Kínai hadihajóról indított rakéta a hadgyakorlaton. A célpont ismeretlen Fotó: Reuters
Oroszország és Kína közeledése még Jelcin idejében kezdődött, majd Putyin színrelépésével tovább erősödött. 2001-ben írták alá a jószomszédságról, barátságról és együttműködésről szóló egyezményt, melynek lényege egyetlen mondatba sűríthető: "Legyünk mindig barátok és sohasem ellenségek."
Az együttműködés alapját az intenzíven fejlődő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok képezik – az idei év első negyedében 60 százalékkal magasabb áruforgalom volt a két ország között, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kereskedelem bővülése azt eredményezte, hogy a kínai és orosz bankok készek a dollár helyett a nemzeti valutában történő elszámolásra is.
Oroszország belépése a kínai piacra egyben a nemzetközi gazdaságba való belépést is jelenti, a kínaiak számára pedig két szempont igazán fontos. Először is a hatalmas nyersanyag- és energiaforrások: Oroszországnak har-mincötször több olaj- és földgáz-tartaléka van mint Kínának, viszont ott tízszer többen laknak. Másodszor az orosz félnek egy egész sor olyan modern technológiája van, ami Kínát érdekli. Elsősorban haditechnikáról van szó – Kínát hagyományosan mindig is Oroszország látta el fegyverekkel; az utóbbi években India után ők a legnagyobb vásárlók, elsősorban a kínai flotta.
A mostani hadgyakorlat is a tengeren zajlott. A mintegy 8 ezer katonán, 11 repülőgépen, 40 helikopteren és 80 páncélos járművön kívül a kínaiak még 60 hadihajóval és tengeralattjáróval prezentálták magukat. Oroszország 5 hajóval, több mint 20 harci és szállító repülőgéppel, 23 páncélossal és 1800 katonával volt jelen.
A gyakorlat forgatókönyve szerint egy ország területén etnikai zavargások törtek ki. Miután az érintett állam segítséget kért, az ENSZ felhatalmazást adott a beavatkozásra, így Oroszország Kínával karöltve kollektív erőfeszítéseket tett a rend visszaállítása érdekében.
A hadgyakorlatra megfigyelőként elhívták a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOSZ) országainak képviselőit.
(Moszkva a fél világ élén, Hetek, 2005. július 8.) A szervezethez tartozó egyik országban – Kirgizisztánban – mellesleg nemrég zajlott le egy úgynevezett "színes forradalom", míg egy másikban, Üzbegisztánban kormányellenes zavargások voltak, úgyhogy nem kizárt, hogy a hadművelet alapgondolata egy újabb hasonló esemény megelőzése a sanghaji szövetségen belül. Igaz, van aki szerint a szervezők inkább Észak-Koreára gondoltak.
Az Izvesztyija cím? napilap egész cikksorozatot szentelt az első kínai–orosz hadgyakorlat elemzésének, melyek közül az egyikben ez olvasható: "Japánban azt gyanítják, Oroszország és Kína titokban Észak-Korea elfoglalására készül, arra az esetre, ha ott előre nem látható események történnének. Például, ha eltűnne a politika színpadáról Kim Dzsong Il. Tokióban mindenesetre ilyen következtetést vontak le a hadgyakorlat forgatókönyve alapján."
Majd később, ugyanabban a cikkben: "Egy japán hírügynökség állítása szerint viszont még orosz katonai források is alátámasztják, hogy a helyszín kiválasztása Tajvant idézi, melyet az egyesült haderővel blokkolták a tenger felől, majd elfoglalták a szárazföldet is, egészen a központi régiókig." Eközben – vélik a japánok, az orosz TU-22 M3 Blackfire szuperszonikus bombázók és a TU-95 MS stratégiai rakétahordozók feladata a "szigetlakók segítségére küldött amerikai repülőgép-anyahajók távoltartása" volt.
Sem Japán, sem az Egyesült Államok, sem Dél-Korea nem kapott meghívást, hogy megfigyelőként jelen lehessen, így bizonyára még sok verzió és találgatás fog napvilágot látni eme országok elemzőitől és politikusaitól. Azonban Japán ugyanakkor elismeri: "Moszkva sosem fog részt venni egy Tajvan elleni hadműveletben." Más célok mozgatják – nevezetesen az, hogy "demonstrálja jelentős katonai erejét az ázsiai, csendes-óceáni régióban, gyakorlatot szerezzen hadtestek nagy távolságokra történő áthelyezésében, eközben bemutassa azokat Kínának, mint egyik legnagyobb fegyvervásárlójának".
Peking tudja: Oroszország nem elhanyagolandó tényező, akár katonai szövetségesként, akár vetélytársként merül fel – már csak azért sem, mert éppen Kína az, amely a sanghaji szövetségben főszerepre törekszik, sőt olykor azt is játssza.
A közös hadgyakorlat bizonyára jó hatással lesz majd az orosz lakosság hangulatára is. Tény ugyanis, hogy a nyilvánvaló politikai és gazdasági közeledés ellenére az oroszok többsége veszélyt lát Kínában és a kínaiakban – erről tanúskodnak közvélemény-kutatások adatai is.
Nem elhanyagolható az a kérdés sem, szerepelt-e a hadgyakorlat célkitűzésében a két ország egységének demonstrálása a Nyugat felé. Valószínűleg igen. Sem Moszkva, sem Peking nem örülnek annak, hogy amerikai hadtestek állomásoznak határaikhoz közel – így például Afganisztánban, nem is beszélve a Sanghaji-szövetségbe tartozó Kirgizisztánról és Üzbegisztánról. A legutóbbi SOSZ-találkozón hangot is adtak ennek – nyilatkozatot fogalmaztak meg az amerikai hadtestekről, mint nemkívánatos tényezőkről a térségben. Az Egyesült Államok rögtön ezt követően nagy összeg? kamatmentes hitelt ajánlott fel Kirgizisztánnak, és az újdonsült kormány már jóval higgadtabban kezelte a nyugati fegyveres erők jelenlétének ügyét. Üzbegisztán azonban nem tágít – épp a napokban tárgyalják majd ezt a kérdést a parlamentben.
Oroszországnak, amely gyakran találja magát a Nyugat részéről ráosztott "ügyeletes rosszgyerek" szerepben, szintén szüksége van erre a demonstrációra. De ez egyáltalán nem jelenti, hogy Moszkva újból kész felhúzni a vasfüggönyt és elhatárolódni Nyugattól. Továbbra is tagja marad a G-8-aknak és ez fontos is számára. Egyszerűen arról van szó, hogy a Kínával történő szorosabb kapcsolat, beleértve a katonait is, nagyobb lehetőséget biztosít saját nemzeti érdekeinek érvényesítéséhez a nemzetközi színtéren. Az pedig, hogy ezekbe az érdekekbe beletartozik a hatalmas és erős Kínával kialakuló jószomszédi és szövetségi viszony kialakítása, az bizonyára kevesek számára okoz meglepetést. Hány olyan ország van, amely egy olyan szomszédot, mint Kína ellenségként szeretne látni?
2005. 08. 26. (IX/34)
