Az európai család most Párizst támogatja
– Most, hogy az európai büdzséből kap Franciaország támogatást ebben a nehéz helyzetben, még jobban érzékeljük azt, hogy ugyanabból a családból valók vagyunk. Természetes, ha a család egyik tagja nehézséggel küszködik, a többi tag támogatja. Vannak más körülmények, amikor mindez fordítva történik.
– Kik vettek részt a zavargásokban, amelyek két-három héten keresztül Franciaország számos városában rendkívüli helyzetet okoztak?
– Úgy vélem, nem volt igazi vezére mindezen megnyilvánulásoknak, és nem is az ország destabilizálása volt a cél. Inkább fiatalokról van szó, akik spontán módon fellázadtak, így tiltakozva a jelenlegi helyzetük és az ezért felelősnek tartott intézmények ellen. Mások rossz értelemben vett "játékból" kapcsolódtak be, vagy azért, hogy a különböző városok közötti versenyt ezen a területen is folytassák.
– Megjelent-e valamilyen vallási jelszó vagy felhívás a rendbontásokban?
– Nem volt ilyen. Még akkor sem, ha szociológiai tény, hogy az érintett zónákban leginkább muzulmán vallásúak élnek, és Albánia után Európában Franciaországban él a legtöbb muzulmán, mintegy ötmillióan. Közülük kilencven százalék a tényleg problémás, külvárosi negyedekben él. Az is tény, hogy pontosan a szent hónap, a ramadán végén történt az első esemény. Mégis inkább azt mondanám, hogy kulturális és nem vallási konfliktusról volt szó. Franciaország hagyományosan laikus, világi állam. A republikánus eszme legfőbb témája pontosan a vallásszabadság volt. Ennek keretében a francia kormányok az utóbbi időkben ugyanolyan jogot biztosítanak az iszlám vallásnak, mint a hagyományos egyházaknak, a keresztényeknek vagy a zsidóságnak. Minden iskolában vagy munkahelyen tiszteletben tartják a muzulmán ünnepeket, köztük természetesen a ramadánt is. Nagyon sok fiatal azonban olyan negyedekben él, ahol nincs igényes, intellektuális fogódzókat nyújtó oktatás. Azt hiszem, jelenleg ez a valóságos probléma.
– Mit látnak célravezetőnek e helyzet kezelésére?
– Az erőszakos cselekedetek ott szűntek meg a leggyorsabban, ahol a lakosok is egyfajta tárgyalásba bocsátkoztak a felkelőkkel. Keveset beszélnek erről a médiában, de elindult egy olyan spontán mozgalom, amelyben az emberek egymást mozgósították a nyugalom helyreállítására. Önkéntesek kezdték járni éjszakánként az utcákat, hogy megvédjék az iskolákat és az üzleteket. A kormányzat részéről pedig arra van szükség, hogy fellépjünk mindenféle diszkriminációval szemben, elsősorban az oktatás terén. Azokat, akikről most beszélünk, ugyanúgy a francia nép részének kell tekinteni. A nevük miatt sokszor adódó diszkrimináció helyett el kellene fogadni, hogy ők Franciaországban születtek, ezért franciának számítanak. Akinek a neve ma elárulja, hogy észak-afrikai származású, nehezebben talál munkát. Pozitív példa, hogy egy évvel ezelőtt a háromszáz legnagyobb francia vállalat, köztük az államvasutak és a távközlési vállalat, nagyon sok kis- és középvállalattal együtt létrehoztak egy integrációs chartát, amiben kötelezik magukat, hogy semmiféle származási diszkriminációt nem alkalmaznak. Névtelen életrajzok alapján döntenek. Például ma már a Francia Államvasutak újonnan felvett munkatársai között tíz százalékban az ilyen problémás lakóhelyről származó munkavállalókat találunk. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna. De a neves francia egyetemek is hasonló programokat indítottak. Úgy gondoljuk, hogy Európának az az érdeke, hogy a kulturális sokszínűség – amelyhez a különböző hullámokban érkezett bevándorlók is nagyban hozzájárultak – megmaradjon és gazdagítsa az egyes országok életét. Éppen ez volt a célja az európai kulturális miniszterek nemrég Budapesten megtartott találkozójának, amelyen részt vett a francia kultuszminiszter is. Az európai kulturális sokszínűségből egy olyan gazdasági fejlődés is születhet, amely vonzó lehet a nemzetek közössége számára.
2005. 11. 25. (IX/47)
