"Egy élet tapasztalata van mögötte, és képes
bonyolult gazdasági folyamatokat
egyszerűen megmagyarázni" - mondta
George W. Bush amerikai elnök a héten kinevezett
új pénzügyminiszteréről, a hatvan
esztendős Hank Paulsonról, aki a
Goldman Sachs pénzintézet vezérigazgatói
székét cserélte a miniszteri bársonyszékre.
Nos, ilyen vagy hasonló szavakkal
az új magyar kormány egyetlen miniszterét
sem lehetne méltatni. A kormánytagok
többsége szakmailag lehet, hogy megállná
a helyét piaci körülmények között is, de
politikailag teljesen súlytalan, ráadásul
többségük már miniszterként tevékenykedett
az elmúlt időszakban, és - finoman
szólva - nem szaggatták szét a hálókat.
A kormány jelenleg
látható összetételének
tükrében három kérdés
is felmerül. Az első az új
kormány viszonya az
előző Gyurcsány-kormányhoz,
a második a
koalíció kérdése, a harmadik,
talán legfontosabb
kérdés, hogy milyen
fokban lesz hajlandó az új kormány
konfliktusokat vállalni.
Az első két kérdésre adható válaszok
nem túl sok optimizmusra adnak okot.
Lapzártánk idején azt lehet tudni, hogy
az új kormány tagjainak többsége tagja
volt az előző kormánynak is (a tizenkét
miniszterből heten vagy nyolcan miniszterként,
egy pedig államtitkárként tagja
volt a leköszönő kormánynak). Új ember
így csak Hiller István, aki a Medgyessykormányban
már volt kulturális miniszter,
Szilvássy György, aki Gyurcsány Ferenc
közvetlen munkatársai közé tartozott
már az előző kormányban is, és Molnár
Lajos SZDSZ-es egészségügyiminiszter-
jelölt.
A kormány összetétele tehát azt a látszatot
kelti, hogy gyakorlatilag ugyanaz a
csapat viszi tovább az ország irányítását,
amely eddig kormányzott, és amely kormányzás
eredményei nyilvánvalóan korrekcióra
szorulnak. Nincs könnyű helyzetben
az, aki arra a kérdésre keresi a
választ, hogy vajon mi a garancia arra,
hogy a jelenleg súlyos bajnak tartott költségvetési
egyensúlyhiányt produkáló kormányzat
most fordulatot hajt végre.
Zavarban van a külső szemlélő akkor
is, ha szeretné megérteni, hogy ha ilyen
csekély mértékben változik a döntéshozatali
kör, akkor miért tartott a választások
után több mint másfél hónapig az új kormány
megalakítása.
Még nagyobb bizonytalanságot sugároz
az SZDSZ koalíciós részvétele. A szabad
demokraták a második Gyurcsány-kormányban
- talán honvédelmi politikájukat
folytatva - zsoldosokkal vesznek
részt. Mint emlékezetes, Kóka János az
SZDSZ legerősebb embere az új kormányban
előbb lett "szabad demokrata
miniszter", mint szabad demokrata, személyének
kiválasztásában Gyurcsány Ferencnek
nagyobb szerepe volt, mint bármely
szabad demokrata politikusnak
vagy testületnek. Ugyanezt lehet mondani
Persányi Miklósról, aki jó miniszter
volt, de személyét senki nem köti az
SZDSZ-hez, és nem is átütően erős politikus,
ahogyan Molnár Lajos, az egészségügy
átalakulása érdekében feláldozandó
SZDSZ-es miniszterjelölt sem meghatározó
személy az SZDSZ-en belül.
A harmadik közös kormányzati ciklusra
igencsak összecsiszolódott kormánypártok
negyedik közös kormányában először
fordul elő, hogy az SZDSZ egyetlen
legitim vezetője (tehát
egyetlen ügyvivő) sem
tagja a kormánynak.
Ezen távolságtartás
mögött két stratégia
húzódhat meg. Az
egyik az, hogy az
SZDSZ-en belül változások
forralódnak, és a
mostani miniszterek
később átveszik a párt irányítását. A másik
lehetőség, hogy a párt arra készül,
hogy a népszerutlen intézkedésekre készülő
kormánytól távolságot tartva próbálja
növelni támogatottságát a következő
időben.
Az MSZP által jelölt miniszterek öszszetétele
szintén érdekes következtetésekre
vezethet. A kancellária vezetésére
kijelölt Szilvássy György, a miniszterelnök
régi személyes barátja és közvetlen
munkatársa a kormány új erős embere
lesz. Rajta kívül négy politikailag erős -
tehát a szocialista párton belül erős táborral
rendelkező - és négy politikailag
gyenge minisztert láthatunk. Ez arra
utal, hogy Gyurcsány Ferenc valóban radikális
változásokat is megkísérelhet, ebben
az esetben a párton belüli potenciális
ellenfelei mind bele lesznek "kompromittálva"
a népszerűtlen kormányzati
döntésekbe, így a párton belül nem léphetnek
fel alternatívaként a miniszterelnökkel
szemben. A politikailag háttér
nélküli négy szocialista és két szabad demokrata
miniszter pedig bármikor szabadon
beáldozható.
Az ország számára jó jel lenne, ha a
kormány valóban ésszerű, a jövőt szolgáló
reformokba kezdene, és számolna azzal,
hogy ezeket a reformokat csak úgy lehet
végigvinni, ha kockázatokat is vállal.
Az elmúlt négy esztendőben ennek a bátorságnak
és előrelátásnak még nem látszottak
a nyomai, ha most a miniszterelnök
fordulatot hajt végre, akkor négy év
múlva lehet, hogy nem élünk jobban, mint
most, de biztosan jobban élünk, mint a reformok
elmaradása esetén.
2006. 06. 02. (X/22)
