e nélkül nehéz bármit is elérni az életben. Másodsorban hallgasson olyanokra, akik értenek a pénzügyekhez. A tőzsde is ugyanazt fogja hozni, mint bármi más az életben. Érdemes megkérdezni, hogy ki mit gondol a pénzről és abban benne lesz az ember. Azt, hogy a tőzsde egy kockázatos üzletnek tűnik, azért van, mert reflektorfényben van. Ha viszont az összes pénzügyi botrány összes valós veszteségét összeadjuk, és ezt visszaosztjuk az összes kezelt megtakarítással, akkor még mindig nem jutunk el a tíz ezrelékig sem. Egy átlagos házépítésnél pedig például az összes problémák aránya a beruházás nagyságához mérve inkább tíz százalékhoz közelít. Sajnos Magyarországon még nem alakult ki az a felfogás, hogy a pénzzel való foglalkozás egy szakma. Olyan, mint a vízvezeték vagy villanyszerelés. Ez érthető, hiszen ez a szakma csak tíz-tizenöt éve létezik. A tőzsdét ráadásul túlmisztifikálják és néha túl sok, néha pedig túl kevés kockázatot társítanak vele. Ebben is könyny? megtalálni a megfelelő arányokat, csak objektíven, információk alapján kell dönteni, ahogy a televízió vagy a mosógép vásárlásról is. Utóbbiakért az emberek lejárják a lábukat, hogy pár ezer vagy pár tízezer forintot spóroljanak, miközben a pénzük nem megfelelő befektetésével százezreket vesztenek évente.
– Ön számára mit jelent a pénz?
– Erről 620 oldalt írtam, nehéz lenne néhány szóban beszélni róla. Nyílván az én családom is abból él, amit a boltban meg lehet venni pénzért. Tehát a legelső gondolatom az, hogy ugyanolyan része az életünknek, mint az, amit a pénzért veszünk. A másik gondolatom pedig, hogy a szakmám egyik eszköze, produktuma. A harmadik pedig az, hogy gondolkodóként, író, olvasó emberként rettenetesen izgat mások viszonya a pénzhez, hogy abban megtaláljuk saját tudatalatti viszonyainkat a pénzhez. Ezt próbáltam körüljárni A pénz természete cím? könyvemben is.
– És milyen a "pénz természete"?
– A pénz természete az maga az ember természete. Minden tulajdonsága a pénznek általunk, emberek által átruházott tulajdonságokból áll. Azt nem szeretjük a pénzben, mint amit magunkban nem szeretünk, mint ahogyan azt nem szeretjük másokban is, amit magunkban nem szeretünk.
– Meg lehet ismerni egy embert a pénzen keresztül?
– Abszolút, a pénzhez való viszonya nem lesz nagymértékben különböző, mint bármi máshoz való viszonya.
– A Financial Times 25 másik emberrel együtt Európa új vezetői között sorolta fel Önt. A cikk arra is kitért, hogy szívesen látná kormányzati szerepben. Önnek vannak-e ilyen tervei?
– Nincsenek. Egyrészt alkatilag nem tartom magam erre predesztinálva, másrészt konkrétan a mai, magyar valóságban még a lehetőség gondolata is riaszt.
– Mit szól ahhoz, hogy mostanában a "bankárkormányzással" kezd kissé pejoratívvá válni a "bankár" kifejezés?
– Azt, amit Csányi Sándor reagált erre: Nem bankárvilág, hanem politikusvilág van ma Magyarországon.
– Melyek azok a területek, amelyeket Ön már megváltoztatna a költségvetésben, hogy ne folyjanak el a pénzek?
– Hát a nyugdíjasaink nem dúskálnak tejben-vajban, úgyhogy ott nem lehet megtakarítani. Az egészségügyben viszont komoly megtakarítási lehetőségek vannak, de azokat ott kell újra befektetni. Egy ilyen tb-járulékszinttel terhelt társadalomban abszurdum, hogy valaki rosszabb körülmények közé kerül egy kórházi ellátás során, mintha otthon maradna. Kórházba ugyanis az ember nem azért megy, hogy rosszabbul legyen, hanem hogy felgyógyuljon. A gyógyszer az egyetlen terület, ahol megtakarításokat lehetne elérni.
A magyar államháztartás reformjának alapvető dilemmája az, hogy tízmillió ember életét meddig teszik tönkre azért, hogy mondjuk 150-200 ezer, az állami szférában felesleges embernek ne kelljen gondoskodni a sorsáról. Ugyanakkor ennyi szakképzett embernek könynyen lehetne munkát biztosítani. Természetesen azok, akik nem végzik jól munkájukat a közigazgatásban, azok a privát szférában sem fognak munkát találni.
– És más területek?
– Nagyon egyszer?: Kevesebbet kellene elpocsékolni.
– Amikor egy feladathoz hozzáfog, könyvet ír, vagy éppen céget alapít, mi az, ami inspirálja?
– A megoldás nagyon inspirál. Az, amikor mások rossznak látják a helyzetet. Nem ott kell sertepertélni, ahol sokan sokféle megoldást megvalósítottak, hanem ott, ahol a többség már feladta.
A másik az, hogy mániákus építő-alapító alkat vagyok. Szeretem azt, hogyha látványosan fejlődnek a dolgok, és ebben egy közösséget lehet mozgatni. Az, hogy én egy közösséget képviselő ember vagyok, mindenképpen abból fakad, hogy a családomban mindenki valamilyen közösséget képviselő ember volt. Ilyen magamfajta elfajzott üzletember nincs több a családban.
– Mennyire vannak ezek után predesztinálva a saját gyermekei arra, hogy üzletemberek legyenek?
– Általában, és a gyerekeknél a "hagyni élni" elv híve vagyok. Hagyni kell, hogy az összes pozitív adottság felszínre kerüljön. Ezt kell motiválni. Nem kierőltetni kell, hanem hagyni, hogy láthatatlanul működjön.
– Ehhez kapcsolódik egyik kezdeményezése, az Öngondoskodás Alapítvány munkája is. Mi konkrétan az alapítvány célja?
– Ahogy a nevében is benne van, az öngondoskodásra szeretnénk tanítani a most felnövő generációkat. Az oktatást nagyon fontosnak tartjuk, mert a ma aktív generációk többségét már nem lehet alakítani, hogy hogyan gondolkodjon a pénzről, gazdaságról, életúttervezésről. A gyerekeknél még szűz terület van. És a felmérések azt mutatják, hogy az első 3-4 leginkább preferált tantárgyként a pénzügyi ismeretet jelölték meg.
2004. 07. 02. (VIII/27)
