A politikai viharok között az izraeliek az ország történelmének első olimpiai aranyérmének örülhettek. A képen Gal Fridman szörfös a győzelem pillanatában a vízben Fotó: Reuters
Ez indította Saront arra, hogy Izrael egyoldalúan rendezze a palesztinokkal szemben fennálló konfliktust. Bejelentette: Izrael a Gázai övezetből kivonja katonai egységeit, felszámolja az ott létesített zsidó településeket, vállalkozásokat és az ereci ipari parkot. A terv szerint Izrael továbbra is ellenőrzése alatt tartaná a gázai–egyiptomi határt, a gázai tengeri kikötőt, és a palesztinok továbbra sem használhatják a dahanijai repülőteret.
Az elképzelés megnyerte az újraválasztásra készülő George W. Bush támogatását is. Saron levélben kötelezte el magát a gázai kivonulásra, továbbá négy szamáriai telep és az engedély nélkül épített zsidó telepes őrposztok felszámolására. Viszonzásul Bush levélben jelezte, hogy a menekültkérdést kizárólag a megalakuló palesztin államban kell megoldani, és a két állam közötti határt az új realitások alapján kell kijelölni. Ez izraeli olvasatban azt jelentette, hogy a palesztin menekültek nem mehetnek vissza Izraelbe, és Izraelnek nem kell visszatérnie a nehezen védhető, 1967 előtti fegyverszüneti vonalakhoz. Az Európai Unió előbb elutasította, majd később támogatásáról biztosította Saron javaslatát.
A tervet a Gióra Eiland vezette Nemzetbiztonsági Tanács dolgozta ki, amely 2005 végére jelölte ki a megvalósítás határidejét. A jelenleg a Gázai övezetben élő, több mint ötezer telepest kárpótolnák, az övezet kiürítése pedig szakaszosan történne. Izrael megpróbált anyagi támogatást szerezni a meglehetősen költséges terv végrehajtásához. Ehhez készséges partnert talált az Egyesült Államokban, ám az Európai Unió, amely egészen a múlt évig feltétel nélkül támogatta a Hamaszt, és ma is támogatja Arafat korrupt, terrorista rendszerét, Izraellel szemben követeléseket támasztott. A zsidó állam teljesen vonuljon ki a Gázai övezetből, és vállaljon kötelezettséget, hogy nem is tér oda vissza többet. Ürítse ki az egyiptomi határ mentén húzódó korridort is, és hagyjon fel a gázai tengerpart őrizetével. A Ciszjordániában épített biztonsági kerítést közben a hágai Nemzetközi Bíróság törvénytelennek nyilvánította, és "tanácsadó véleményében" rendelte el annak lebontását. Bár az ítéletnek nincs kötelező ereje, az ENSZ-közgyűlés 150 igen szavazat mellett szólította fel a zsidó államot az abban foglaltak teljesítésére. A határozat mellett szavazott a 25 államot tömörítő Európai Unió, és a tagságra törekvő országok is. Brüsszel azt akarja elérni, hogy a kerítés az 1967 előtti fegyverszüneti vonalakon húzódjon.
E baljós külső jelek mellett Saronnak a maga háza táján is meggyűlt a baja. A korábban kényelmes többséget élvező jobbközép kormány elvesztette parlamenti többségét. A beterjesztett javaslat még Saron kormányában sem élvezett többséget. A miniszterelnök ekkor felmentette a Gáza-tervet ellenző Nemzeti Egység Pártja és a Nemzeti Vallásos Párt egyes minisztereit, hogy javaslatát a kormány, ha minimális többséggel is, de elfogadja. Eközben vált világossá, hogy Saronnak nemcsak a jobboldali pártokkal, de magával a Likuddal sem sikerült elképzelését elfogadtatnia. A Likud-kongresszust megkerülve előbb a tagsághoz fordult, hogy belső népszavazáson fogadtassa el a tervet, ám a tagság leszavazta őt. A kisebbségben maradt kormányfő ekkor nemzeti egységkormány megalakítására irányuló tárgyalásokat kezdett az ellenzéki Munkapárttal.
