hetilap

Fotó: Somorjai László

Hogyan élte meg Ön és a családja a
választási kampányt?

– A politikus úgy készüljön erre a pályára,
hogy támadják, sőt, ebben néha a nemtelen
támadások is benne vannak sajnos. A
pedagógus ne panaszkodjon a gyerekzajra,
az orvos a vér láttán, a politikus pedig,
ha időnként övön alul ütik. De a család, az
tabu.

Volt olyan pillanat, hogy a férje azt
mondta: Ibolya, most elmegyek Orbán
Viktorhoz, és felpofozom?

– Nem, ettől okosabb ember a férjem.

Az évek során mikor érezte először
azt, hogy a Fidesz kisajátítós
technikája kezd veszélyessé
válni?

– Amikor a Békejobbot meghirdettük ’99-
ben, kifejezetten az volt a célunk, hogy
egy valódi kereszténydemokrata konzervatív
csoportosulás jöjjön létre, több lábon
álljon a jobboldal, mert akkor is úgy
láttuk, hogy hazardírozik az, aki az
egész jobboldalt egyetlen politikai erőnek
akarja kiszolgáltatni, és aztán a kormányváltás
lehetőségét egyetlen csoport
kezébe letenni. Azonban a Fidesz-kormány
utolsó harmadában nem lehetett a
koalíció létét veszélyeztetni, ezért a legjobb
belátásom ellenére hagytuk abba a
Békejobbot.

Ezek után miért indultak közösen a
Fidesszel 2002-ben?

– A Békejobb letaposása után jött egy
akció, ami arról szólt, hogy az MDF a
Fidesszel együtt induljon, így a Fidesz
listáján, az ő képviselőjükként szerepelt
volna kb. negyven emberünk. Ezt a variációt
mi nem fogadtuk el, mert ragaszkodtunk
a teljes önállósághoz. Végül
egy olyan megállapodást kötöttünk,
amelyik fenntartotta az MDF függetlenségét
a választások alatti és utáni
időszakra is. Más kérdés, hogy ezt
felrúgták. Aztán a későbbiekben
még ennél furcsább dolgok
is jöttek, ne legyen frakció, a
Pártunió, vagy Unió Párt kérdése,
amit azóta sem tudott
senki megmagyarázni. Majd
jöttek a „Hende-ügyek”, a
kettős tagság, az európai demokráciától
abszolút idegen
megoldások.

Gondolja, hogy ez a folyamat
most megállt? Miért
változna meg Orbán Viktor
és a csapata?

– Mert kétszer kapott elégtelen bizonyítványt
ez a fajta stratégia. A választások
eredménye mindig a győztest igazolja, ez
most is igaz. Kár volt négy év alatt mindent
megtenni annak érdekében, hogy ne legyen
egy korrekt együttműködő partnere a
Fidesznek.

Orbán Viktor továbbra is azzal magyarázza
a vereséget, hogy megbuktak
az „összefogás-érettségin”.

– Az, hogy ez a gyengén szereplő kormányzat
ilyen gazdasági körülmények mellett is
nagyobb bizalmat kapott a választóktól
ezen a választáson, mint a Fidesz, bizonyítja
annak a politikának a sikertelenségét,
ami két gondolatra épült: arra, hogy a
jobboldalon egypártrendszerre van szükség,
és arra, hogy elég csak zsigerből támadni
a kormányt.

Nyugodt a pártja biztonságát illetően?
A frakció 11 emberből fog állni,
ha mindenkire rászánnak egy
hónapot, hogy megdolgozzák...

– Nyugodt nem lehetek, de nincs értelme
leszalámizni bennünket. Ez abból is látszik
egyébként, hogy a visszaléptetéseknél,
ahol kizsarolták, kierőszakolták a jelöltjeinkből
azt, hogy visszaléptek a második
forduló előtt – mert a rokonságra, barátokra
nehezedett presszió –, szóval ahol
ezt el is érték, ott a támogatóink megbüntették
a Fideszt, és az MSZP-re szavaztak.
Ahol viszont mi is indultunk, ott a Fidesz
szerepelt jobban.

Amikor 2001-től a kisgazdákat leszalámizták
Orbánék, Ön még igazságügy-
miniszter volt, és nem emlékszem,
hogy fölemelte volna a
szavát. Vagy amikor például Szabadi
Bélát pórázon vitték országvilág
előtt, és a média is valahogy
mindig jelen volt, nem emlékszem,
hogy azt mondta volna: jogállamban
élünk, eddig és ne tovább. Ezt
hogy értékeli öt év távlatából?

