Tízezrek vonultak utcára Rómában, hogy kifejezzék szolidaritásukat az oroszok felé Fotó: Reuters
Bár a csecsen válság eredendően a mindössze kétmilliós csecsen nép függetlenségi törekvései miatt robbant
ki 1991-ben, Oroszországban nem szívesen beszélnek erről. Ám ha az egyéni érdekek az úgynevezett fejlett világ országainak valamelyikében fölülkerekednek a realitáson, akkor ott sem kutakodnak a mélyben a történések eredete után, hanem szívesebben maradnak a felszínen, mondván: a hajó ott megy, az ott keletkezett gondokat kell megoldani.
Ezt teszi Oroszország régi nagy ellenfele, az Egyesült Államok kormányzata is.
A beszlani túszdrámában Washington ma csak a nemzetközi iszlám terrort látja, és azt, amit George Bush választási hadjáratában a zászlajára írt: a terror elleni harcot.
S mint ilyen, látványos gyorsasággal szövetségesévé vált a tegnap még nagy ellenfélnek. "Harcoljunk együtt a nemzetközi terrorizmus ellen" – mondja Putyin, és ugyanezt mondja Bush elnök is.
Nem mintha nem volna igazuk, nem mintha nem kellene az egész világnak a terror ellen fordulnia. Igenis Oroszországnak, Amerikának, Európának, Afrikának, Ázsiának, Ausztráliának és minden népnek egységesen össze kell fognia a nemzetközi és a helyi terrorizmus ellen! És nem lehet különbséget tenni terror és terror között! Nincs igazságos terror és igazságtalan terror. Csak terror van, ami ellen küzdeni kell.
Úgy tűnik – legalábbis most –, hogy ezt Putyin is kezdi belátni. Mi másért küldte volna oly gyorsan külügyminiszterét, Szergej Lavrovot most Jeruzsálembe, egyenesen Ariel Saron izraeli kormányfőhöz? Hiszen Saron – mint az összes eddigi izraeli politikus – nem most mondta először, hogy a terrort csak nemzetközi
összefogással lehet legyőzni. Csakhogy az immár 56 éve dúló palesztin terrort az oroszok mostanáig másnak – ha tetszik –, szabadságharcnak látták. De meg tudja-e mondani valaki, hogy mi a különbség a csecsen, illetve a palesztin terror között? Aligha. Ahol a különbséget látjuk, az csak annak a kezelése. Izrael megállás nélkül tárgyalással akarja megoldani a palesztin nép problémáját, alkut ajánl az ellenfelének, az oroszok viszont nemigen hajlanak erre.
A csecsenekkel folytatandó tárgyalások helyett – amelyekre az elmúlt tíz év alatt nem egyszer szólította fel a legfőbb, félhivatalos csecsen méltóságnak számító Aszlan Maszhadov a Kreml mindenkori urát, így Putyint is – az orosz elnök most azt tanulmányoztatja, hogy hogyan adaptálhatnák orosz viszonyokra az izraeliek terrorellenes harcának módszereit. Azokat a módszereket, amelyeket ezidáig többnyire élesen elítéltek az orosz politikusok.
Lehet, hogy a terrorcselekményeket megtorlandó vagy a továbbiakat elkerülendő a csecsen terroristákat az oroszok ezután, – mint az izraeliek a palesztin terrorszervezetek vezetőit –, helikopterekről kilőtt rakétákkal fogják megölni? Lehet, hogy biztonsági kerítést, esetleg falat fognak emelni Csecsenföld határain? Lehet, hogy a csecsen munkásokat nem engedik majd be az orosz területekre attól tartván, hogy terroristák? Ha Putyin csökkenteni akarja a népét saját hazájában ért terrortámadásokat, akkor kénytelen lesz ilyen és ezekhez hasonló módszereket alkalmazni. Az sem kizárt, hogy ezután minden, az orosz birodalomba beutazni szándékozó külföldit górcső alá vesznek, s csak ujjlenyomatvétel után engedik be oda őket, akkor is csak egy részüket? Lehetséges, hiszen a beszlani túszdrámában tucatnyi külföldi terrorista vett részt. És az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy iszlám köztársaságot nemzetközi koalíciós erők szállnak majd meg, míg vezetőiket kézre nem kerítik. A terror elleni harcban semmi sem elképzelhetetlen. Csak az, hogy nem harcolnak ellene a legkeményebb módon. Ha nem a gyökerével együtt akarják kitépni abból a termékeny talajból, amiben terem.
A napjainkban a világot sújtó terror gyökere pedig nem más, mint az iszlám fundamentalizmus. A beszlani tömeggyilkosok, a magukat "Isztambuli Brigádok"-nak nevező többnemzetiség? brigantik azt mondták, hogy az akciót a csecsenföldi muszlimok támogatására hajtották végre. Ám a céljuk valójában nem Csecsenföld felszabadítása volt, hanem annak a félelmetes erőnek a fitogtatása, annak a "leleménynek" a megmutatása, annak a fanatizmusnak a demonstrálása, amely fittyet hány minden biztonsági intézkedésre, minden fenyegetésre, és azt bizonyítja, hogy az iszlám nevében bármikor, bárhová eljuthat és pusztíthat a terror, ahol nem hajlandók behódolni az iszlámnak. Azt bizonyították, hogy ez az erőszakosan hódító vallás fölülemeli aktivistáit a halálfélelmen és semmibe veszi a minden más vallás által legszentebbnek tartott dolgot, az emberéletet. Az iskolába behatoló terroristák ugyanis pontosan tudták, hogy tettük elkövetése után az esélyük a túlélésre egyenlő a nullával. Az egyik társukat, aki meg akarta adni magát, ők maguk ölték meg. Akciójuk csoportos öngyilkos akció volt, az említettek mellett azzal a céllal, hogy lehetőleg minél több áldozatot szedjenek, hogy minél fájdalmasabb legyen a tettük, hogy az egész világ felfigyeljen rájuk és félje őket. Ez az iszlám fundamentalizmus módszere.
Aki az iszlám terroristák ellen lép fel, az az iszlám fundamentalizmus ellen harcol. Az ellen, hogy nehogy a világot meghódítani, a középkort visszahozni szándékozó fanatikusok uralják a földet.
A beszlani halálkommandót vezénylő csecsen "hadúr", Samil Baszajev nemegyszer megfogalmazta: "A muzulmánokat csak fegyveres úton lehet felszabadítani, e harc akár egy negyedszázadot is igénybe vehet, ami majd csak akkor ér véget, ha Allah törvényei uralkodnak Jeruzsálemen." Vagyis, amikor a washingtoni kormányzat háborút hirdetett Oszama bin Laden ellen, és amikor e háborút kiterjesztette Szaddám Huszein ellen is, akkor – ha tetszik – a zsidó Jeruzsálemért szállt harcba. És amikor Vlagyimir Putyin elnök arról beszélt, hogy a nemzetközi terror az orosz nép ellen fordult, s ez ellen nemzetközi összefogásra mozgósította soknemzetiség? birodalmát és az egész világot, akkor akár belegondolt, akár nem, azt mondta ki: "Mi sem engedjük, hogy Jeruzsálem fölött Allah törvényei uralkodjanak."
Miféle háború hát Putyin, Bush, vagy Saron háborúja? Vallásháború? Területért vívott harc? Egy nemzet féltése, vagy a világé? Esetleg háború a föld rejtett kincseiért? Kolonializmus, vagy a nemzetek összekovácsolása? Mindenki másként adja meg magának e kérdésre a választ. Ám abban, hogy minden nációnak, mindenhol, minden formában, és minden eszközzel harcolnia kell az iszlám terror ellen, nem lehet vita. S ha bármelyik módszer eredményhez vezet, akkor azt minden oldalról támogatni kell. Ha Amerikán segít az, hogy megválogatják, kit engednek az Újvilág földjére lépni és kit nem, akkor azzal egyet kell érteni. Ha Izraelen az, hogy rakétákkal végeznek a "radikális iszlám szervezeteknek" nevezett terrorista csoportok vezéreivel, akkor azt kell elfogadni. Ha pedig a megsebzett orosz medvén az segít, ha vasmarokkal ragadja torkon a magukat "csecsen szeparatistáknak" nevező gyilkosokat, akkor Putyinnak kell igazat adni. Mert nincs egységes recept a világ minden táján jelenlévő al-Kaida, Hamasz, Iszlám Dzsihád, Isztambuli Brigádok, Al-Aksza Mártírjai és megannyi – több száz, ha nem több ezer – gyilkos szervezet tagjainak megsemmisítésére. Ahol foggal-körömmel lehet csak harcolni ellenük, ott azzal kell. Ahol pedig a legpusztítóbb fegyverrel lehet csak megsemmisíteni őket, ott azt kell bevetni. S ha a közös ellenséget egyenként, vagy közösen sikerül elpusztítani, akkor már csak egyre kell törekedniük a világ népeinek: hogy azt vigyázzák, nehogy újra felüsse a fejét egy akár horogkereszttel, akár vörös csillaggal jelzett, vagy akár csadorba bújtatott, a civilizált világot elpusztítani szándékozó eszme vagy akarat. De addig szüntelenül harcolni kell ellene!
2004. 09. 10. (VIII/37)
