Gerhard Schröder, a hazárdjátékos és Angela Merkel, a meggyengült "vaslady" Fotók: Reuters
A németországi általános választásokon az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióra (CDU) számszerűen többen szavaztak, mint a Schröder kampánya miatt az utolsó hetekben jelentősen megerősödött Szociáldemokrata Pártra (SPD), ez azonban kevésnek bizonyult egy jobboldali kormányzás megkezdéséhez. Azt a választást, amit minden előrejelzés szerint Angela Merkelnek kellett volna megnyernie, az utolsó hetekben bekövetkezett, Guiness Rekordok Könyvébe illően gyors és látványos népszerűség-vesztéssel sikerült elbuknia.
Ugyan a hivatalos választási végeredmény szerint a CDU a voksok 35,2 százalékát kapta meg – ez a párt eddigi történetében az egyik legrosszabb eredmény –, ez alig haladja meg a Szociáldemokrata Pártot választók 34,3 százalékát, ami még a korábban koalíciós partnerként bemutatott, hangsúlyozottan neoliberális gazdasági programot hirdető német Szabaddemokrata Párt (FPD) 9,9 százalékával együtt sem elegendő egy Merkel-kormány felállításához. A Kereszténydemokrata Unió korábbi magas, stabilan 41 százalék feletti tetszési mutatója a választások napjára szertefoszlott. A CDU számára mindenképpen kudarccal felérő eredmény egyik magyarázata, hogy a választásra jogosultak csaknem húsz százaléka valóban az utolsó napokban döntötte el, kire adja le a voksát. A hezitálók közül a számítások szerint legalább négymilliónyian a baloldalra szavaztak. Úgy tűnik, az ellenzékből politizáló jobboldal nem tudta megfelelően mozgósítani szavazóbázisát, amelyhez társult, hogy a szociáldemokraták sikeresen támadták Paul Kirchofnak, Merkel pénzügyminiszter-jelöltjének 25 százalékos átalányadó-koncepcióját. A CDU soraiban keletkezett zavart jelzi, hogy az exit-poll eredmények ismeretében a "heidelbergi professzor" közölte: visszavonul a napi politikától, hogy újra egyetemi tanárként működhessen. Az előrehozott választásokkal a politikai hazárdjátékot megnyerő Gerhard Schröder sem örülhet felhőtlenül az eredménynek: kormányt a baloldali koalíció sem tud alakítani, mivel a Zöldek 8,1 százaléka ehhez kevés.
A német választók döntése jól tükrözi az általános elégedetlenséget és a két nagy politikai erő által képviselt programokkal szembeni fenntartásokat. A választási eredménnyel Németország a több nyugati demokráciában jelenleg is működő rendszerhez hasonlóan egy valóban többpárti modell felé tett jelentős lépést. A választási kampány fő témája a Schröder kancellár által csaknem öt éve elindított liberális gazdasági reformcsomag körül forgott. A szakszervezetekkel történő egyeztetés hiánya, illetve a magas munkanélküliségi mutatók miatt az SPD jelentős szavazói bázist veszített a kispártok javára.
A megkezdődött koalíciós találgatásoknál még rengeteg a bizonytalanság. Biztos hivatkozási pontnak mondható, hogy mindkét nagy párt elhatárolta magát az újonnan létrehozott baloldali tömörüléstől, és kinyilvánították, hogy a Baloldali Párttal (Linkspartei) senki nem kíván kormányozni. A szakadár SPD-sekből és a keleti blokk korábbi kommunista pártjából verbuválódott párt, melyet Schröder egykori pénzügyminisztere, Oskar Lafontaine neve fémjelez, azonban kéretlenül is a mérleg nyelve lehet. Az SPD-től magát balra pozícionáló Baloldali Párt 8,7 százalékot szerzett, amellyel sikerült megelőznie a hét éve kormányon levő zöldeket. Így a párt 54 képviselőt küldhet a parlamentbe, ami nem csekély kihívást jelent a saját pályáján eddig politikai konkurencia nélküli SPD-nek. Tovább szűkíti a találgatási lehetőségeket a zöld párti Joschka Fischer nyilatkozata, miszerint nem lát esélyt az együttműködésre a gazdasági neokonzervativizmust zászlajára tűző CDU-val, mivel a két párt programja között gyakorlatilag semmi átfedés nincs: "Jelenleg nincs neo-konzervatív többség Németországban, a CDU és az FDP együtt sem alkotnak többséget. Ennek szellemében kívánunk tárgyalni is. Az atomenergiától kezdve az adórendszeren és a társadalombiztosításon át Törökország EU-csatlakozásáig a zöldek és a konzervatívok semmiben nem értenek egyet" – sietett megjegyezni a választások után a jelenleg külügyminiszteri posztot betöltő Fischer.
Schröder kancellár korábban többször is kijelentette, hogy kormányalakításban kizárólag akkor vesz részt, ha ő lehet a kancellár, három nappal a választások után aztán kiderült, hogy hajlandó leülni – előzetes feltételek nélkül – Angela Merkellel, hogy a nagykoalíció lehetőségéről tárgyaljanak. Az egyeztetések – melyek várhatóan lapzártánk után, csütörtökön kezdődnek meg – "felfedező jellegűek lesznek, amelyeknek célja a stabil kormányzati erő esélyeinek megvizsgálása" – ahogy azt az SPD vezetője a The Guardian cím? brit lapnak nyilatkozta. Bár több vezető politikus nyilatkozata elhangzott, mely szerint elképzelhető a nagykoalíciós kormányzás, a kormányfő személyéről szóló egyeztetéseket még nem hozták nyilvánosságra. A koalíciós játszma nehézsége elsősorban nem az, hogy mindkét oldal a saját vezetőjét tartja alkalmasabbnak a kancellári posztra (a megtépázott CDU ezt Merkel pártelnöki és frakcióvezetői pozíciójában való megújításával próbálta erősíteni), hanem a programok egyeztetése. Politológusok megjegyzik, hogy az efféle kormányzati formáció egy szükséges rossz, amely a választási ígéretek minimális "közös nevezőjét" képes csak megvalósítani, de a legkevésbé alkalmas a szükséges átfogó nagyrendszerek reformjának végigvitelére.
2005. 09. 23. (IX/38)