Peresz is feltételeket támasztott az egységkormányhoz való csatlakozásra. Ezek legfontosabbika volt, hogy a terv gyors végrehajtása során Saron kezdjen politikai tárgyalásokat a Palesztin Hatósággal. A koalíciós tárgyalásokkal egyidejűleg a Likud pártban határozott formát öltött a tervvel szembeni ellenállás Uzi Landau tárca nélküli miniszter vezetésével, és Benjamin Netanjahu pénz-, valamint Szilván Salom külügyminiszter részvételével. A szembenálló felek a Likud kongresszusa elé vitték elképzeléseiket. Saron itt is vereséget szenvedett. A Likud legszélesebb irányító testülete megvonta bizalmát Ariel Sarontól, és kizárta, hogy a baloldali Munkapártot bevonja a nagykoalícióba. A Munkapárt most előrehozott választások kiírását követeli.
Saron ennek ellenére nem hagy fel tervének megvalósításával. Ezt alátámasztani látszik, hogy a közvélemény többsége támogatja a kormányfő elképzeléseit. Saron népszerűségét az alapozta meg, hogy sikerrel szorította vissza a palesztin terrorizmust. A biztonsági kerítés is hatékony eszköznek bizonyult. A gyorsan bevethető rugalmas egységek, kiegészítve az olajozottan működő hírszerzéssel, jelentősen csökkentették a terrorcselekmények számát. A forrást, a palesztin terrorszervezeteket azonban nem sikerült teljesen felszámolni.
A nemzetközi színtéren Saron egy olyan alkufolyamatba bonyolódott bele, amelyben fokozatosan gyengül az álláspontja. Washington a telepes őrposztok felszámolását és a telepítési tevékenység befagyasztását követeli tőle. Az izraeli kormány elfogadta az unió ultimátumát, és beleegyezett abba, hogy a zsidó települések termékei az unió piacán ne részesülhessenek vámmentességben. Brüsszel ennek ellenére most azzal zsarolja Jeruzsálemet, hogy a szeptemberi ENSZ-közgyűlésen egy szankciót is magában foglaló határozatot is megszavaz Izrael ellen, ha a zsidó állam nem bontja le a biztonsági kerítést. A nyomvonalat több helyen is az 1967 előtti zöldvonalhoz közelebbre módosították. Brüsszel azt akarja elérni, hogy Izrael teljesen kivonuljon a Gázai övezetből és Ciszjordániából.
Az amerikaiak és az európaiak így a gázai kivonulást csak a folyamat kezdeteként látják, és abban reménykednek, hogy hasonló dolog történik majd a Jordán folyó nyugati partján is. Ráadásul Saron amiatt is aggódik, hogy e szűk tengerparti sáv nem válik-e egy "mini tálib-Afganisztánná", ahonnan a terrorista támadások folytatódni fognak. Az övezet demilitarizálására megfelelő nemzetközi támogatás nélkül semmi esély nincs. Irán és az EU fegyver-, illetve pénzszállítmányai konzerválják a palesztin terror infrastruktúráját. Izrael ezért fordult Egyiptomhoz, hogy a kivonulása utáni biztonsági vákuumot töltse be. Azonban Kairó is teljesíthetetlen feltételeket támaszt. Követeli, hogy Izrael adja át a palesztinoknak a dahanijai légi- és a gázai tengeri kikötőt, és egyezzen bele, hogy tizenötezer fős egyiptomi egységet vezényeljenek a gázai–egyiptomi határra, illetőleg az övezetbe.
Mindenki számára világos, hogy hosszabb távon a Gázai övezet Izrael számára nem tartható meg. A telepes jobboldal is elfogadta volna ezt, ha Ciszjordániában ezért ellentételezést kap. De ez lett volna Izrael biztonsági érdeke is. A zsidó államnak a béke hiányában, a palesztin terror és háborús veszély árnyékában védhető határok mentén kell berendezkednie. Enélkül a gázai kivonulás csak meghátrálás lenne, és a palesztinok joggal hihetnék: a terror elérte célját. Saron győzött mint katona, de politikusként átmenetileg vereséget szenvedett, mert katonai győzelmét képtelen volt megvalósítható politikai nyereségre váltani. Csatát vesztett, de a háborút még megnyerheti. Ehhez azonban módosítania kell a Gáza-tervet, s ehhez régi koalíciójának egyetértését is meg kell szereznie. A rá nehezedő külső nyomásnak csak ekkor tudna hatékonyan ellent állni.
2004. 08. 27. (VIII/35)
