hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bejön-e a lottó ötös?
Gyurcsány-jelenség és a Fidesz

2004. 08. 09.
Politikai primadonna, aki lottó ötöst jelent nekünk, és fél év múlva majd eltűnik, vagy új kihívó, akit nem szabad félvállról venni – így foglalhatnánk össze a Fidesz dilemmáját Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban. Két hónap alatt az új miniszterelnök vezényletével az MSZP "feljött" a Fideszre. Mindenesetre az ellenzék vezetői igyekeznek a pánikhangulatot elkerülni, és folyamatosan azt kommunikálják, hogy természetesek az új szocialista vezetés kezdeti sikerei, hiszen – ahogy Orbán Viktor nyugtatta a jobboldali tábort – "minden új kormány hivatalba lépésekor az első száz napnak megvan a sajátos karaktere, az emberek reménykednek".



Gyurcsány Ferenc családtagjaival a Millenáris Parkban. Minden napra egy fotó Fotó: Vörös Szilárd

A kormányválság idején több fideszes politikus is úgy vélekedett, hogy rövid távon ugyan nem, de hosszú távon előnyösebb számukra Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása, mint Kiss Péteré, mert bár Gyurcsány jobb kommunikátor, de nincs érdemi kormányzati és politikai tapasztalata. A kezdeti sikerek után majd a kormányzás nehézségei, a lobbicsoportok súlyos ölelése és a költségvetés tárgyalása hamar elkoptatja, az amortizációt pedig elősegíti az üzletemberből lett miniszterelnök korábbi – és esetleg előkerülő új – ügyeinek állandó napirenden tartása. Első blikkre azt mondták, hogy számukra "Gyurcsány lottó ötös." 

A miniszterelnök-cseréhez – talán az előbbiek miatt is – a legnagyobb ellenzéki párt ellenfelei számára is meglepő visszafogottsággal viszonyult. Éppen azzal ellentétesen, ahogy azt több baloldali publicista rémképként felfestette: a Fidesz kihasználva a kormányválságot, a köztársasági elnök segítségével puccsal megszerzi a hatalmat, és tíz évre "ledarálja" a baloldalt. Augusztus végén, szeptember elején a Fidesz mindössze annyit kommunikált, hogy ők mérsékelt, kellő időben jól kormányozni képes párt. Neves jobboldali politikusok, politológusok és közgazdászok megalakították a "Polgári kormányzás 2006" védnöki testületet. Az üzenet az volt: megkezdték a felkészülést a kormányzati munkára, és két ciklusra szóló programot dolgoznak ki. Egyetlen fideszes politikus sem állt elő radikális szólamokkal, sőt kifejezetten nyugtatóan hatott a közéletre és a gazdaságra az ellenzékiek józansága. 

Eközben az is mindenkit meglepett, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével a szocialisták új politikai "terméket" hoztak létre: jelentős szja-csökkentés, a bankárkormány imidzsét romboló bankadó terve, új kormányprogram, egységes, kibeszéléstől mentes szocialista párt, érzelmekre is ható új jelszavak, szlogenek. Ráadásul Gyurcsány Ferenc jobban beszél, mint elődje, és a maga céljaira használta a médiát. A "minden napra egy fotó" píártézisnek megfelelően hol futva érkezett a munkahelyére, hol feltűrt ingujjban, vagy kifordított zsebekkel magyarázott egy fórumon, elfoglalva a lapfelületet más, különösen ellenzéki politikusoktól. Emellett a témákat és az eseményeket is tervszerűen "adagolták", így a közbeszéd tematikáját is a Gyurcsány-stáb határozta meg, igaz, ebben óriási segítséget jelentett számukra a miniszterelnök- és pártvezetéscsere újszerűsége.

Fogáskeresés

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!