– Egy koalícióban nem lehet minden dolgot
kifogás tárgyává tenni. Mi a nagy dolgokból
kivettük a részünket, Polt Péter
meg nem szavazásától kezdve biztosítottuk,
hogy Torgyán ne lehessen köztársasági
elnök. Én magam igazságügyi miniszterként
nem is akartam belenyúlni
konkrét, más tárca hatáskörébe tartozó
ügyekbe, fogalmam sem volt, hogy Szabadi
Bélával szemben milyen vádak vagy
milyen gyanúsítások voltak a rendőrség
részéről, szökésétől lehet vagy nem lehet
tartani. Ez nem az én feladatom, nem az
én hatásköröm volt.

Ha sorsszerűen gondolkodunk, nem
ugrott be Önnek, hogy abban az
ügyben a másik oldalon állt, most
pedig valami hasonló történik az
MDF-fel?

– Nem történik hasonló az MDF-ben. A Fidesz
és az MDF között tisztán politikai
egymásnak feszülések voltak, minket nem
lehetett egyébként sem megvásárolni, sem
megkörnyékezni, sem olyan ügyletekbe belevonni,
amelyekbe utóbb bele is lehetett
bukni.

Ha mondjuk Orbán Viktor valahogy
kiszorulna a jobboldal vezetéséből,
Ön lát olyan embert, aki a helyére
tudna lépni?

– Nem hiszek a jobboldali vezérben, én
pont az ellenkezőjén dolgozom, azon,
hogy a jobboldalon valódi többpártrendszer
legyen. Hogy a Fideszben lehet-e
más elnök, erre csak azt tudom mondani,
hogy minden demokratikus pártban mindig
készen kell arra lenni, hogy pártelnökök
jönnek-mennek, az a lényeg, hogy a
pártja, s annak értékrendje, programja
maradjon stabil.
Abba a hibába pedig biztos nem fogok beleesni,
amibe folyamatosan beleesett a
Fidesz, hogy neki nem tetszik a mi pártunk
„budapesti vezetése”, és majd ők
tárgyalnak az embereinkkel. Ez a Fidesz
belügye!

Gondolja, hogy az MDF meg tudja
most szólítani a csalódott Fideszszavazókat?

– Kitárjuk a kapukat, és várjuk az embereket,
de nincs szó „káron szerzés öröméről”.
Aki magától nem látta be ennek
a jobboldali politikának a tarthatatlanságát,
azt kár megszólítani. Arra számítunk,
hogy a mi programunk, politikai
tisztességünk, eltökéltségünk, és az a
korszerű konzervativizmus, ami a tisztességes
párbeszédre épül, az lesz a hívó
szó.

Ha a KDNP önálló frakciót alakít,
az többek szerint azt is jelenheti,
hogy a katolikus egyház nem
Orbánékkal képzeli el a politikai
jövőt. Számít rá, hogy megkeresik
az MDF-et és összehozzák a KDNPvel?

– Mennyivel jobb Semjén Zsolt az elmúlt
kétéves politizálása után?

Ön a 2002-es kampányban megfogalmazta,
hogy nem igazán szíveli
az úgynevezett kisegyházakat. Ebben
a kérdésben változott a véleménye?

– Az egyik dolog az, hogy én elkötelezett
híve vagyok annak, és támogatója,
hogy a történelmi egyházaknak a
támogatását az állam oldaláról nem
lehet úgy mérni, mint a kisegyházak
támogatását. Másként kell a történelmi
egyházakhoz viszonyulni, egyrészt
a történelmi múltjuk, a hitéletben
betöltött több száz éves szerepük,
a kulturális értékeik és sok minden
más miatt. Ezért nem volna szabad
azt mondani, hogy minden egyházat
tartsanak el híveik. Valójában
a kisegyházakat nem lehet velük közös
nevezőre hozni.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy a
jobboldalon földcsuszamlásszerű
változásokra lehet számítani. Igazából
mit ért ez alatt, és Önnek mi
lenne a legjobb helyzet?

– Mint elkötelezetten jobboldali ember,
nem örülök annak, hogy a jobboldalon
tizenhat évvel a választások után ilyen
helyzet alakult ki. Abban, hogy „jobboldali
egypártrendszert” kell csinálni, amibe
Csurka is és Csintalan Sándor is belefér,
és egy cél van, a szavazatmaximalizálás,
abban nem hittem, és nem is hiszek.
És abban sem, hogy értékek, elvek nélkül
lehet politizálni, úgy, mint egy mobiltelefon-
társaság, ahol egyetlen cél van, a
minél nagyobb lefedettség. Az elmúlt
években nem személyes szembenállás
volt két párt vagy két pártelnök között,
hanem két stratégia állt egymással
szemben. Orbáné megbukott.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek