A Naprendszer elfoglalása

Az üstökös a becsapódás pillanatában. Életre kelt a vízió Fotó: Reuters

A Deep Impact idén januárban indult el a 431 millió kilométeres útjára azzal a céllal, hogy amennyire csak lehet, feltérképezze a Tempel-1 nev? üstököst: fotókat készítsen a felszínéről, és meghatározza az üstökös összetételét. A szonda nevéből könny? következtetni a küldetés másik fő céljára is, a Deep Impact elnevezés ugyanis nem titkoltan az 1998-ban bemutatott azonos cím? filmre utal. Ennek története szerint egy üstökös a Föld irányába tart; az ütközést elkerülendő a NASA egy űrhajót küld a felrobbantására.

A filmtől eltérően az űrszonda jelen esetben nem vitt magával robbanóanyagot, ennek ellenére a becsapódást követő robbanás ereje és látványa meglepte a kutatókat. Az üstökösből a becsültnél nagyobb mennyiség? por és gáz szabadult fel, aminek következtében a Tempel-1-et egy átláthatatlan felhő veszi körül. Ennek következtében jelen pillanatban nem sok mindent látni az üstökösből. Az ütközést megelőző 13 percben azonban a szonda látványos képeket készített, amelyeken durvább és simább felületek is láthatóak, "csupa olyasmi, amit szeretni fognak a geológusok" – nyilatkozta Don Yeomans, a Deep Impact csapat kutatója. Yeomans szerint az elkövetkező időszakban derülhet ki, hogy egy mindössze mosógép nagyságú objektum hogyan okozhatott ekkora robbanást. Bár a becsapódás látványos volt, nem okozott különösebb kárt az üstökösben, az előzetes számítások szerint mindössze tíz méterrel módosította a pályáját.

A Deep Impact sikere szervesen kapcsolódik abba a sikersorozatba, amit a NASA és a vele együttműködő szervezetek elkönyvelhettek az utóbbi években. A szonda ugyanis 431 millió kilométeres utat tett meg a Tempel-1 eléréséig, ezt követően pedig három navigációs fázisban úgy módosította az útvonalát, hogy pontosan az üstökösmagba csapódott be.

Ehhez hasonló teljesítmény volt a NASA Mars-projektje, amelynek során a szondák szintén több száz millió kilométeres utat tettek meg a vörös bolygóig, ahol sikeres landolás után "munkába álltak", és azóta is dolgoznak. (Az Opportunity nev? marsjáró alig egy hónapja ásta ki magát a homokból.) Óriási feladatot hajtott végre a Huygens űrszonda is, amely több mint hét évnyi utazás és négy milliárd kilométer megtétele után idén januárban lépett be a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a légkörébe.

A szonda már 160 kilométeres magasságban elkezdte a légkör összetételének vizsgálatát, ezzel párhuzamosan fantasztikus képeket küldött a metánban fagyott bolygóról, a talajt érést követően pedig több mint egy órán keresztül továbbította az adatokat a Cassininek – a Szaturnusz körül keringő űrszondának, amelyről pár héttel korábban levált –, mindaddig, amíg az el nem tűnt a Titán horizontjáról.

A NASA expedícióit hamarosan európai kutatások is követik: tavaly februárban indították útnak az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondáját, a Rosettát, amely siker esetén kilenc év múlva landol egy üstökösön, ahol az amerikai szondától eltérően nem ütközéssel, hanem "helyszíni vizsgálatokkal" elemzi az égitest kérgének és magjának összetételét.

Eltaláltuk a piszkos hógolyót - Interjú Keresztúri Ákos geológus-csillagásszal