Az amerikai egészségügyi miniszter, Mike Leavitt Hanoi belvárosi piacán Fotók: Reuters
Az Egyesült Államokban az ipari mezőgazdaság drámai változásokat okozott az elmúlt húsz évben. Az élelmiszeripart több óriásvállalat uralja, melyek nagy kormányzati támogatásokat élveznek, így a kisebb családi gazdaságok egyre inkább kiszorulnak a piacról. Az 1930-as évekhez képest jelenleg közel ötmillióval kevesebb farm van az Egyesült Államokban, mely farmoknak egyharmada nagyvárosi körzetekben található.
Az amerikai Munkaügyi Minisztérium szerint a húscsomagolás a legveszélyesebb munka az Egyesült Államokban: a vágóhídnál dolgozók közötti sérülési és betegségi arány körülbelül háromszor nagyobb, mint egy átlag amerikai gyárban.
Számos állat- és környezetvédő szervezet hívja fel a figyelmet, hogy a fejlett országok minél gyorsabb nyereségre orientált üzemeiben milyen kegyetlen elbánásban van részük az ipari feldolgozásra szánt állatoknak. A probléma azonban sokkal szélesebb körű, mint azt sokan gondolják, ugyanis ezek az ipari üzemek számos környezeti problémáért felelősek: szennyezik a levegőt, a vizet és a talajt. Az üzemekben tartott állatok millióiból ugyanis óriási mérték? trágya kerül a földbe. Az ipari állattartás 34,7 milliárd dollár érték? környezeti kárt okoz az Egyesült Államokban.
Az üzemekben az állatok rendkívül természetellenes környezetben élnek. Össze vannak zsúfolva, nem rendelkeznek elég térrel, hogy szabadon mozogjanak. Némely üzemben az ott tartott állatok száma milliókban mérhető. A csirkéknek például nincs elég helyük arra, hogy a szárnyaikat kinyújtsák. Drótketrecekben tartják őket, jelentős részüknek levágják a csőrét, ami megnehezíti számukra a táplálkozást, és egy életen át tartó fájdalmat okoz nekik. A sertések életük nagy részét olyan kis ketrecekben töltik, amelyekben nem tudnak mozogni vagy megfordulni. Általános eljárássá vált, hogy levágják a farkukat vagy kiszedik a fogaikat, mivel a zord körülmények következtében a disznók agresszívvá válnak. A teheneknél is elterjedt a farok amputálása. Az állatok teljesen meg vannak fosztva a szabad levegőtől és a napfénytől is, lábuk sose érinti a földet, hanem betonon kénytelenek élni. Általában nem megoldott ezeknek az üzemeknek a szellőzése sem, így előfordul, hogy hőhullámok során állatok milliói pusztulnak el.
A szállítás során is veszélyeknek vannak kitéve ezek az állatok, ugyanis nem kapnak megfelelő védelmet a szélsőséges időjárással szemben, számukra ismeretlen állatfajokkal vannak összezsúfolva és az is előfordul, hogy hosszú időn át nem jutnak élelemhez és vízhez.
A fentiekben vázolt körülmények miatt az állatok rendkívüli stressznek vannak kitéve, ez sok esetben abnormális viselkedéshez vezet, például természetellenes agressziót vált ki.
A stressz következtében az állatok gyakrabban meg is betegednek. Lehetséges, hogy betegen kerülnek vágóhídra, ami az emberi egészségre súlyos következményekkel járhat. A megbetegedések miatt és a gyors növekedés elérése érdekében ezeket az állatokat nagyobb százalékban kezelik nagy mennyiség? antibiotikummal. Becslések szerint az összes antibiotikum – beleértve az emberek számára legfontosabb gyógyszereket – hetven százalékát állatoknak adják. Az antibiotikumok túlzott használata azonban elősegíti, hogy a baktérium ellenálló képességet fejlesszen ki az antibiotikummal szemben és ezzel olyan betegségek alakulnak ki, melyeket nagyon nehéz kezelni. Hormonok és növekedésserkentők használata is előfordul a minél gyorsabb eredmény
elérése céljából. Az amerikai szarvasmarhák háromnegyedét, körülbelül huszonnégyezer állatot kezelnek hormonokkal. Az Egyesült
Államok és Kanada engedélyez hatféle hormonnal történő kezelést, melyek közül három természetes, három pedig mesterséges hormon.
