Nicolas Sarkozy. Cél az Elysée-palota Fotó: Reuters
"Senki nem állíthatja meg" – állítja a L\'Express cím? lap egyik címe, arra utalva, hogy a még csak 50 éves, de már három évtizede politizáló Sarkozy tornádóként söpört végig a francia közéleten. Miniszterelnök és köztársasági elnök kivételével minden posztot betöltött már. Kormányfő már nem akar lenni, célja az első hely, az Elysée-palota.
"A gyermekkoromban elszenvedett megaláztatások tettek azzá, ami ma vagyok" – vallotta egy interjúban Nicolas Sarkozy. A család történetét valóban végigkísérik a személyes és történelmi hányattatások. Nicolas apja a második világháború után menekült el Magyarországról, miután államosították a Tisza menti Alattyánban fekvő családi birtokukat. Nagy-Bócsay Sárközy Pál Ausztriában aláírt a francia idegenlégióba, ám amikor kiderült, hogy a romantikusnak tartott Észak-Afrika helyett a távoli, háború sújtotta Indokínába vezénylik, egy barátja segítségével leszereltette magát. Párizsba utazott, ahol festeni kezdett, nem is sikertelenül. Képeit egy neves galériában állították ki, közben pedig összeismerkedett a görög származású Suzanne Mallahhal, akinek az apja – csakhogy lányának ne kelljen egy nincstelenhez hozzámennie – hárommillió frankot adott neki, és megpróbálta rábeszélni, hogy vegye fel a francia állampolgárságot. A Mallah család, amely nagy múltú szefárd zsidó gyökerekkel rendelkezett, Szalonikiből érkezett Franciaországba, ahol katolikus hitre tértek át.
Sárközy Pál kezdetben nemet mondott, mert továbbra is magyarnak vallotta magát, utóbb azonban mégis beadta a derekát, és Paul Sarkozyre franciásította a nevét. 1955-ben született meg második gyermekük, Nicolas, akit katolikusnak kereszteltek. A házasság azonban hamarosan felbomlott, a Don Juan hírében álló Paul később még kétszer nősült, és hosszú ideig az Egyesült Államokban élt, miközben hátrahagyott három gyermekének és feleségének semmi pénzt nem küldött. Nicolas Sarkozy gyermekkorát anyjával töltötte, és csak közel harmincévesen költözött el otthonról.
A család a Mallah család támogatásának köszönhetően jómódban élt, a gyermekek Párizs legelőkelőbb iskoláiba jártak. Később a belvárosból az egyik legdrágább kertvárosi negyedbe költöztek. Nicolas nem örült a változásnak, ma azonban már előszeretettel mutatja be magát mint külvárosi srácot, aki bevándorlók gyermeke, és "mindenért meg kellett küzdenie". Anyja szerint már kiskorától kezdve fogékony volt a politikára, nem kis részben orvos nagyapjának köszönhetően. A gaulle-ista nagypapa mindent elmesélt unokájának a tábornok tetteiről és a második világháborús ellenállásról. A család zsidó származásáról azonban az életrajzírók szerint nem beszélt unokájának.
Nicolas kezdetben újságíró akart lenni, ám úgy találta, hogy a politikához vezető úton megfelelőbb, ha ügyvédnek áll. 1978-ban végzett, és olyan sikeres ügyvéd lett, hogy praxisát még 15 évvel később, első miniszteri kinevezése után is megtartotta.
Pofon a városházán
2005. 07. 29. (IX/30)
