"Évről évre egyre problémásabb gyerekek jönnek az iskolába – mondja Német Szilvia, egy összevont szakiskola és szakközép 29 éves angoltanára. – Ma ott tartunk, hogy már a 15-16 éves lányok is együtt élnek valakivel – sokuk 25-30 éves férfiakkal –, egyébként
a legtöbb magatartásbeli probléma is velük van. Egy másik gyerekről tudható, hogy veri az anyját. A padtársa meg rengeteget hiányzik az iskolából. A lógás sajnos egyre erősödő jelenség, tömegesen fordul elő, hogy a gyerekek reggel elindulnak az iskolába, de ide nem jönnek be."
A tömegoktatás teljesen elszakad az elitoktatástól, teljes erkölcsi káosz van, amit a hagyományos módszerekkel képtelenség orvosolni. "Az egyik legnehezebben kezelhető gyerekről, aki obszcén jeleket mutogatott nekem az órákon, és keményen visszaszájalt, kiderült, hogy elváltak a szülei, s a gyerek naponta éjfélkor jár haza – anyja felszólította, lehetőleg minél később jöjjön haza, hogy ne zavarja a köreit" – meséli a pedagógus.
A diákok az iskolai és házi feladatok elvégzését rendszeresen megtagadják, és természetesen az ellenőrző minden esetben "otthon marad". Nem divat a korrektség, miközben a mai tinik jobban tisztában vannak a jogaikkal, mi több, a tanárok jogaival, mint a helyesírással. A tanítás már nem a tudás átadásáról szól, hanem a gonosz tanár és a megterhelt, szegény gyerek harcáról. "Én azért küzdök, hogy a gyerek tanuljon, ő meg azért, hogy én ne tanítsam – mondja Szilvia –, és ehhez a kialakult helyzethez most már minden jogszabályt megkaptunk."
Pedagógusok szerint a legtöbb fiatalnak nincs egyénisége, nincs jelleme, olyanok, mintha klónok lennének. Kis győzikék, kis mónikák, a média produktumai. "Az a legborzasztóbb, hogy nem lehet mivel fellelkesíteni őket. Egy jó pedagógus mindent elkövet a gyerek figyelméért, lelkesedéséért: kommunikációs, videós, számítógépes órát tart, saját színes segédanyagokat kreál, de ma már ez sem használ. Amit a legjobban szeretnének, az a játszás, csak játszani akarnak 18 évesen is."
De miért is tanulnának? "A tanulás számukra már nem perspektíva: tisztában vannak a képességeikkel, azzal, hogy nem ők fognak három diplomát két nyelvvizsgával összehordani – sokszor másként tehetségesek, amivel ebben az iskolarendszerben nem sokra mennek. Végtelenül unják az egészet, és egy szakmát tényleg minek kell öt éven át tanulni? Sajnálom őket, depresszió, bizonytalanság, sikertelenség jellemez sokakat. Húszfős osztályból legfeljebb öt az, aki motivált. A fiatalok máról holnapra élnek, fogalmuk sincs, mit fognak csinálni később; tervek és célok nélkül bolyonganak. Csupán a hétvégi program, a buli és a legújabb cuccok foglalkoztatják őket. Érettségi előtt ráhúznak ugyan, de fél év alatt nem lehet bepótolni három és felet. Minden a családból indul ki: akinek kiegyensúlyozottabb a háttere, az inkább teljesít, és előbb-utóbb jó eredményeket ér el. Az iskolák többségének viszont nincs módja válogatni a gyerekek között. Jönnek csonka, vesztes családból, problémásan és szegényen, és fel kell vállalni azt, aki jön. A szülők nemegyszer közlik velünk: csináljunk valamit, mert ők már nem képesek hatni a gyerekre."
Ifjúságvédelmi szakemberek, iskolapszichológusok alátámasztják: a következő generációkat teljesen másként kellene kezelni, mint az eddigieket. A tanárok teljesen kidőlnek egy-egy óra után, csak terrorral lehet fegyelmet tartani, amire kevesen képesek. Az "átlagiskola" úgy tűnik, ma semennyire sem képes ellensúlyozni a problémás családi hátteret, és csak elmélyíti a különbségeket. Általános tapasztalat, hogy ha valaki normális családból jön, akkor sem kallódik el, ha nem olyan jó képesség? – ellenben rossz körülmények között egy kiemelkedő tehetségnek sincs nagy jövője. Ma olyan nevelési gondok tornyosulnak az iskolákban, amelyeket csak a családdal együtt lehetne megoldani. Ám az iskola magára van hagyva a problémákkal: nem divat szülői értekezletekre járni, a szülők túlnyomó része a négy év alatt meg sem jelenik a középiskolában.
2005. 11. 18. (IX/46)