A helyzet azonban Európában sem rózsás. Évekkel ezelőtt dioxint tartalmazó állateledelek miatt óriási botrány tört ki Belgiumban, mely következtében több "állattenyésztési" módszer került napvilágra. Az egyik központi téma a döglött állatok "felhasználása" volt, ugyanis több európai ország állati melléktermékeket használt élő állatok eledelében. A kergemarhakórt követően ezt Nagy-Britannia és Portugália betiltotta, a többi európai ország azonban kevésbé volt szigorú: a legtöbben ugyan betiltották a tej- és marhahúsiparban, viszont a sertéseknél és a szárnyasoknál továbbra is engedélyezik. A növekedési hormonok használata is tiltott az Európai Unióban a szarvasmarháknál, 1988 óta nem engedélyezik a hormonkezelt marhahús behozatalát sem. Azonban számos illegális hormonkezelés zajlik, leginkább a dél-európai országokban. Szintén elterjedt az antibiotikumok adagolása, Hollandiában például kétszáz tonna antibiotikumot használnak fel az állateledelekhez. Egyedül Svédország tiltotta be az antibiotikum növekedésserkentésre való felhasználását, és ennek következtében hatvan százalékkal csökkent a teljes antibiotikum-fogyasztás az országban. A tilalom változásokat eredményezett a sertés- és csirketartás módjában is. A svéd farmerek például nagyobb helyet, jobb körülményeket biztosítottak a sertések számára, igyekezve minél kevesebb stressznek kitenni őket, és ez azt eredményezte, hogy ezeknek az állatoknak az átlagos napi súlygyarapodása az 1991-es napi hétszázhetvenöt grammról kilencszázharminc grammra növekedett 1997-re. Azonban az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmód nem igazán kap megfelelő figyelmet sok európai országban. Olaszországban például, amikor arról tartottak közvélemény-kutatást, hogy hajlandók lennének-e a vásárlók többet fizetni a mesterséges eljárásokat mellőző termékekért, a válasz igen volt, de a döntő többség a saját "jólétét" nevezte meg indokként. Egy holland farmtulajdonos pedig azt hangsúlyozta, hogy a természetben is előfordul, hogy elpusztulnak állatok, mert nem jutnak táplálékhoz, ezért számára érthetetlen, hogy miért lesz nagy ügy abból, hogy kihúzzák sertések fogait.
Ázsiában a nagyüzemi állattartás mellett másfajta probléma is felmerül. Olyan helyeken, mint például India, a fejletlen térségekben az emberek szinte együtt élnek az állatokkal, nincs megfelelő higiénia, a közegészségügyi ellátás nagyon elmaradott, így az emberek nem rendelkeznek megfelelő védelemmel a kórokozókkal szemben. Kínában a nagyüzemekben az állatok takarmányához szinte mindent felhasználnak, mivel az ország szűkében van a gabonának, a húsok minőségi vizsgálata pedig nem igazán szigorú, az európai piacokon nagy részüket nem is engedélyeznék. Egy másik veszélyforrás a térségben az ínyencségek. A kutyáktól kezdve a kígyókon át a békáig mindent fogyasztanak Ázsiában, ezeket az állatokat gyakran együtt árulják a piacokon, majd a vásárlók szeme előtt vágja le a hentes őket. A kutatók szerint a 2003-as SARS-vírus Dél-Kína Guangzhou tartomány egyik falujának a piacáról származik. Bár ilyen piacok egész Ázsia-szerte találhatók, a szakemberek Dél-Kínát fertőzés szempontjából sokkal veszélyesebbnek tartják, mivel sok ember él szorosan egymás mellett.
2005. 10. 21. (IX/42)
